Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy milyen gyakorlati tanácsot adna arra hogy ne az önkielégítés bűne elleni küzdelem legyen a lelki életem központi része. Úgy érzem magam mint egy kelj fel Jancsi, aki újra és újra elesik és újra újra meggyóntam... Szinte már semmi más ellen nem tudok figyelni mindig arra kell figyelni hogy ne kövessem el, de még így is 4 naponta menetrend szerint elbukom az éjszaka amikor lankadt a figyelmem... Nőként nagyon magas a tesztoszteron szintem és állandóan stresszes az egész életem de tudom hogy nem szabad kifogásokat keresni. Tanácsát előre is köszönöm Terézia
Kedves Terézia!
Nem írt róla, de az ilyen jelenséggel általában együtt járnak más, hasonló tartalmú bűnök is. Pl. érzéki tartalmú képek, netán filmek nézegetése, ilyen jellegű gondolatok beengedése. Ezek a nagy elbukás előzményei, de voltaképpen már részei is. Ezeket kell elkerülnie mégpedig figyelemeltereléssel. Amikor megjelenik a gondolat, ez az első és legfontosabb lépés. Ilyenkor azon nyomban Jézusra kell tekinteni, ha kell, fölkiáltani, a Jézus-ima fohásszal szorosan az Úrba kapaszkodni. Ha ez az elszánt erőfeszítés eleinte csak azt eredményezi, hogy nem négy, hanem öt naponként bukik el, ez már hatalmas eredmény, nagyon örüljön neki. Szóval, a figyelemelterelés, mégpedig figyelmünk Jézusra irányítása a legjobb eszköz. Javaslom még, hogy legyen rendszeres a lelkiélete: havonta gyónjon és (legalább) hetente áldozzon. Ez a bűn nem a lelkiéletének a része, hanem egy pszichés beidegződés - persze, a kísértő éppen erre játszik rá! Ki lehet belőle gyógyulni, s hogy erre a fórumra írt erről, ez már a gyógyulás útjának a kezdete. Én is imádkozom Önért, s talán még mások is...
Kedves Lelkiatya!
Emlékszem, hogy amikor volt a népszámlálás, akkor híres görögkatolikusokkal is készítettek interjút, ezzel bátorítva mindenkit a hitük megvallására. Ilyen volt pl. dr. Kulja András is. Amint politikai pályára lépett, egyből levettek minden riportot vele a görögkatolikus egyházi felületekről. Azt szeretném kérdezni, hogy addig volt jó, amíg nem volt politikus? Vagy az a baj vele, hogy nem Fideszes, mint az egyház nagy része?
Úgy látom, ezt a kérdést másodjára is föltette, mert korábban nem válaszoltam rá, nem lévén igazán lelki tartalmú kérdés. A tisztánlátás végett azonban mégis megkérdeztem hozzáértő embereket erről. Azt a választ kaptam, hogy semmit nem töröltek le a korábbi anyagokból. Ha ezt Ön nem így látja, javaslom, forduljon a Metropólia Sajtó osztályához. Ők szélesebb körű tájékoztatást tudnak adni ebben a kérdésben.
DJK!
Halálos bűn-e a házasság előtti szexuális kapcsolat?
Nem szívesen válaszolok erre a kérdésre. Alapvetően azt kell mondanom, hogy nem. Hiszen föltételezhetően nem azért követi(k) el ezt a bűnt, hogy ezzel szándékosan szembeforduljanak Istennel. Ami a halálos bűn egyik "kritériuma". Ez igen ritka eset, ha egyáltalán van ilyen. Mindazonáltal attól tartok, ha azt a választ hallja meg csupán, hogy nem halálos bűn, akkor ezek után némi fölhatalmazást érez majd arra, hogy akkor mégsem olyan súlyos dolog, s "nekünk annyira jó, a Jóisten meg nem annyira haragszik érte," akkor miért ne? Az efféle gondolkodás teljesen félrevezet bennünket, akár az Istentől való elfordulásig is eljuttathat. Az rejlik mögötte, hogy Isten nem is igazán akar nekünk jót, ha ettől eltilt. (Ádám bűne a Paradicsomban volt hasonló!) Másrészt rögzíti azt, hogy ebben a bűnben lehet élni, akár hosszabb ideig is. Amely mindenképpen hitbeli tompultsághoz vezet. Nem beszélve arról, hogy a jövendőbeli házasságnak is súlyosan kárára van, a megszülető gyermekeknek ártalmára, ha ezt a nagyon kézenfekvő isteni tanítást nem veszik komolyan. Szóval, nem halálos bűn, de halálos komolyan hangsúlyozom, hogy Isten, a házastársa, a gyermekei, az egész társadalom és az Egyház java miatt is messze tartózkodnia kell tőle.
Kedves Lelkiatya! A kérdésem személyes indíttatású, személyes tapasztalataimmal és imáimmal kapcsolatos, de ha általánosságban tudna válaszolni, az is nagyon jó lenne. Az alapvető kérdésem ez: hogyan tarthatok ki az imában, amikor már régóta türelmes vagyok és igyekszek is annak lenni meg hinni, de nagyon nehéz és kezdem úgy érezni, elfogyott az erőm? Van egy dolog, amit kértem Istentől, egy hatalmas kegyelem. Nem szeretném felfedni, hogy mi az. Önnek régebben felfedtem és akkor megerősített benne, hogy az Úrtól van ez a kívánságom és meg fogom kapni valamilyen formában. Most már egyébként sokkal valószínűbb az is, hogy pontosan hogyan. Szóval, öt éve könyörgök érte. Amikor Önnek írtam, akkor még más atyával nem osztottam meg, de azóta igen. Egy atya, aki elég jól ismer már engem, azt mondta nekem, hogy meg fogom kapni. Nem tudom hogyan mondjam, eleinte nem akarta biztosra mondani meg eleinte annyira nem is volt ez központi kérdés, de utána történtek dolgok. Egyik alkalommal mondott nekem valamit, ami arra utalt, hogy meg fogom kapni. Valahogy olyan természetességgel mondta ezt, de olyan volt, mintha nem ő mondta volna. Mintha a Szentlélek vezette volna ebben. Rá is kérdeztem a következő alkalommal, hogy jól értettem-e és azt mondta, igen. Lett egy érzésem mostanában, hogy kétségek nélkül, hittel kellene kérnem ezt a kegyelmet. Érdekes módon az említett atya ezt is mondta nekem, csak azt is valahogy olyan érdekesen, belebújtatva egy másik beszélgetésünkbe. Amikor elmondtam neki, hogy úgy érzem, kétségek nélkül kellene imádkoznom ezért, nagyon helyeselte. Ezután a beszélgetésünk után nagyon erősen éreztem, hogy meg fogom kapni ezt a dolgot. Többször tapasztaltam azt, hogy nem hiszem, hanem tudom, hogy meg fogom kapni. Nem azért, mert annyira járna nekem vagy annyira görcsösön akarnám, hanem azért, mert volt egy érzésem, amit nem én erőltettem és nem is tudtam megmagyarázni, de éreztem, hogy meg fogom kapni a kegyelmet. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Volt több különös tapasztalásom is, amelyekre egy másik atya azt mondta, hogy ezek is megerősítések Istentől (az először említett atyával meg akartam beszélni, de nem tudtam). Különböző szituációkban nagyon erősen éreztem, hogy meg fogom kapni és ezek szent helyzetek voltak, az Úr szent jelenlétében (szentliturgia, római katolikus szentségimádás). Ezeket most lehet nem részletezném. Csak félig akartam elmondani a helyzetet, hogy mégis megismerje Lelkiatya a kérdés hátterét. A kérdésem a következő: mit tehetek ha tudom, hogy ki kell tartanom az imában és a türelemben, de úgy érzem, elhagy az erőm, nem tudok kitartani? Nem azért, mert nem hinnék benne, hanem mert nagyon nehéz éveken át könyörögni valamiért és még nehezebb, amikor azt sem tudom, meddig kell könyörögni. Ilyen szempontból könnyebb az, amikor az embernek van valami határidő a fejében, mert például egy egyetemi szak elkezdésekor elkezd azért imádkozni, hogy jól elvégezze az egyetemet és azon a területen legyen jó munkája. Vagy amikor van egy eljegyzés és a jegyesek imádkoznak az áldott házasságért....Az általam felvetett nehézségre mit tudna tanácsolni? Merítsek erőt a megerősítésekből, melyeket az atya szerint Isten adott nekem? Vagy mit csináljak? Az egy dolog, hogy hiszem, hogy megkapom, sőt, tudom, de akkor is nehéz, amikor nem látom mikor, nem tudom mit vár el még ahhoz tőlem Isten, nem tudom meddig kell még könyörögni és ráadásul ha egy olyan kegyelem, amire nem ártana lelkileg felkészülni, akkor még az is nehezebb.
Azt tudom tanácsolni, hogy az eddigi hitbeli küzdelmei mellé tegye oda a türelmet. Türelem! Én nem látok bele, hogy mi az, amit kért, és valóban megkaphatja-e. De azt veszem ki a szavaiból, hogy talán nem egy lelkiatya is megerősítette Önt abban, hogy megkapja. Nos, akkor bizonyára meg is kapja. De ha, mondjuk élete utolsó napján? Azzal egyáltalán ne törődjék, hogy mikor kapja meg. Ennek időpontját törölje ki a gondolataiból. Ha határidőt szabna az Úrnak, hogy eddig és eddig adja meg, az nemde bizalmatlanság volna? Ha már ilyen határozott kérésre szánta el magát, hagyja őrá ennek megvalósítását. Ez a tanácsom. (Hozzáteszem a magam véleményét. Szerintem legjobb semmit sem kérni a magunk számára Istentől. Úgyis megadja többszörösen is azt, amire szükségünk van.)
Krisztus születik! Azt szeretném megtudni, hogy a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházban van-e lehetőség az esti, 17:30-kor kezdődő Szent Liturgiák előtt vagy alatt gyónni? Illetve a gyóntatófülkébe vihetetek be magammal - egyik kedves barátom szavával élve - "bakipapírt" (lapot/telefont), amire összeírtam bűneimet, hogy ne felejtsek el egyiket sem?
A nyíregyházi székesegyházban minden este van gyóntatás a szertartások alatt, de egyénileg megbeszélt időben is biztosítanak időpontot gyónásra, lelki beszélgetésre. Az atyák elérhetősége az egyházközség honlapján (https://nyiregyhaza.nyirgorkat.hu/kapcsolat/), illetve az iroda ajtaján is megtalálható.
A "bakipapír" használatát jó megoldásnak tartom. Ennek csak akkor van veszélye, ha az ember abba a hibába esnék, hogy folyamatosan gyűjtögeti a bűneit, s ennek lajstromát hozza a gyónató pap elé. Ez már túlzás volna. De a szentgyónás előtti fölkészüléshez szabad és érdemes is puskát használni (mármint diáknyelven szólva). Sőt, azt javaslom, hogy az ilyen alaposabb fölkészülés esetén először azokat vessük papírra, amik sikerültek az elmúlt időszakban, amelyekért köszönetet mondhatunk Istennek. Ugyanis ne csak a bűneinket szemezgessük! Vegyük észre a jókat is, amiket Isten művelt velünk, bennünk, általunk! Így a papírka (telefonjegyzet) használata még indokoltabb, hisz azt biztosan nem tudjuk észben tartani, hogy egy-egy időszakban mennyi mindent köszönhetünk meg Istennek.
Tisztelt Lelkiatya! Isten nevét a kellő tisztelet nélkül vagy szükség nélkül nem szabad kimondani. Mármost vannak olyan nóták, mint pl.
"Kiszáradt a tóból mind a víz, mind a sár
A szegény barom is csak a pásztorra vár
Istenem, Teremtőm, adj egy csendes esőt,
A szegény jószágnak jó legelő mezőt"
Ha valaki ilyesmit énekel, bűnnek számít?
Mi kivetni való volna ebben a szövegben? Egyfajta imádságot fejez ki ez az ének, hiszen Istentől kér esőt. De még ha nem is valóságos kérésként énekeljük, hiszen már nem sok közünk van az itatótóhoz, a barmokhoz, a pásztorhoz, de az ének érzelmi töltésével akkor is azonosulhatunk. Nem tilos kiejteni Isten nevét. Ha sokszor gondolunk rá, természetes, hogy sokszor ki is mondjuk. Márpedig ez nem, hogy nem tilos, hanem kifejezetten üdvös.
Én, mint görögkatolikus, ha elmegyek egy örmény, kopt vagy szír tíupú Szent Liturgiára, akkor áldozhatok?
A mi részünkről igen. Ha van lehetősége, előtte kérdezze meg a szertartást vezető atyát, hogy ő is jónak tartja-e, ha részesüljön az Eucharisztiában. Ha megengedi, akkor lehet. Érthető ez, melyet ennek párja jól megvilágítja: egy protestáns hívő lehetséges, hogy azt gondolja, ő a katolikusoknál is "úrvacsorázhat", de a mi tanításunk szerint ez nem lehetséges. Tehát figyelembe kell venni a saját egyházunk, de az érintett egyház tanítását is.
Hallottam, hogy egy parókust cickánynak hívnak. Ez mit jelent?
Kiss Attila atya, a sajópálfalasi parókus ifjúkori beceneve ez, s barátai ma is így szólítják.
Tisztelt Lelkiatya! Melyik az a biblia mondat/tanítás amin ezzel segítene. Aggódok dolgokon, nem akarok és félek küzdeni, lusta vagyok, mérges vagyok Istenre, nem értem őt, félek az aggodalom miatt, nagyon sok bűnt követek el. Én a 1. Péter 5:7 re gondoltam. Ön mit gondol? Van valami jobb?
Amit önmaga talál, az a legjobb. Az 1Pét 5,7 nagyon találó. De egyetlen mondat nem biztos, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódját. Az a mondat lesz az igazán segítő, amit Istentől kap. Így hát azt javaslom, álljon ki az esőbe, hogy lelkének termőföldje minél több áldásban részesüljön. Azaz napont buzgón olvassa a Szentírást, mintegy kitéve magát annak, hogy az Úr bármikor, bármely verssel megszólíthassa. Kérje ezt tőle és legyen is kész rá a szíve, hogy befogadja. Hiszen a Szentírásból sok bátorító, eligazító mondatot találhatunk. De ezek közül csak az lesz igazán ütős, amely Önt is megérinti, őszinte bűnbánatra indítja. Ennek érdekében minden nap olvassa a Szentírást, s mellette külön a zsoltárokat is, minden napra egy zsoltárt. Ezekre különösen is figyeljen oda. Ezekben lesz elrejtve az Önnek szóló bátorítás, megerősítés.
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írt nekem
Tisztelt Lelkiatya! Bűn a horror film nézés? Nem engeded be a gonoszt az életbe ha igen akkor félek
Legalábbis mindenképpen kerülendő. Nem tesz jót, sőt, rosszat tesz. Fertőzi a gondolkodásunkat, ennek következtében a kapcsolatainkat is. Nem értettem pontosan a szavait, hogy mitől fél. Gondolom, ha nézi a horror filmeket, akkor is fél, de lehet, hogy ha bűnnek minősítem ezt a magatartást, ettől is fél. Én azt mondom, ne féljen semmitől. Persze, ne nézzen ilyen filmet, mert akkor félni fog, és ne féljen attól sem, hogy bűnt követ el. Inkább Istent félje, amely hódolattal összefér az ő szeretete is. Erre törekedjék. Mivel ezt gátolja az ilyen filmek nézése, ezért egyáltalán nincsen helye az életünkben. Ha igazat ad nekem abban, hogy az ilyen filmek valóban távolítanak Istentől, és mégis nézi, akkor az bűn, azt gyónja meg. Remélem tehát, hogy sikerült Önt meggyőznöm arról, hogy jobb, ha kizárja az életéből ezt a nagyon ártalmas szokást.
Mi van akkor ha nem félek? Csak szeretem nézni? Vagy beengedem így a gonoszt az életemben. Attól félek. Hogy érti hogy féljek Istentől? Miért féljek tőle? Az rossz az nem jó
Elhiszem, hogy nem érez félelmet, amikor horror filmet néz, s valószínű, azért, mert már hozzászokott az ott ábrázolt, eljátszott szörnyűségekhöz. Szerintem ez nem túl egészséges állapot. Azt írja, nem a filmben ábrázoltaktól fél, hanem attól, hogy így beengedi a gonoszt az életébe. Korábbi válaszomban arra utaltam, hogy a gonosztól nem kell félnie. Ne azért kerülje, mert fél tőle, hanem, mert tudja, hogy ha lepaktál vele, akkor el tudja Önt távolítani Istentől. Ettől lehet félni, mert ez a legrosszabb, ami történhet az ember életében. De Ettől is nem félni kell, hanem inkább bölcsen elkerülni. Nem félelemből elkerülni, hanem Isten iránti szeretetből. A következő példával világítom ezt meg. Tegyük föl, van egy fiú, aki szereti nézni a horror filmeket. A lány viszont, akit szeret, nem szereti. Sőt, ő azt szeretné, ha fiú se nézné, mert azt látja, hogy eldurvul tőle, utána nem olyan kedves és szívélyes, mint azokon a napokon, amikor nem néz ilyen brutális filmeket. Nos, ha ez a fiú szereti ezt a lányt, akkor őmiatta inkább lemond erről az ilyen filmek nézéséről. Nem fél semmitől, sem a filmtől, sem a következményeitől, tehát nem ezért kerüli, hanem szeretetből, a leány miatt.
Azt írtam, hogy az ilyen filmek eltávolítanak minket Istentől. Emiatt nem tanácsos nézni őket.
Az utolsó kérdésére válaszolva pontosítanom kell. Nem Istentől való félelelmről beszéltem, hanem istenfélelemről. Figyelemreméltó, hogy ez a szó a mi szép, bizánci Liturgiánkban nagyon hangsúlyos helyen szerepel. Mégpedig a szentáldozás előtt, éppen, amikor a diakónus hív bennünket: "Istenfélelelmmel, hittel és szeretettel közeledjetek!" Ez az "istenfélelem" tehát inkább vonzódást, vágyakozást jelent, amelyben szervesen jelen van a méltatlanság tudata is. Szeretem Istent, de borzongással tölt el a nagysága. Tehát jól jelezte Ön is, hogy Istentől nem kell félni. Viszont Istent félni a hit mélységét jelenti.
Kedves lelkiatya, bűn hogy ha magam elé képzelem hogy Szent Mihály angyal kivont karddal véd engemet mikor megyek haza a sötétben? Félek a sötétben és ilyenkor szoktam imádkozni és magam elé képzelem hogy Szent Mihály angyal kivont karddal jön velem. Tényleg igaz hogy hívő ember nem félhet a sötétben? Válaszát előre is köszönöm
Néha én is félek a sötétben. Én is azt remélem, hogy ez nem bűn. Szent Mihályhoz imádkozni meg nagyon jó megoldás lehet. Ha megpróbálja el is képzelni, akkor ez inkább önszuggeszció, mint imádság, de valószínű, hatékony, ez sem bűn, hisz nincsen benne semmi rossz, semmi bántó. Persze, jobb volna, ha soha nem félnénk, de ez majd csak odaát adatik meg. Javaslom viszont, hogy ne csak a sötétben, ne csak félelmében imádkozzék Szent Mihályhoz. Neki is jobban tetszene, ha más alkalmakkor is eszébe jutna. Az meg még inkább, ha olykor a mi Urunknak meg is köszönné, hogy ad nekünk ilyen védő angyalokat. Meg sok minden mást is érdemes vele megbeszélni. Szóval, ha máskor is imádkozik, főként, ha sokszor ad hálát, akkor ez az önmaga bátorításául használt gyakorlat nagyon is üdvözölhető. Ha netán az egyéb imák hiányoznának, akkor ez a magatartás inkább babonás kapaszkodás. De ez esetben sem beszélem le róla, csak hozzáteszem, hogy mellette máskor is imádkozzék, mégpedig minél többet.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy Isten minden embert szeret? Azt is aki nem ismeri Őt? Azt is aki fél Tőle? Úgy tanították hogy Isten olyan mint az apja az embernek, akkor van mitől félni... Rengeteg szabályt szegtem meg és sokszor nem is tudom hogy miért nem szabad megtenni bizonyos dolgokat. Szűz Anya megvéd minket mint egy édesanya? Az baj hogy a Szűz Anyát szeretem és kérem hogy imádkozzon értem mert félek a büntetéstől? Olyan jó hogy van egy égi édesanyám. Válaszát előre is köszönöm fradistákgyöngye
Kedves Testvérem. Örömmel látom, hogy egyre közelebb kerül a krisztusi igazságokhoz, sőt, magához, Istenhöz is. A válaszom egyértelmű: igen, Isten mindenkit szeret, függetlenül attól, hogy ki hogyan viselkedik, ki mennyire ismeri őt. Ez hatalmas titok, hogy Isten ezt hogy is csinálja, de biztosak lehetünk afelől, hogy ő nem szereti jobban Teréz anyát, mint Hitlert, Szent II. János Pál pápát, mint Lenint. De ennek elemzése messzire vezetne, hagyjuk is! Csupán érzékeltetni próbálom, hogy Isten szeretete nem függ attól, hogy mi hogyan viselkedünk. Igen, atyai szeretettel szeret, de ez a kép csak azoknak segít, akiknek szerető édesapjuk volt, akiknek az életében csecsemő kortól kezdve érezhetően jelen volt ez az édesapai szeretet. Akiknek ez esetleg nem jut osztályrészül, sajnos sok ilyen is van, nekik sokkal jobban meg kell küzdeni, hogy letisztuljon az Isten-képük. Sok imádság, szertartásokon való részvétel, szentírásolvasás tud ebben segíteni. Isten nem bíró és nem rendőr. A törvényeket azért adta, hogy azokkal nekünk segítsen helyesen és boldogan élni. Ha nem sikerült betartani, nincs vész, bocsánatot kell kérni. Tudta ezt előre az Úr, ezért adta nekünk a szentgyónás lehetőségét. Ha bűnt követünk el, ilyenkor mi távolodunk el Istentől, nem ő mitőlünk. Az viszont teljesen igaz, hogy az Istenszülő nagyon sokat tud nekünk segíteni. Ő is Isten ajándéka a számunkra, hogy még élhetőbbé, még érzékelhetőbbé tegye nekünk a tőle jövő szeretetet. Aki Istentől fél, az nem Istentől fél, hanem attól az ismeretlen alaktól, amit ő maga vetít rá Istenre. Ennek kell folyamatosan tisztulnia, hogy az élő és szerető Istenhöz minél közelebb kerülhessünk.
Kedves Lelkiatya!
Nemrég XIV. Leó pápa Konstantinápolyba látogatott és ennek kapcsán kérdezném. Bement a kék mecsetbe, és nem ment be a Hagia Sophiába. Engem mindkét döntése megdöbbentett, de az utóbbi jobban. Könnyű lenne ítéletet kimondani emiatt, de ezt sem szeretném, nincs is rá semmilyen jogom. Egyszerűen csak nem értem, de szeretném megérteni, mert ezt fájdalmasnak élem meg és azt hiszem sokan mások is. Úgy érzem segítene, ha megtudhatnám Öntől, hogy mit gondol minderről és hogyan lehet elfogadni, ami történt.
Engem nem. Egyáltalán nem látom át, hogy ha valóban így volt, miért volt így. Sem azt, hogy egy ilyen döntés mögött mi minden és ki mindenki van. Egyszerűen örültem, hogy Leó pápa ott járt, és sok kereszténynek, sőt, nem kereszténynek is hatalmas örömet szerzett, megerősítést nyújtott. Miért kellene nekünk a pápa döntését mérlegelnünk, kivált felülbírálnunk? Hála Istennek, ez nem feladatunk. Arra sem fölhatalmazva, sem fökészülve nem vagyunk.
Kedves lelkiatya olvastam az egyik válaszát a gitáros misékkel kapcsolatban, ehhez kapcsolódik az én kérdésem is, hogy ha valaki tudja hogy a reggeli mise gitáros lesz, ezért nem megy el és az esti misére se tud menni mert a szülei féltik a sötétben a rossz közbiztonság miatt akkor bűnt követ el? Az a helyes hogy elmegy a gitáros misére ahol rosszul érzi magát és teljesen meg van feszülve, képtelen imádkozni vagy az ha inkább az esti misére megy ahol tud imádkozni és csak a közbiztonság miatt félnek a szülők? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Ha Piroska még nem múlt el 18 éves, akkor kövesse a szülei tanácsát. Ha ők azt kérik, hogy ne menjen este misére, mert féltik, akkor inkább reggel menjen. (Nyilván el nem maradhat a szentmise semmiképpen.) De megbeszélheti velük azt is, hogy kísérjék el, ha féltik. Ha viszont már elmúlt 18 éves, tehát felnőtt korú, akkor döntsön saját belátása szerint. Azt tegye, amit a lelkiismerete diktál. Fontos, hogy a szentmisén jó lélekkel vegyen részt. De ez akár azt is jelentheti, hogy legyőzi az ellenérzéseit és csak Jézusért megy a misére, nem másért és másokért. De ha úgy látja jobbnak, hogy elmélyültebben tud imádkozni egy másik misén, akkor nyugodtan választhatja azt. Felnőtt korúként már a szüleinek is meg kell érteniök, hogy ennyi önállóságot már hagyniok kell.
Kedves Lelkiatya! Egy Református esküvő után ha idővel elválnak a párok kötethetnek Katolikus házaságot???
Az az érdekes helyzet, hogy a Katolikus Egyház szerint minden saját életkör szerint megkötött házasság érvényes házasság. Ha két református kötött saját egyházának megfelelő keretek között házasságot, az érvényes házasság. Ha két nem megkeresztelt ember kötött házasságot a saját életfelfogásuk szerint, tehát polgári kötelékben, az is számukra érvényes házasság. Akkor nem érvényes, ha a kettő keveredik és a házasságkötéskor ez nincs tisztázva. Ha tehát egy keresztény ember nem kereszténnyel köt házasságot, akkor az nem érvényes. Ezen akadály alól a püspök adhat fölmentést, és ha adott, akkor az érvényessé teszi a valláskülönbséggal megkötött házasságot. Ha viszont más felekezetű kereszténnyel történik házasságkötés, akkor az vegyes házasság, de nem érvénytelen. A vegyesházasság akadálya alól szintén a püspök adhat fölmentést. Ha ad fölmentést, akkor megengedetten kötnek vegyes házasságot, ha nem ad fölmentést, például ha nem kérnek ilyen engedélyt, akkor nem megengedetten történik a házasságkötés, de attól az még az érvényes.
