S.E.R. Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius beszéde a Hierarchák Tanácsának ülésén

S.E.R. Michael W. Banach magyarországi

apostoli nuncius beszéde a Hierarchák Tanácsának ülésén 

(Debrecen, 2024. április 11., csütörtök)

Excellenciás Urak!

Kedves Püspök Testvérek!

1. Krisztus feltamadt! - Valóban feltámadt! Christus surrexit! - Surrexit vere, allelúja!

Nem ez a legtökéletesebb üdvözlet minden idők számára?

Mint apostoli nuncius, köszöntelek benneteket Ferenc pápa nevében, biztosítva benneteket közelségéről, testvéri támogatásáról és imáiról, amikor összegyűltök a Magyar Görögkatolikus Egyház Hierarcháinak tanácsára. Örülök, hogy testvéri szeretettel üdvözölhetlek benneteket, és mindig hálás vagyok, hogy időt tölthetek veletek, és megoszthatom veletek azokat az örömöket és kihívásokat, amelyek a püspöki szolgálat részét képezik, miközben eleget tesztek azoknak a kötelességeknek és felelősségnek, melyek életetekből a munus episcopalis-ból fakadnak.

Hálás vagyok nektek a meghívásért néhány közelgő eseményre: a Debreceni Ökumenikus Konferenciára és a Miskolci Egyházmegye zarándoklatára a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyre. Őszentsége Ferenc pápa apostoli áldását adja rátok és a lelkipásztori gondjaitokra bízott hívekre.

2. Szinte nehéz elhinni, hogy Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon egy évvel ezelőtt történt. Talán részt vesztek azon a zarándoklaton, amelyet Rómában szerveznek a pápa második magyar földön tett látogatásának emlékére.

Mint tudják, Ferenc pápa 2023. április 29-én, szombat reggel rövid látogatást tett a budapesti görögkatolikus közösségnél, magyarországi apostoli útjának második napján. Miután a Szent Erzsébet templomban migránsokkal és menekültekkel találkozott, a Szentatya elment a közeli Istenszülő Oltalma templomba, amely Budapest hetedik kerületében a Rózsák terén található, és amely a bizánci rítusú katolikus híveket szolgálja. A pápát a templom bejáratánál Őexcellenciája Kocsis Fülöp fogadta, és együtt indultak el az ikonosztáz felé.

Egy rövid köszöntő után a közösséggel végzett imádság következett Ferenc pápa vezetésével. A pápának egy keresztet adtak át, amellyel megáldotta a magyarországi görögkatolikus közösséget. Számomra ez a pillanat, amelyet a latin és görögkatolikusok által egyaránt jól ismert, egyszerű gesztus hatott át, nagyon megindító élmény volt. Krisztus keresztjével Ferenc pápa az összegyűlt híveken keresztül megáldotta a magyarországi görögkatolikus egyházat: ezt a kis egyházat, ezt az egyházat, amely szenved kettős - bizánci és latin - hovatartozása miatt, ezt az egyházat, amelyben olyan vértanúk vannak, akiknek nemcsak keresztény hitükért, hanem a katolikus egyházhoz való hűségükért kellett meghalniuk. Ez az Egyház ahelyett, hogy meghajolt volna a kommunista erőszak diktátumai előtt, hű maradt a katolikus egyházhoz. Ferenc pápa megáldotta ezt az Egyházat!

Visszaemlékezve erre a találkozásra, és különösen a Krisztus keresztjével való megáldásra, feltettem magamnak a kérdést: nem ez lenne-e a magyar görögkatolikus egyház küldetése, Krisztus keresztjének hirdetése? Megáldani a magyar társadalmat Krisztus keresztjével? Gondoltatok már arra, hogy ennek milyen következményei vannak a lelkipásztorkodásra? Nekem úgy tűnik, hogy a kereszt nélküli kereszténység világias és terméketlen kereszténység.

Keresztek és feszületek mindenütt megtalálhatók körülöttünk: dombokon, házakban, autókban, zsebekben. Mire jó, ha nem állunk meg a keresztre feszített Jézusra nézni, és nem nyitjuk meg előtte a szívünket. A kereszt tanúinak csak egy stratégiájuk van, a Mesteré: az alázatos szeretet. Nem keresik a győzelmet itt lent, mert tudják, hogy Krisztus szeretete gyümölcsöt terem a mindennapi élet eseményeiben, mindent belülről újít meg, mint a földre hulló búzaszem, amely meghal és sok gyümölcsöt hoz (Jn 12,24).

Isten távolságot tarthatott volna az emberi történelem nyomorúságától és brutalitásától. Ehelyett úgy döntött, hogy belép ebbe a történetbe, hogy elmerüljön benne. Ezért választotta a lehető legnehezebb utat: a keresztet. Hogy soha senki ne legyen annyira kétségbeesett helyzetben a földön, hogy ne találhatná meg őt ott, a gyötrelem, a sötétség, az elhagyatottság, saját nyomorúságának és hibáinak botránya közepette is. Ott, pontosan azon a helyen, ahol azt gondoljuk, hogy Isten nem lehet jelen, pontosan ide érkezik. Hogy megmentse a kétségbeesetteket, ő maga úgy döntött, hogy megízleli a kétségbeesést, magára véve legkeserűbb gyötrelmünket.

Megtehetjük, hogy nem fogadjuk el, vagy esetleg csak szavakban, a gyenge és keresztre feszített Istent, és inkább álmodhatunk egy hatalmas és győzedelmes Istenről. Ez nagy kísértés. Milyen gyakran vágyakozunk a győztesek kereszténységére, egy diadalmas kereszténységre, amely fontos és befolyásos, amely dicsőséget és tiszteletet kap? De megismétlem meggyőződésemet: a kereszt nélküli kereszténység világias kereszténység, és terméketlennek mutatkozik.

Hány nagylelkű görögkatolikus hívő szenvedett és halt meg itt, Magyarországon Krisztus nevéért! Az övék egy olyan tanúságtétel volt, amely a szeretetből született, az iránt, akit már régóta szemléltek. Ma sincs hiány a tanúságtétel lehetőségeiben, ha ezt a keresztény tanúságtételt nem gyengíti a világiasság és a középszerűség.

Magyarországi apostoli látogatása alkalmával Ferenc pápának volt néhány éleslátó gondolata erről a témáról:

Próféciával végzett befogadás: azt jelenti, hogy megtanuljuk felismerni Isten jelenlétének jeleit a való világban, még ott is, ahol nem jelenik meg kifejezetten a keresztény szellem jegyében, vagy ahol kihívás, vagy kérdés formájában érkezik. Ugyanakkor mindent az evangélium fényében kell értelmeznünk, anélkül, hogy elvilágiasodnánk – erre vigyázzatok! –, a keresztény prófécia hirdetőiként és tanúiként. Vigyázzatok az elvilágiasodás folyamatára! A világiasságba süllyedés talán a legrosszabb, ami egy keresztény közösséggel történhet! Azt látjuk, hogy még ebben az országban is, ahol a hit hagyománya szilárdan gyökeret vert, tanúi vagyunk az elvilágiasodásnak és az azt kísérő jelenségek terjedésének, ami veszélyezteti a család egységét és szépségét, kiteszi a fiatalokat az anyagias és hedonista életideál kockázatának és polarizálja az új kérdésekről és kihívásokról szóló vitát. Így megjelenik az a kísértés, hogy megmerevedjünk, bezárkózzunk és „harcos” hozzáállást vegyünk fel. Pedig ez a valóság lehetőségeket is hordozhat számunkra, keresztények számára, mert hitre és bizonyos témák elmélyítésére ösztönöz és arra hív, hogy feltegyük magunknak a kérdést: ezek a kihívások miként léphetnek párbeszédbe az evangéliummal, hogy új utak, eszközök és nyelvezet keresésére indítsanak? Ebben az értelemben jelentette ki XVI. Benedek, hogy a szekularizáció különböző korszakai az Egyház segítségére voltak, mert „lényegesen hozzájárultak belső megtisztulásához és reformjához. A szekularizációk valójában […] minden alkalommal az Egyház mély megszabadulását jelentették a világiasság formáitól” (Találkozó az Egyházban és a társadalomban elkötelezett katolikusokkal, Freiburg im Breisgau, 2011. szeptember 25.). Ha bármiféle szekularizációval találkozunk, az valójában kihívás és felhívás arra, hogy megtisztítsuk az Egyházat mindenféle világiasságtól. Térjünk vissza ehhez a szóhoz, amely a legrosszabbat fejezi ki: a világiasságba süllyedés a legrosszabb, ami történhet velünk! Ez egy békés, megnyugtató pogányság, olyan pogányság, amely nem veszi el a békédet. Miért? Mert jó? Nem! Hanem mert érzéketlenné tesz, elaltat![1]

Vagy hallgassuk meg a Szentatya felhívását, amely Eperjesen hangzott el, de Magyarországon is érvényes:

Kedves fivéreim és nőtestvéreim, láttatok tanúkat. Ápoljátok azoknak az embereknek kedves emlékét, akik tápláltak és neveltek benneteket a hitben. Alázatos és egyszerű emberek, akik életüket adták kitartva a szeretetben a végsőkig. Ők a mi hőseink, a mindennapi élet hősei, és az ő életük változtatja meg a történelmet. A tanúk más tanúkat nemzenek, mert ők az élet adói. Így terjed a hit: nem a világ ereje, hanem a kereszt bölcsessége által; nem struktúrákkal, hanem tanúságtétellel. És ma az Úr a kereszt vibráló csendjéből kérdez minnyájunkat, téged, engem is: „Tanúságtevőm akarsz lenni?”[2]

Milyen szép, sőt gyönyörű tanúságot tenne a Magyarországi Görögkatolikus Egyház, ha lelkipásztori gondoskodásával és Ferenc pápa nevében hirdetné és megáldaná a magyar társadalmat Krisztus keresztjével!

3. Nyilvánvaló, hogy a kereszt csak a feltámadás fényében érthető meg a maga teljességében. 1600 évvel ezelőtt Aranyszájú Szent János húsvét napi híres homíliájában így buzdította a híveket: "Mindnyájan bementek az Úr örömébe, elsők és későbbiek elveszitek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, mindannyian örvendjetek! Komolyak és könnyelműek, becsüljétek meg e napot!... „Halál, hol van a te győzelmed? Alvilág, hol a te fullánkod?” (1 Kor 15,55) Feltámadt Krisztus és lebuktak a gonosz lelkek. Feltámadt Krisztus és örvendeznek az angyalok. Feltámadt Krisztus és diadalmaskodik az élet. Övé a dicsőség és a hatalom most és mindenkor és örökkön örökké! Ámen.”

Isten áldja meg a magyar földet! Isten áldja meg a Hajdúdorogi, Miskolci és Nyíregyházi Egyházmegyéket!

[1] https://katolikus.hu/dokumentumtar/ferenc-papa-magyarorszagon-2

[2] Aranyszájú Szent János bizánci Szent Liturgiája a Szentatya elnökletével (Piazzale del Mestská športová hala (Prešov), 2021. szeptember 14., kedd): https://www.vatican.va/content/francesco/it/homilies /2021/documents/20210914-omelia-presov.html