Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennyolc meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Atya és a többi olvasók! Gyakorló pedagógusként szeretnék reagálni a dadával kapcsolatos írásra. Téves gondolat, hogy ezt az esetet nem szabad megosztani senki mással! Ezt mielőbb meg kell osztani a vezetéssel! Mi, pedagógusok egyöntetűen elítéljük a fizikai és a lelki bántalmazást is. Ki tudja, lehet hogy ez a dada több gyereket is bántalmazott? Egy gyerek nem fogja felemelni a szavát, csak a felnőtt. Az ilyen ember nem való gyerekek közé. Ez lelkiismereti kérdés, nekem addig nem lenne tiszta a lelkem, ameddig ezt az ügyet nem vizsgálta ki a vezetőség. Senkinek nincs joga megütni egy gyereket. Ne felejtsük el, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma! Kedves anyuka, ne féljen! A saját maga gyerekéért is álljon ki, gyakorló pedagógusként mondom, hogy ebből baj nem lehet, sőt épp ellenkezőleg! Milyen jó, hogy látta ezt az esetet, így van szemtanú! Ha én látnám egyik kollégámat hasonlót tenni, azonnal jelezném! Hiába vagyunk kollégák, barátok...ezt nem szabad félvállról venni!
Köszönöm, hogy kiigazított. Akkor most ezt továbbítom a kérdező felé.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy bűnnek számít, ha zárkózott ember vagyok? Egyedül szeretek lenni leginkább. Sokszor az emberek közeledését tolakodásnak érzem. Például nem szeretem, ha itthon felhívnak. Nagyon érzékeny is vagyok már kicsi gyermekkoromtól. Emiatt hamar megsértődöm vagy megharagszom. Mivel a harag bűn, ezért egy kicsit tudatosan is tartom távol magamtól az embereket. Akár mennyit imádkozom, nem múlik el az érzékenység. Ha nem nagyon barátkozom, akkor megbántani sem tudnak. Ez már gyermekkoromban kialakult. És bűnt sem követek el. Vagy mégis? Emellett szeretek a kicsi világomban élni. Sokat imádkozom, elmegyek a templomban, olvasok, filmezek, ha egyedül vagyok, és éppen nem kell dolgozni. Pszichológusnál is jártam eztel a problémával, de nem igazán tudott vele mit kezdeni.
Egy adott karakter nyilván nem lehet bűn. Ez adottság, amelyet lehet jóra is, rosszra is használni. Ha Ön szereti a magányt, akkor az nagyon jó gyümölcsöket is teremhet. Ugyanakkor nem szabad kivonulnunk az emberi társadalomból, a közösségből. Néha dolgozni kell azon, hogy legyenek emberi kapcsolataim. Nem bűn, de veszélyes, hogy önzővé, elzárkózóvá lesz, ha ezt nem teszi. Az a javaslatom, hogy abban az irányban mindenképp vegyen magán erőt, hogy tudjon másoknak segíteni. Ez a próbája a magánya hitelességének. Ha közben tud önzetlen lenni, tevékenyen segíteni, akkor talán nem válik önzéssé a magány kedvelése. Ha volt is próbálkozása pszichológussal, szerintem ne adja föl, keressen egy másik - mindenképpen keresztény, lehetőleg katolikus - szakembert. Érdemes megvilágítani, megérteni magányszeretének okát. Az megint nagy segítséget jelent, hogy ezt az adottságát jóra fordítsa.
Tisztelt Lelkiatya! Nemrég kezdtem el rovásírással tanulni, mert érdekel Kirgizisztán és más török ??országok története, és meg akarom tanulni, hogyan kell megfejteni az ősi feljegyzéseket. De nemrég az egyik barátom azt mondta nekem, hogy ez bűn, mivel a rúnák okkult szimbólumok. Mindeközben a rovásírást ugyanúgy érzékelem, mint a latint vagy a cirillt, ez csak egy betűkészlet. Melyikünknek van igaza?
Ezt a betűkészletet elsajátítani, ezt megtanulni olvasni nem csak nem bűn, hanem igazi érték. Én magam ugyan nem vagyok járatos ebben, de biztosra veszem, hogy nem csak vallási szövegek léteznek ezzel az írással. De még ha túlnyomó többségben vallási szövegek volnának, akkor sem jelent okkultizmust ezek tanulmányozása. Persze, a keresztény hitünkben mindig biztosnak, megingathatatlannak kell lennünk, nehogy elbizonytalanítsanak más, tetszetősnek tűnő vallási vagy ideológiai tanok.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem ,segítsen értelmezni a következő igerészt. ,,Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket." Köszönöm válaszát. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A mindig szelíd Jézus olykor kemény szavakat is mond. Ezen már a kortársai is csodálkoztak: "Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja?" (Jn 6,60) Itt is ilyen erős mondatokat mond, amelyek elgondolkodtatnak minket. Arra utal, hogy vannak a hitünknek olyan kincsei, amelyek nem könnyen megoszthatók, amelyeket azért is kell védenünk, mert az értetlen emberek, akik hit nélkül közelítenek hozzá, azok nem csak nem értékelik e kincseket, de ki is gúnyolhatják, megbecsteleníthetik. Számunkra legkézenfekvőbb módon ilyen maga az Eucharisztia. Ezt nem adhatjuk csak úgy oda akárkinek, mert hitetlenül fogadva megbecsteleníthetik azt. De gondolhatunk még más, nekünk drága kincsekre, a Bibliára, a szent dolgokra, adott esetben magára az Evangélium tanítására is. Jóllehet, Szent Pál épp arra buzdít, hogy "állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan" (2Tim 4,2), mégis adódhat olyan helyzet, amikor annyira ellenségesen fogadják, hogy akkor inkább jobb magunknak megtartani, s arra az időre tartogatni, amikor nagyobb befogadást lehet remélni.
Tisztelt Lelkiatya!!! Daganatos beteg vagyok(emlő) Az onkologusom elinditotta nállam a hormon terápiát 5 évre hogy ne alakuljanak ki áttétek!!!! Ki is váltottam csak hogy nem mertem elkezdeni szedni mert az egyik protenstáns ismerösöm azt mondta hogy csak Istenben kell bízni és nem az orvosokba azt is mondta hogy a Bibliába is meg van írva hogy "aki meg akarja tartani az életét az elveszíti" Teljesen össze vagyok zavarodva és nem merem elkezdeni szedni!!! Tisztelt Lelkiatya Mi a véleménye erről Várom válaszát amit előre is köszönök Ildikó
Kedves Ildikó! Hogy Istenben bízunk, nem jelenti azt, hogy nem tesszük meg mindazt, amire emberileg képesek vagyunk. Önnél sokkal hozzáértőbb ember, az orvos azt javasolta, hogy szedje ezt a gyógyszert. Akkor hogyan tudna nála okosabb tanácsot követni? Javaslom, hogy ez a protestáns ismerőse olvassa el a Sir 38,1-15 szakaszokat. Így kezdődik: "Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye."
Tisztelt Lelkiatya! Egyre jobban elhatalmasodik rajtam a telefon függőség is meg szerintem a lustaság is A napok rohannak én meg túl sok érdemlegesre nem jutok itthon a ház körül házimunkában hiába vagyok itthon a kicsivel Tudom nem a patyolat ház a legfontosabb de azért az se jó ami itthon van Van mikor azt látom megint eltelt 2 nap és még mosni se tettem be nagyon semmit ruhák nincsenek össze hajtva Olyan fura minden mintha tudnám mi a dolgom de még sem tudnám elvégezni Miért vagyok ilyen feleség ?Hogy legyek ügyes? Köszönöm
Sajnos a függőségből nagyon nehéz megszabadulni. De ennek első lépése az, hogy fölismeri az ember a megkötözöttségét. Úgyhogy Ön már az első lépést megtette. Tudja, hogy meg kell szabadulni, csak még a módját nem látja, hisz érzékeli, hogy egyszerűen uralkodik az akaratán. Innen csak nagyon radikális lépésekkel lehet kilábalni. Azt javaslom, hogy tartson egy telefon nélküli napot. Itt a nagyböjt, ez lehet akár egy pénteki nap is, amit fölajánl az Úrnak. Meglátja, mennyivel más lesz ez a nap. Majd nem sokkal később egy másikat is, lehet szerdán, majd esetleg minden szerdán és pénteken. Később megteheti, hogy kijelöl a napokban időszakokat, amikor, ha törik, ha szakad, nem veszi föl a telefont. Lehet ez egy délelőtti két óra, vagy délelőtt kettő, délután kettő. Ezekben az időkben sokkal könnyebb lesz a házimunkát elvégezni. Ha pedig ebbe belekóstolt, hátha lesz uralma rögzíteni minden napra olyan időszakokat, amikor egyáltalán nem veszi elő a telefont. Érdemes ilyenkor betenni valami asztalfiók mélyérre. Ezeket az időszakokat, minthogy a böjttel kapcsolta össze, mindig ajánlja föl Jézusnak. Ha így tesz, akkor majd a minden napos telefon mentes órák is Jézusé lesznek, s amit abban el tud végezni, az neki fölajánlott kedves áldozat. Így a meneküléséből csodálatos erényt tud formálni. Persze, mindehhöz nagyon kérni kell a Szentlélek erejét. Ha Ön katolikus, akkor kérje hozzá az Istenszülő édesanyai segítségét is! Meglátja, sikerülni fog.
Tisztelt Lelkiatya! Ha úgy követek el bűnt, hogy igen kevés idő állt rendelkezésre a mérlegeléshez, akkor hogyan dönthetem el, hogy megvolt-e az a tudatosság, szándékosság, ami a halálos bűn velejárója?
Ha azon töpreng, hogy az elkövetett vétek halálos bűn volt-e vagy sem, akkor már meg is állapíthatja, hogy nem volt az. Hiszen, ahhoz nagyon súlyos cselekedetnek kell lennie, hogy tudva és akarva, Isten ellen szándékosan vétkezzék. Itt nem a tudatosság a kérdés, hanem az igazi szándék. Ha egy ember tudja, hogy bűnt követ el, mégsem képes ellenállni a kísértésnek, ez még nem halálos bűn. Véletlenül nem lehet halálos bűnt elkövetni.
Kedves Lelkiatya! A minap voltam a gyermekemert az óvodába. Ahol a folyason mentem és észre vettem hogy az egyik dada az egyik kiscsoportos gyereket veri többször fejbe vágja. Utána rám nézett a nő, látszott rajta hogy nem számított rá hogy valaki látta. És akkor megváltozott a tekintette. ( Eddig csak a férjemnek mondtam el Önnek) nem bírom magamba tartani nagyon kísért az amit láttam. Senkinek se fogom elmondani mert ebből nagy baj is lehet tudva hogy a másik kislányom is abba csoportba fog járni Aspergereskent.
Legkézenfekvőbbnek azt tartom, hogy szólítsa meg azt a dadát, és kérdezzen rá, miért tette ezt. Lehet, hogy bocsánatot fog kérni, mert azon a napon ő is nagyon rossz idegállapotban volt, s hozzáteszi, hogy többet ilyen nem fog előfordulni. Mondjuk, ez a legjobb forgatókönyv, lehet ennél rosszabb is. De ha senkinek sem szól, akkor rosszabbat tesz, hiszen ezt az igen súlyos hibát szó nélkül hagyta. De nem javaslom, hogy bárki mással megossza, mint az illető személlyel. Utána pedig annak válasza, reakciója szerint lépjen tovább, ha szükségesnek tartja. De egészen szó nélkül azért mégse hagyja, én azt javaslom.
Kedves Lelkiatya! 28 évnyi ateizmus után úgy éreztem hogy az Isten megszólított engem, és hívott az egyházba, és azóta is keresem azt a felekezetet ahova tartozhatnék. És jelenleg egy Ortodox felekezethez járok, mert nagyon megtetszett a keleti keresztény ritus, teológia meg a liturgia szépsége, viszont úgy érzem hogy isten hív engem a Görögkatolikusokhoz, és nem tudom mitévő is legyek. Köszönöm válaszát!
Keresse föl az Ön höz legközelebbi görögkatolikus parókiát, és szólítsa meg az ottani atyát. Bármelyikünk szívesen válaszol a fölmerült kérdéseire. Javaslom, hogy ez előtt a lépés előtt is imádkozzék, hogy Isten vezesse az útját.
Kedves Lelkiatya! Nem tudom, emlékszik-e rám, doktorandusz vagyok és már többször írtam Önnek különböző ügyekben, Ön pedig válaszolt, amiért mindig is hálás leszek. Írtam például a témavezetőmről és az édesanyámról is. Ebben a levélben lehet lesznek olyan dolgok, amikről írtam már, de ez egyfajta magyarázata lesz a kérdésnek. Ahogy a disszertációmat írom és mások által írt disszertációkat olvasok, persze szigorúan szakirodalomként lehivatkozva felhasználva, megfordult a fejemben egy kérdés. Szoktak olyat csinálni, persze nem mindenki, hogy a disszertáció elejére odaírják, hogy kinek a tiszteletére készült, kinek ajánlják. Valaki az édesanyjának/édesapjának, valaki másoknak. Odaírják, hogy "Édesapámnak" vagy "Szüleimnek", ki mit. Szépirodalmi műveknél is láttam hasonlót, az egyik író, akinek a könyvét olvastam, a gyermekeinek ajánlotta a regényét. Még van 1,5 évem a védésig, de már gondolkodtam azon, hogy csinálnék-e ilyet és ha igen, kinek ajánlanám. Gondoltam rá, hogy édesapámnak, aki sajnos elhunyt mielőtt a PhD-ra felvettek volna. Ez így lehet szép lenne. Gondoltam arra, hogy édesanyámnak is, szóval nem csak édesapámnak. Azután eszembe jutott egy másik lehetőség. Amikor édesapám elhunyt, borzalmas időszak volt az nekem, még soha előtte olyan depresszióm nem volt, nem tudtam aludni, nem akartam élni, akkor még a hitemben is szünet volt, így attól is aggódtam, mi van a halál után, féltem a szellemektől, démonoktól. Nem tudom leírni igazán, de tényleg rossz volt nagyon. Akkor tértem vissza a hitemhez, egy kis szenvedéssel teli keresgélés után. Édesapám amúgy görögkatolikus temetést kapott, édesanyám is görögkatolikus, engem kisbaba koromban megkereszteltek, voltam elsőáldozó, éveken át hittem, aztán az egyetem alatt félredobtam a hitemet. Azt hittem az a jó, hogy mindent magamnak csinálok, akkor azt hittem a tudomány fontosabb, sajnos akivel megismerkedtem sem volt rám jó hatással. Nem buliztam, nem ittam, de a hitem félredobtam. Isten szerintem már az apukámat temető papon keresztül is szólt hozzám, aki akkor felajánlotta nekem a segítségét, de nem voltam még készen rá, így nem kerestem meg utána, bár örökre hálás leszek neki. Sajnos mások nem vittek engem Jézushoz, a családban senki nem javasolta nekem ezt az utat, a keresztény rokonaim sem, csak a pap, akiről írtam. Szerettek volna rajtam mások is segíteni, de egyikőjük sem a jézusi utat javasolta, csak próbáltak vigasztaló dolgokat mondani, valaki azt mondta ismer jó pszichiátert, menjek el hozzá. Tény, hogy borzalmas állapotban voltam, sokat beszéltem az öngyilkosságról, bezárkóztam a szobámba, eltorlaszoltam az ajtót, elindultam a sötétben valahova, és ilyen dolgok, nem is írom a többit. Viszont fokozatosan újra megismertem Jézust és megvallottam neki a bűneim, hogy ő a Messiás, hogy sajnálom hogy kételkedtem benne. Ez éppen abban az évben karácsony körül volt. Érdekes módon éppen abban az évben tűnt fel az a csillag az égen, amiről azt mondták, hogy lehetséges, hogy a betlehemi csillag. Ami bolygók együttállásából keletkezik és csak bizonyos években jelenik meg és mindenhonnan látni. Akkor amikor megjelent mindenképp látni akartam és mivel nem láttam az ablakból, elindultam az utcára, a városban ide-oda, tömegközlekedéssel sok megállóig. Mint akinek az élete múlik rajta. Nem láttam sajnos, de megerősítette bennem a reményt, hogy egy ilyen csillag alatt Betlehemben megszületett a Megváltó, aki reményt tud nekem adni és aki miatt van értelme élnem. Azóta sem vagyok képes elfelejteni ezt. Mint egy tündérmese, úgy indult (újra) a kapcsolatom Jézussal. Aztán a hitem egyre jobban megváltoztatott. Jézus a lelki sebeim meggyógyította, még testi betegségekből is sokszor meggyógyított, akár orvos nélkül, megtanított megbocsátani és máshogyan szeretni. A bűneimtől is megtisztultam miatta. Miatta vagyok az, aki vagyok, olyan, amilyen vagyok. Ha szabad ezt mondanom, menthetetlenül beleszerettem, nem tudnám nem szeretni és egyre jobban szeretem. Ez úgy kapcsolódik a kérdésemhez és a disszertációmhoz, hogy fontolgattam, mi lenne ha a disszertációm elejére majd azt írnám: "Jézusnak". Vagy azt hogy "Istennek". Jézusra azért gondoltam így külön, mert nagyon a hitem alapja lett, előbb közvetlenül őt szólítottam meg, az Atyát azután, még a Miatyánkot is azután kezdtem csak mondani, hogy Jézussal megvolt az első pár beszélgetésem. Valahogy ez véletlenül alakult így. Az Atyában hinni pedig Jézus miatt tudok. Előbb hittem el azt, hogy Jézus feltámadt és ez volt az, ami elvezett engem ahhoz, aki őt küldte és feltámasztotta. A személyiségem alakulásában is hatalmas szerepe van, mert mivel emberi teste van, úgy élt mint a többi ember, a bűnt kivéve, tanította őket, így a példaképem is lett, hozzá hasonló akarok lenni és az iránta érzett szeretetem változtatott meg. Mindezek vezettek oda, hogy elgondolkodtam, mi lenne ha Jézusnak "ajánlanám" a disszertációmat majd ha oda kerül a sor. A témám félig bibliai téma, de nem vagyok teológus, nem is egyházi egyetem az enyém, de nem ezek miatt gondoltam erre hanem minden miatt, amit fent írtam. Szabad ilyet, hogy a disszertációmat nem egy embernek ajánlom, vagyis nem a megszokottabb változat? A szüleinek, házastársának, gyermekének többen ajánlották már, de nem láttam még sose olyat, amilyet én kitaláltam. Istennel szemben nem tiszteletlenség? És ha kifejezetten azt írom, hogy "Jézusnak", az sem baj? Tudom, a Szentháromság egy Isten három személyben és Jézus mondta, hogy aki őt látta, látta az Atyát is, a tanításai is az Atyától vannak, de Jézus valamiért nagyon a hitem alapja és mozgatója lett, ha mondhatom így. A legnehezebb időszakaimban pedig kifejezetten hozzá szóltam, neki öntöttem ki a szívem, a szuicid gondolataim közepette őt szólítottam, mikor a gyászom miatt és az éjszakai félelmek miatt nem tudtam aludni, akkor Jézusról néztem videókat, filmeket, olyan zenék mellett nyugodtam meg, amik őt dicsőítették, neki mondtam el a félelmeim, nélküle nem tudtam aludni. Most pedig nélküle nem lennék az, aki vagyok. Már nem is akarnék más lenni, még soha más ilyen jó hatással nem volt rám mint ő. Bocsánat, hogy ennyire ódákat zengek róla, de az én szívem akkor örökre és menthetetlenül beleszeretett és azóta is egyre jobban szereti. Vajon ajánlhatnám neki a disszertációmat, amit sok munkával írok? Nélküle nem lennék az, aki vagyok, nem jutottam volna idáig, mert még a PhD előtt volt az a nagyon rossz időszakom és ha akkor azon Jézus segítségével nem jutottam volna túl, ki tudja milyen egészséggel és milyen lelkiállapotban lettem volna és megírok-e egy disszertációt. Ha neki ajánlanám hivatalosan is, akkor ez erősítené bennem azt az érzést, hogy neki írom, jó munkát kell végeznem mert annak szánom, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Előre is hálásan köszönöm ha válaszol nekem, bocsánatot kérek ha túl érzelmes volt a levelem.
Igen, szerintem ajánlhatja Jézusnak a disszertációját. De ez azt is jelentse, hogy valóban neki írja, nem csak egy cimkeként teszi oda, hogy valakinek, akit nagyon szeret, s az történetesen Jézus. Ennél ő többet érdemel. Akkor tegye oda, hogy Jézusnak, Jézusért, ha ez igaz, ha valóban neki akarja ajánlani ezt a munkát, ha közben is ott van a gondolataiban, hogy őérte végzi. De még azt is javaslom hogy ne csak egyszerűen annyit írjon: JÉzusnak, ez annyira nem sokat mond. Érdemes a valamelyik zsoltárból vagy a Szentírás más helyéről valamilyen találó mondatot odaírni. De persze, ne ezzel töltse az idejét, csak ha az imádságaiban, szentírásolvasás közben előjön valami, akkor érdemes azzal kifejeznie a gondolatait, érzelmeit.
Kedves Lelkiatya! Sok sok lelkivezetoi és gyóntószekben szerzett tapadzalatábol Legyen szíves pár tanáccsal el látni a böjttel kapcsolatban , ételböjtön kívül milyen önmegtagadást tudnák méltóképp az Úrnak fel ajánlani imádsággal összekotve? Válaszát köszönöm szépen!
A böjt elsődleges értelemben bizonyos ételektől való tartózkodást jelent. Nem érdemes kiváltani, másra cserélni. A böjtben az ember a gyomrán keresztül egész testi valójával be tud kapcsolódni. Ha ezt kiváltjuk valamilyen imával vagy jócselekedettel, akkor gyakorlatilag elvész a böjtnek ez a szerepe. Ezeket a jóra törekvéseket a böjt mellett is végezhetjük, nem föltétlenül a böjt helyett. Természetesen másról is lehet lemondani, mostanában már ezeket is annak nevezzük, a böjtnek egyIk formája. Le lehet mondani a tévénézésről, telefonhasználatról, világháló kapcsolatról, valamilyen rögzült rossz szokásról. Bár ezeket inkább önmegtartóztatásnak mondjuk, nem annyira böjtnek. Ez is, az is, lehet különböző mértékű, kisebb vagy nagyobb lemondás: pl. hústól való tartózkodás, édességről való lemondás, cigaretta napi adagjának csökkentése. Lehet más jellegű önmegtartóztatás, pl. hajnali fölkelés az imádságra, reggeli fürdés hideg vízben, stb. Ami igazán lényeges a keresztény böjtben, az az imádságos lelkület. Hiába böjtölök, végzek aszkerikus gyakorlatokat, ha közben megítélek ásokat. Ahhoz, hogy Istennek tetsző legyen a böjtöm, önmegtagadásom, mindezt Jézus lelkületével kell véghezvinnem. Sosem szabad kihagyni belőle az Urat. Lehetőleg komolyan gondoljak is rá, mondjam ki magamban: "Érted ajánlom, Uram". Így a böjt imádsággá válik. A böjti időszak másik értékes gyümölcse tehát az imádság. Ilyenkor nagyobb készséggel vagyunk hajlandóak többet imádkozni. Ezt máskor is megtehetnénk, de ebben a kiemelt időszakban ez jobban megy. Ezt érdemes kihasználni. Ha naponta csak egy-két percnyi ima jut Istenre, az milyen kapcsolatról árulkodik? Nagyon helyes böjti felajánlás a napi szentírásolvasás is. Érdemes egy kijelölt szakaszt kiválasztani, pl. Izaiás próféta könyvét, és azt módszeresen végig olvasni. Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy ebben a különleges időszakban többet gondoljunk Istenre.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! A párommal mindketten rómaiak vagyunk, de mivel engem jobban vonz a görögkatolikus vallás és már úgy is élek mind egy görögkatolikus. A párom beleegyezett abba, hogy a gyerekek görögkatolikusok legyenek. Nekem az lenne a kérdésem, hogy ez lehetséges-e?
Amennyiben egyikük rítust vált, akkor lehetnek a gyermekek görögkatolikusok. A rítusváltást a saját püspöknél lehet kezdeményezni.
Kedves Lelkiatya! Idén már 5-ször volt egy furcsa álmom: Egy lány hosszú, mintás ruhás pingvint vezet pórázon a tengerparton és nagyon vidáman dúdol valamit, a pingvin pedig az ő dalának ütemére táncol. Ez az álom jelent valamit? Válaszát előre is köszönöm Elvira
Kedves Elvira! Én a következőre gondolok. Amikor először álmodta ezt a furcsa képet, akkor az agy - mint minden álom létrejöttekor - ilyen különleges módon rakta össze az addig beérkezett emlékeket. Minthogy azonban ez egy egészen különleges kép, alighanem így, még álomban is rögzült a memóriájában. S később már innen, az alvó állapot memóriájából jött elő újra meg újra. Semmi egyéb jelentőségét nem látom, nem is érdemes rajta töprengeni.
Kedves Lelkiatya! Talán emlékszik rá, 2 hete én panaszoltam el, hogy panikrohamom volt. Azóta voltam már pszichologusnal, pszichiaternel, papnal, kineziologusnal.....aztán valahogy mindegyikkel oda jutottunk, hogy saját magamnak kell úrrá lenni az érzéseimen, ha nem akarok a nyugtatok rabja lenni. Kernem szépen, hogy imadkozzon értem, hogy legyen erőm megszabadulni minél hamarabb a szorongastol es a rossz gondolatok ne jussanak eszembe. Máshonnan segítséget már nem várok. Nagyon szépen köszönöm!
Szívesen imádkozom Önért. Ugyanakkor tanácsot is szeretnék adni. Nem tudom, most naponta mennyit imádkozik. Azt javaslom, hogy legyen a napjainak állandó része az imádság. Igen, akaraterővel sok mindent el tud érni az ember, de élnünk kell azzal az isteni erővel is, amelyet a rendszeres lelkiélet, imaélet erősíthet az életünkben. Rendszeresen gyónjon, áldozzon, ne hagyjon ki egyetlen vasárnapi Szent Liturgiát/szentmisét sem! Kérje hitének növekedését! Ez legyen a fontosabb, ne az, hogy a pánikbetegség helyzeteit legyőzze. A böjti idő különösen is segíteni fogja Önt ebben.
Kedves Lelkiatya! Van valami, amit szeretnék megérteni, de még nem sikerült. Elgondolkodok néha azon, hogy Isten miért pont olyan feladatot szán nekünk, amilyet, X-nek miért ilyet, Y-nak olyat, azt amit X-nek szán, azt miért neki és minden ehhez hasonló. A legjobban arra lennék kíváncsi és leginkább azt nehéz megértenem, hogy amikor valamilyen hatalmas kegyelmet ad az Isten valakinek és/vagy olyan feladatot, pozíciót, sorsot, amit senki másnak nem, akkor mi alapján dönt? Hadd hozzak bibliai személyeket példának. A kérdés általánosabban, elméletben megfogalmazva ez: Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból. Miért pont Mózes? József volt Mária jegyese, miért ő? Máriának miért pont azok lettek a szülei, akik? Jézus miért éppen azt a tizenkettőt választotta apostolnak? Ha Isten tette Mózest alkalmassá a zsidók kivezetésére, akkor bárkit alkalmassá tudott volna tenni, nem? Szűz Mária esetével tudom a legjobban megkérdezni amit szeretnék és ez a konkrét kérdésem, ami nagyon jól elmondja amit nem értek: Miért Szűz Mária lett Jézus édesanyja? Már mielőtt megszületett Mária, akkor már ez el lett döntve, azért lett ő? Ezért lett bűntelen Mária, ugye? A bibliai tudásom azt mondja, igen. Mégsem teljesen értem. Feltettem magamnak a kérdést: Mária bűntelensége, a kegyelem, amit kapott, ez már Isten döntésének következménye volt, de akkor előbb volt a döntés mint bármi más, így akkor mi alapján döntötte el Isten? Mózes esetét sem értem, József esetét sem, az apostolok esetét sem, de Mária esetét főleg nem. Nem is csak Máriára vonatkozik ez, de ez a legjobb példa, hogy elmondjam. Mária esetét amúgy se értem, de ha belegondolok, hogy az egész bolygón, de még a zsidók között is hány másik nő volt, akkor főleg nem értem, hogy Isten mi alapján választott a rengetegből egyetlen egyet, neki adta a kegyelmet, neki adta azt a feladatot, amit senki másnak? Ez még csak nem is olyan mint Mária jegyesének vagy az apostoloknak a helyzete, hogy József meggondolja magát, ott hagyja Máriát, mert Mária várandós lett, Jézust hordta a szíve alatt, ez a feladat, ez a kegyelem az övé lett és kész. Mózes tudtommal kérte Istent, bízzon meg mást azzal, amit tőle kért, de ez más eset volt, Mária a méhében hordta Jézust és egyébként is azt mondta az angyalnak, hogy "?Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.? Arra is választ keresek, hogy egyáltalán Máriának hogy volt akkora hite? Bizonyosan azért is mert bűntelen volt, a szentebb, kevésbé bűnös, Istenhez közelebb álló emberek jobban tudnak hinni. Az egyértelmű volt, hogy ezt Isten adja neki, hogy legyen Jézus édesanyja, az angyal is megmondta, de a kérdés sokkal inkább arra vonatkozik, hogy hogy nem kételkedett, hogy nem értetlenkedett, hogy hát miért pont ő? Ha nekem adna Isten valami olyan kegyelmet vagy ajándékot, amit senki másnak, de tényleg senki másnak, mint körülbelül Mária esetében, hogy még hasonlót se kap más, én nem lennék képes megérteni, elhinni, elfogadni. Elfogadni esetleg de ahhoz kellene bízni és hinni.
A kérdése emberi megfontolásból teljesen jogos. Sokat töprengünk ezen. A talentumok példabeszédét hozhatjuk ide, ahol még szembetűnöbb, hogy Isten nem egyformán osztja szét az adományokat. "Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet." Érdekes módon, azért a szöveg azt is hozzáteszi: "kinek-kinek rátermettsége szerint" (Mt 25,15). Úgy tűnik, a talentumokat osztó ember már előre látta, hogy ki hogyan fog bánni azzal, amit kapott. Ez talán segít megérteni Isten előre minden tudását. Kétségtelen, hogy egészen különböző élethelyzetetek, életfeladatokat és ehhöz szükséges kegyelmi ajándékokat kaptunk. Hogy ki mit és miért, ezeket csak odaát fogjuk megtudni, amikor majd megértjük az Úr gondolatait. Ám föltételezhetjük, hogy Isten előre tudja, még magzati létünk előtt is, hogy kinél mire számíthat. Ugyanakkor elvárja, hogy azt, amit kaptunk kamatoztassuk. Az egy talentumot kapottól is elvárta volna, hogy legalább azzal a kevéssel gazdálkodjék. Bizonyosan nem várta el, hogy tízszeres eredményt mutasson föl, de legalább ahhoz mérten, amit kapott, mégis várta a kamatoztatást. Úgyhogy, a különbségtételeket nemigen érthetjük, de nem is érdemes feszegetni, mert nem visz előrébb minket. Nem azt kell nézni, hogy mások mennyit kapott, csakis azt, hogy én mit és mennyit kaptam, azzal mi a feladatom. Ha látunk szenteket vagy egyáltalán nálunk nagyobb tudású, jobb lelkű, imádságosabb embereket, ezekért adjunk hálát, hogy velük gazdagabb a családunk (egyházunk, emberiségünk). Emellett pedig, akár tőlük is példát véve igyekezzünk mi is minél értékesebb tagjává válni ennek a családnak, az egyháznak, az emberiségnek.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...