Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Jézus azt mondta, hogy szerények legyünk, amilyen ő is volt és előbb a magunk hibáit keressük meg, csak utána másokét, úgy fogalmazva, hogy ha a mi szemünkben gerenda van, előbb azzal foglalkozzunk és ne a szálkával, ami a másik szemében van. Szeretném kissé tisztázni ezt, hogy egy keresztény embernek hogy kell ezt felfognia és gyakorlatba átültetnie. Ami engem illet, elismerem a saját hibáimat, bűneimet, meg is vallom imáimban és ha úgy adódik, más embernek is bevallom, nem rejtegetem mintha tökéletesnek tartanám magam. Az imáimban nem csak bevallom ezeket, hanem kérem az égi segítséget, hogy jobb lehessek. A világban uralkodó bűnt nagyon tudom utálni és nem tudom, emiatt Isten mit gondolhat rólam, nem rossz-e a hozzáállásom pont amiatt, hogy én se vagyok ártatlan bárány. Azt már meg sem merem említeni, hogy ítélkezni sem szabad. Nem természetes ha a bűnt utálom, még akkor is ha nem vagyok én se bűntelen? Hallottam édesanyámtól, aki nemrég egy éjszakát kórházban töltött, hogy az egyik ápoló ordibált a betegekkel, úgy beszélt velük, egyikőjükkel biztosan, mint a kutyával. Nem is egy könnyű eset volt a beteg és meg lehet érteni az ápoló fáradtságát, nem tudom máskor milyen, de engem ez szíven ütött, hogy van egy kiszolgáltatott, beteg ember, akinek megvan a maga baja már eleve és még ordítanak is vele, türelmetlenek és megalázóak. Az lehet, hogy az ápoló fáradt, de a beteg ember beteg, kiszolgáltatott, lehet még hozzátartozója sincs és nem tehet arról, hogy aznap az ápolónak mennyi munkája volt, milyen magánéleti gondjai vannak, nem érdemli ezt a bánásmódot. Nagyon elkeserít az is, hogy tele van hazugsággal a világ és a külsőségek fontosabbak mindennél. A nők népszerűsége férfiak körében és más nők körében is akár nem egyszer attól függ, mennyi smink van rajta, mennyire kihívóan öltözik. Hányingerem van attól, hogy emberek csak a külsejük miatt kerülnek előnybe vagy hátrányba, a belső értékek nem számítanak eleget. Ha egy nőt szépnek tartanak, akkor érdeklődik iránta mindenki és bármit is tesz, rajongani fognak érte, akkor is ha nem annyira okos, nem őszinte, nem erkölcsös. A férfiakkal ugyanez történik. A pornó nagyon sikeres, ma már teljesen természetes ha egy nőt/férfit már a fél ország látott meztelenül az interneten és egy ilyennel szívesebben ismerkednének is ha lenne lehetőségük mint egy átlagos hétköznapi nővel, aki nem magamutogató ruhákat hord, meztelen képeket tölt fel, csak egyszerűen nőies. Az emberek nem tartják megvetendőnek, hogy valakit akárki láthat meztelenül ha úgy akarja és valami olyanból élnek az olyan emberek, amiért nem kell megdolgozniuk, éveket tanulniuk, szexelni mindenki tud és magát meztelenül mutogatni is. Az Isten és ember kapcsolata kifejezetten borzalmas és engem el is szokott szomorítani, felháborít. Nem az, hogy valaki nem hisz Istenben, hanem ahogy beszélnek róla. Megvetik, szidják, kételkednek benne, gonosznak mondják az embereket ért betegségek, szenvedések, háborúk, minden miatt mintha Isten már nem tett volna épp eleget azzal, hogy feláldozta értünk a fiát, Jézust. Az emberek azt hiszik, nekik csak kapniuk kell valamit Istentől, legyen minden tökéletes, a saját akarat, felelősség kit érdekel. A nagyképűség nem csak Isten szidásában nyilvánul meg és ez már más téma: mindennek úgy kell lennie, ahogy az ember akarja, neki kényelmes, neki csak igaza lehet mindig. A homoszexualitást már egyre többen támogatják, magánemberek, politikusok, az egyházak között is. Nem szoktam soha csúnyát mondani, megbántani, diszkriminálni homoszexuálisokat, de a felvonulásukat már túlzásnak tartom és van valami visszataszító abban, ahogy rá akarják erőszakolni az egész világra a nézeteiket. A templomi esküvőre jobb ha nem is mondok semmit, ez már a Bibliának is ellentmond. Kierőszakolni, parancsolni, hogy egy pap adjon össze egy homoszexuális párt abszurd, mert a templomi esküvő a keresztényeknek szól és a homoszexuális ellentmond ennek, mintha követelnék Istentől ami szerintük jár nekik is, de nem tartják be közben a parancsait. Ma már a jó lett a rossz és a rossz lett a jó. A keresztényüldözés egyre nő, de érdekes módon a keresztényeket és a zsidókat bántják szinte mindig. A muszlimokat mindig védik, ők is magukat, mások is őket. Nem gyűlölöm a muszlimokat, csak megállapítás, hogy ugyanazok a vallási csoportok érintettek mindig. A keresztényeknek kevesebb jogot akar adni az egész világ, de miért lenne egy kereszténynek kevesebb joga? Kitérnék itt valamire, amit nagyon fontosnak tartok. Az utóbbi években Európában egyértelműen nő a keresztényellenesség. Keresztény templomokat rombolnak le, gyaláznak meg, keresztény szobrokat eltávolítottak városokból, miközben mecsetek sorra épültek. Afrikában és Ázsiában régóta gyilkolják a keresztényeket, de engem az döbbent meg, ami Európában zajlik. Európa keresztény országokkal van tele és ahhoz képest elképesztő, hogy mennyire csökkennek a keresztények jogai, mennyi gyűlöletnek vannak kitéve. Jézus tiszteletéről sem lehet már beszélni. Ahhoz képest, hogy mi történik, nem hallani róla, nem ellenzik elegen, a keresztényeknek mintha fogalmuk sem lenne róla vagy nem érdekelné őket. Rendszeresek az olyan cikkek az interneten, hogy Jézus lehetett homoszexuális, film is készült a témában, azt is mondogatják hogy transznemű volt ami annyit tesz, férfi volt de nőként azonosította magát. Nekem még az is sok ha azt mondják, felesége volt, mert ez nincs benne a Bibliában és nem is azért jött az emberek közé. Nem veszik komolyan Jézust és ezzel gúnyolják azokat, akik igen. Természetes az, hogy az embereket érdekli Jézus szexualitása? Volt neki emberi teste de nem szoktunk arra úgy tekinteni mint egy férfi testére, ami tele van vágyakkal. Aki azért jön, hogy bűntelen legyen, a Sátán kísértéseit is legyőzze, az Atya iránti szeretetből tegyen mindent, nem érdeklődött volna testi vágyak iránt, annyira jelentéktelenek lettek volna - akkor is ha nőkre irányulnak - ahhoz a hatalmas feladathoz képest, ami rá várt vagy lehettek ilyen kívánságai kimondatlanul? A kérdést most feltettem itt, ha már szóba jött de az igazi kérdésem az lenne, amiről az elején szó volt: van velem valami baj ha nagyon utálom a bűnt és a világ gonoszságát mikor én sem vagyok bűntelen? Mi számít ítélkezésnek, ami kerülendő és mi az, ami természetesen abból ered, hogy a keresztény ellenzi a bűnt? Nehezen tudom magam túltenni a gonoszságokon, igazságtalanságokon, önzőségeken. Ezek ellenkezőjére törekszek és mégis megvisel amit látok, hallok. Magamban azt kívánom, bár lehetnék a világ világossága, hogy ha már nem tudom a rosszat elvenni a világból, akkor ellensúlyozzam a jóval amit tehetek.
Amiket leír, ahogyan látja a világot, az teljesen helytálló. Gyűlölni a bűnt nemhogy nem rossz, hanem mindnyájunknak ezt kellene tennünk. Persze, elsősorban azt a bűnt, amit mi magunk követünk el, de az is teljesen jogos, ha fáj, ha felbőszít az emberek kegyetlenkedése, istentelen viselkedése. Szóval ez így nagyjából rendben is van. Levele olvastán az az érzés erősödött föl bennem, hogy ezek a gondolatok nagy általánosításokat tartalmaznak. Úgy nagy általánosságban beszél az emberek bűnéről, az emberek gondolkodásáról, az átszexualizált szemléletről, stb. Attól tartok, ebből a nagy látószögből igazán nem lehet látni semmit. Amit mond, igaz, ezek fájdalmas igazságok, de ebből a megközelítésből nem lehet kihozni semmit. Ha abban kér eligazítást, hogy mit tegyen, hogy Önnek mit kell tennie, az már megnyit valamilyen utat a megértés és a cselekvés felé. Nem azt mondom, hogy ne törődjék a világnak ezekkel a nagy bajaival, de be kell látni, hogy ezen nagyon változtatni nem tudunk. Kesereghetünk egymásnak órákon át, hogy milyen nagy bajok vannak a világban, de ez nem visz előre egy jottányit sem. Egy adott helyzetben nekem mit kell tennem, egy adott emberrel hogyan kell viselkednem, ez az igazi és hatékony kérdés. Valamiért megengedi Isten ezt a mérhetetlenül sok gonoszságot, amit látunk magunk körül. Nem tudjuk, miért. De akkor nekünk is meg kell ezt engednünk. És arra kell figyelnünk inkább, hogy az adott élethelyzetekben nekünk mit kell tennünk. Ha látjuk az egyes emberek bűneit, akkor ne a bűnre tekintsünk, hanem az emberre, aki a kísértés áldozata lett. Imádkozzunk érte, hogy megszabaduljon a bűnétől, és ne legyünk vele könyörtelenek az ítélkezésünkkel. Nagyjából így lehet elérni, hogy ne az emberek hibái ágaskodjanak a szemünk előtt, hanem mi is Isten irgalmas tekintetével tudjunk látni őket.
Kedves Lelkiatya! Egy ismerősöm 2éve jelentősen megkárosított anyagilag, kicsalta a megtakarított pénzünket és ellopta. Régóta imádkozom többek között a Szűzanyához segítségért, de 2év alatt sem hallgatott meg az ügyben, hogy visszakapjuk a pénzt. Köztudott, hogy olyan még nem volt a történelemben, hogy aki az Istenanyához fordul segítségért, azt Ő ne hallgatná meg. Létezik, hogy én leszek az első eset, esetleg nem szolgálja a lelki üdvömet a pénz(házfelújításra használnánk, ázik a tető)? Egész életemben, ha kértem tőle(Szűzanya) valamit, megkaptam, vajon miért késlekedik ha szabad ezt írnom?
Nem tudom. Sok mindent nem tudhatunk. Az bizonyos, hogy Isten rendje nem úgy működik, ahogy mi elképzeljük, ahogy mi szeretnénk. Az Ön kérése teljesen jogos, nem is értjük, miért nem nyer meghallgatást. Ugyanakkor azt is megkérdezem, vajon hozzátette-e az imádságában, hogy "ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te". Ugyanis ez az imádság Krisztus szerinti módja. Jézus nagyon világosan erre tanított minket, és erről adott is példát. Ez nem kiskapu a Jóistennek meg a mi hitetlenségünknek, hogy ha úgy látom, hogy nem teljesül a kérésem, akkor ezzel lehessen megmagyarázni. Nem. Az Isten akaratának elfogadása bennünket tesz képessé arra, hogy azt föl is ismerjük, hogy Isten akarata szerint tudjunk gondolkodni. Ha teljes szívemből rá tudok hagyatkozni, ha őszintén hozzá tudom tenni minden kérésemhöz, hogy legyen meg a te akaratod, akkor van esélyem, hogy előbb-utóbb fölismerem, hogy mi miért történt, történik az életemben. Az Istenszülő mindig meghallgat, minden kérésünket Szent Fia elé visz. Semmilyen kérésünk nem marad meghallgatatlan, de hogy milyen módon, mikor, hogyan teljesül az üdvösségünk érdekében, azt nem mindig azonnal látjuk meg.
Tisztelt Lelkiatya! Számomra komoly dilemma jutott eszembe valamelyik nap méghozzá az hogy én gyerek korom óta próbálok kedvesen hozzá állni mindenkihez és tapintatos lenni, ... Ugyanakkor azt vettem észre, hogy ezért mások sokszor bántanak. ... Összegezve, Ön mit gondol helyes ez a megközelítés hogy ne csak az objektív mércével nézzünk másokat hanem próbáljunk pozitív érzelmi megközelítést is bele vinni egy- egy dologról alkotott véleményünkbe? Másik kérdésem pedig az lenne, hogyha valaki úgy ítél meg ... vagy inkább hagyjam az egészet hiszen ahogy észrevettem úgysem éri meg hiszen ha valaki félre akar érteni az úgyis félre fog... Kérem az egész írásomat ne tegye közzé csak a választ. Köszönöm szépen.
A törekvés teljesen helyénvaló. Hogy ezért a magatartásáért gúnyt, meg nem értést, bántást kap, ezen ne csodálkozzék. Tény, hogy nem ez az általános magatartás, és bizony, ilyenek vagyunk, főként a gyermekek, hogy aki valamiben is más, azt nagyon hamar ki tudják kezdeni. (Tisztelet a kivételnek! Hisz természetesen vannak nagyon jó közösségek is, ahol ezeket jól tudják kezelni. Ehhöz azonban kiváló pedagógusokra van szükség.) Szóval, nem csak ne csodálkozzék, de ne is akarja megmagyarázni az álláspontját. Nagyon is jól gondolja Ön is, hogy ez legtöbbször hasztalan próbálkozás. De ezért sem érdemes erre figyelmet, energiát fordítani, mert nem az számít, hogy az emberek mit gondolnak rólunk, hanem az, hogy Isten hogyan s milyennek lát minket. Ő jól ismeri a jó és a rossz oldalunkat egyaránt. S hála neki, mindig irgalommal tekint ránk. Ezért gyógyító az Isten tekintete, ránk tekintése. Azt is hozzá kell tennem, hogy objektív mérce viszont nem is létezik. Az ember a dolgok, események, személyek megítélésébe mindig beleteszi saját magát is, egyszerűen nem tudja kivonni magát belőle. Ezért különböznek nagyon sokszor a vélemények ugyanarról a dologról. Néha azt halljuk: "A tények magukért beszélnek." "A tények makacs dolgok." Ez önmagában igaz volna, csakhogy ahogyan mi azokat felfogjuk, értelmezzük, csoportosítjuk, kezeljük, az mindig személyes, szubjektív. Viszont amit Ön javasol, az nagyon is helyénvaló. Azt mondhatom, hogy mindnyájunknak így kellene, erre kellene törekednie. Igen, a jót kell keresnünk, meglátnunk, akkor látjuk meg az élet szépségeit is. Aki meg mindig csak a rosszat látja meg a másikban, az a világban is a rosszat fogja látni. Egy aranyos kép ezt jól megvilágítja. Ha egy trágyadombon kinyílik egy virág és egy méhecske arra repül, akkor biztos, hogy ezt a virágot találja meg, és arra száll le, nektár szívni belőle. Ha meg egy virágos réten tehéntrágya van, egy arra szálló légy biztos, hogy azt találja meg és abból szívja ki, ami neki kell. Inkább legyünk méhecske!
Kedves lelkiatya, milyen egy jó gyónás? Mit javasol annak aki szeretne advent során rendesen meggyónni és az életét Krisztus útjára vezetni? Össze tudná szedni Krisztus életvezetési szabályait?
Az életszabályokat aligha lehet egyetlen válaszban összefoglalni. De a lényegről nyilván lehet röviden is írni. Aki advent során szeretne rendesen meggyónni, annak a következőt javaslom. Időt kell szánni ennek átgondolására. Lehet ez egy óra vagy csak egy fél, de annál sokkal kevesebbet azért ne akarjunk rászánni, az szűkkeblűség volna. Ebben az egy órában gondoljam át, mi mindent kaptam Istentől. Vagy egész életem során, tehát gyermekkoromtól, vagy aki rendszeresen gyónik, az a legutóbbi gyónása óta eltelt időben. Mindkét esetben rengeteg dolgot lehet találni, ha az ember odafigyelve tekinti át az adott időszakot. Fontos ezzel kezdeni, hogy előbb Isten ajándékaira figyeljek, csak utána kezdjem el magamat vizsgálni. Meg az ember lelke is jobban megnyílik, ha tudatosul benne, hogy mennyi mindent kapott. Ezeket köszönjem is meg Istennek! Ezek után tekintsek magamra, a tetteimre, kapcsolataimra, terveimre, vágyaimra! Mik ezek? (Mindezt lehet írásban is, jegyzeteket készítve.) Egyik sorvezető a 10 parancsolat lehet. Azt áttekintve hozzáigazítom magam, s kiviláglik, mit hogyan tettem ezek fényében. A másik jó alap lehet a nyolc boldogság (Mt 5,3-12, vagy a görögkatolikus imakönyvünkben is megvan). Ott nem bűnök, hanem lelki törekvések vannak összegyűjtve. Ha ezekhöz hasonlítom az én tetteimet, felszínre jönnek a hiányosságaim. Ezeket számba veszem, és már az előkészület során bocsánatot kérek ezekért az Úrtól. Majd a szentgyónásban szépen felsorolom őket. Nem muszáj mindet egyentként, hanem csoportosítva, inkább a bűnöket megnevezve, nem az eseteket részletezve. Majd elmondom a bánatot kifejező imát. Utána megkapom a feloldozást és az elégtételt. Ezt is fontos komolyan venni, pontosan megtartani. Nálunk, görögkatolikusoknál a karácsony várása a böjttel is összekapcsolódik. Ha szeretné komolyan venni a karácsonyi készülődését, Önnek is tudom ajánlani, hogy a fent leírtakat egészítse ki még valamilyen állandó napi lemondással. Legjobb, ha az étkezéshez kapcsolódik (hús, édesség, kávé, csoki, valami kedvenc). Persze, lehet más is (tv, internet, telefon, fb, stb.). Ha ezekre minden nap figyelek, és úgy mondok le, hogy azt föl is ajánlom az Úrnak, annyit téve hozzá: "Uram, fogadd el ezt az apróságot szeretetem jeléül!" Akkor ezen keresztül lelkileg szépen fog tudni előrelépegetni a naptár lapjaival együtt egészen december 25-ig.
Kedves Lelkiatya! Rossz hireket kaptam a mai napon. Meg mesterseges uton sem lehet gyermekem mostanaban. Kerem szepen, adjon hazifeladatot, milyen imakat mondjak el vagy tegyek jocselekedet, amivel kedveben jarhatnek az istennek? Tudom, hogy a helyes magatartas a legyen meg a te akaratod, en megis szeretnek kerni tole egy kisbabat. Olyan szornyu ember vagyok, hogy ezt kivanom tole? Annyira gonosz dolog reszemrol, ha el vagyok keseredve, hogy nem hallgat meg? Tudom, hogy gyermek nelkul is boldognak kellene lennem. De minden vagyam egy ver szerinti, gyonyoru gyermek. Ugy erzem, isten eletem mas teruleten sem hallgat meg. Teljesen tanacstalan vagyok, csak rossz dolgok tortennek velem. Alig birom mar a hetkoznapokat, gyakran gondolok a halalra is es arra, hogy a masvilagon boldogabb leszek. Mielobbi valaszat nagyon koszonom.
Adjon hálát, hogy nem ment bele a mesterséges megtermékenyítés bűnébe. Ettől óva inti az Egyház az embereket, mégis kísérleteznek vele sokan. Hála Istennek, még ha nem is az Ön tudatos döntése alapján, de ettől megóvta Önt az Úr. A "legyen meg a te akaratod" azt is jelenti, hogy őszintén keresem, hogy mi Isten akarata, és nem hagyom azt figyelmen kívül. Teljesen természetes, hogy szeretne kisbabát, de úgy érzékelem, hogy nem természetes módon szeretné ezt, hanem emberi erőfeszítésekkel, szinte vért izzadva. Kedves Testvérem, ez így nem fog menni! Olyan körülöttünk a világ, amilyennek látjuk. Mivel nagy csalódást él meg a gyermekvárásban, ezért aztán sötéten látja az egész világot: "csak rossz dolgok" történnek Önnel, úgy érzi, nem hallgatja meg Isten. Az első és alapvető lépés - még ha nagyon nehéznek is tűnik - hogy elfogadja a helyzetet. Ki kell mondania: "Uram, elfogadok tőled mindent. Akkor is szeretlek, ha nem lesz gyermekem." Ide el kell jutnia, különben nem lesz kimozdulás ebből a patt helyzetből. Ugyanis félő, hogy még fiziológialag is akadályzott a foganás ebben a békétlen lelkiállapotban. Megértem, hogy nagyon szeretne gyermeket, de ha igazán szeretne, akkor ezt most félreteszi egy időre. Nézzen körül, milyen feladatai vannak! Vajon szereti-e eléggé a férjét, gondozza-e a vele való szeretetkapcsolatot? Kiken segíthet a környezetében, a munkahelyén, az egyházközségében? Férjével szoktak-e minden nap imádkozni? Nem csak gyermekáldásért, hanem sok minden másért is. Szóval, ez most nem lelki, hanem nagyon is gyakorlati tanácsom, hogy szálljon le erről a sínpályáról, amelyen csak üresen zakatol a követelés: Legyen baba! Kérdezze az meg az Urat, hogy ő mit gondol az Ön életéről! Kérje Istentől ezt az elengedhetetlen higgadtságot és türelmet! Ez lesz az első lépés.
Kedves lelkiatya kérem segítsen, az égbe kiáltó bűnöket olvastam most és köztük olvastam a szegények, árvák és özvegyek nyomorúságának nagyobbítása, ez mit jelent? Van egy beteg fél árva központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista kamasz nevelt fiam akit édesanyja halála óta 14 éve nevelek ha veszekedtem vele az ugye nem ide tartozik? Néha úgy érzem hogy nem bírom tovább és türelmetlen vagyok vele....
Egészen bizonyosan nem ide tartozik. Még azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán bűn-e. Persze, az, mint minden türelmetlenségből fakadó tettünk, de egyáltalán nem a súlyosak közé tartozik. A küzdést nagyra értékeli az Úr. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, akár havonta is lehet, és áldozzon minden egyes Szent Liturgián / szent misén. Ez nagy erőt adhat Önnek ehhöz a nem könnyű élethöz.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ki vétkezik a kibeszélés bűne ellen? Szentgyónásra készülök és ezen elgondolkodtam, ha másokról beszélgetni szoktunk és általában felmerül jó és rossz egyaránt az már bűn? Ha igen akkor milyen bocsánatos vagy halálos?
A lelkiállapot, a szívbeli hozzáállás dönti ezt el. Nyilván szabad másokról beszélni, szabad másoknak a tévedéseit is szóba hozni. Meg kell vizsgálni, hogy vajon több rosszat, mint jót mondunk egy-egy emberről? Ez mindenképp árulkodó. De ha legalább annyi jót mellé tudunk tenni, szívből, nem színből(!), és ha a szándékunk nem bántó, nem ítélkező, akkor szabad másokról is beszélni. Nem hiszem, hogy ez a bűn tud halálos bűn lenni. Hiszen nem tudatosan Isten ellen irányul gonosz szándékkal súlyos dologban.
Kedves lelkiatya az esti elmélkedés közben jutott eszembe hogy az Úr azért hagyja hogy elbukjam a bűnben hogy ne érezzem magam tökéletesnek. Ez lehet vagy butaság? Megfogadtam hogy többet nem követek el bűnt soha, de azóta többször is elkövettem olyan bűnöket amiket korábban évekig nem illetve egy csomó mindent sikerült bűnként beazonosítani amikre korábban nem is gondoltam. Illetve egy észrevétel hogy mindig pénteken esem el az önkielégítés bűnében, amit én a legundorítobb bűnnek tartok, már arra gondoltam hogy a sátán külön élvezi hogy a legfájdalmasabb napon szúr.. Sosem voltam képes elfogadni hogy Jézust megöltük a büneinkkel (több olyan jelenésem is volt amelyben ott voltam Jézus kereszthalálán, megakartam akadályozni, de nem sikerült, Jézus rám nézett és azt mondta hogy te még nem érted hogy miért teszem) ... Jól gondolom hogy ha valaki több időt tölt el a gép előtt mint az imával az is bűn? Súlyos bűn? Szerintem az mivel az Úr elé helyez valamit és tudja hogy nem helyes, de jelenleg nem vagyok képes változtatni rajta... Így nem tudom...
Igen, sokszor mondják a lelkiatyák, hogy Isten azért engedi meg a bukásainkat, hogy ezzel alázatra neveljen. Tudna segíteni, hogy ne bukjunk el, de megvan a veszélye annak, hogy ezt magunknak tulajdonítanánk és gőgössé tenne. Ezért nagyon fontos azt is látni, hogy Isten a bűneink ellenére vagy éppen a bűneinken keresztül is tud tanítani, vezetni minket. A pénteki napra vonatkozó megfigyelése is helytálló lehet. Annyit teszek hozzá, hogy akkor érdemes készülnie. Alighanem komolyabban kellene vennie a pénteki böjtöt. Amikor az ember böjtöl, akkor sokkal könnyebben ellen tud állni a kísértéseknek. Attól tartok, én is több időt töltök a gép előtt, mint amennyit imádkozom. De aki a számítógéppel végzi a munkáját, vagy akár hasznos dolgot művel, mondjuk, levelekre válaszol, azért még nem biztos, hogy rosszat tesz vele. Az viszont teljesen igaz, hogy ha haszontalan vagy akár csak szórakozásszerű tevékenység miatt ül a gép előtt és ez több, mint amit imádsággal tölt, az nem vezet jóra, azon változtatni kell. Ha nem megy, akkor kérni kell ehhöz is Isten segítségét.
Kedves Lelkiatya! Az életben MINDEN úgy működik, hogy aminek kezdete van annak vége is van. Én, azaz a lelkem is kezdődött egyszer, teremtetett, hogyan lehet végtelen?
Nagyon izgalmas és találó kérdést tett föl. Igen, a világban minden így működik, hogy kezdete van és van vége is. Éppen azért, mert maga a világ véges. Benne az ember is véges. A gondolkodásunk is véges. Van határa, vagy inkább úgy mondom, vannak határai. Ugyanakkor, minthogy az ember Isten képmása (Ter 1,26-27), ő az egyetlen teremtmény, aki nem csak ebben a világban létezik, hanem túllép rajta. Az értelmünk nem tud túllépni rajta, de van egy képességünk, amellyel túl tudunk lépni. Ez a hitünk. A hitünkkel tudunk Istennel kapcsolatot teremteni. A hitünkkel látunk bele olyan dolgokba, ahová az értelmünk nem jut el. A hitünkkel tudjuk fölfogni a végtelent, amire az értelem nem képes. Tegyen egy próbát! Gondolja el a világegyetem végtelenségét, gondolatban járjon a végére! Hol van, mi van ott, mi van azon túl, stb. Nemde megakad az értelem és nem tud továbblépni. Még inkább így van ez Isten végtelenségével. Mert a világegyetem teremtett végtelen (pontosabban nem tudjuk, nem látjuk a végét), de Isten valóságosan végtelen, túl van az időn, minden számunkra létező korláton. Ezért nem is tudjuk Istent kimerítően megismerni. Ennek ellenére mégis a szívünkbe tudjuk fogadni. Nos, a megteremtett ember az Isten képmásaként végtelen. Ő a semmiből teremtett minket, és végelen életet adott nekünk. Most már érthető? Kötve hiszem. Mindenesetre elképzelhetetlen végtelenségünket Istenben tudjuk megtalálni.
Kedves lelkiatya köszönöm válaszát és segítségét, tanácsai alapján át szerveztem az ima életem és meg is nyugodtam hogy nem bűn ha csak este imádkozik valaki és az énekek hallgatása is ima... Jelenleg reggeli órákban dicsőítéseket hallgatok este pedig 2 tízed rózsafüzér és az egyik Zsolozsma amit imádkozni szoktam.... Napközben pedig a napi evangéliumi szakaszokat olvasom, nem tudom hogy napi Szentírás olvasásnak elég-e... Köszönöm az önkielégítés bűne elleni küzdelemre adott tanácsait, a válasza óta már vannak napok mikor nem bukom el, és a bukások során is rögtön abba hagytam és imádkozom Istenhez, most már rendszeresen gyónok és áldozom, ahol megerősítést kaptam hogy nem halálos bűn... Most olvastam a Miért járjunk misére című könyvet ahol azt írták hogy a gyónásnak nem az a célja Isten bocsánatát kérjük, hanem hogy hálát adjunk érte... És hogy Isten rólunk alkotott véleménye nem változik meg csak a mi véleményünk Istenről. Ez igaz? Valamint hogy a bűn meg van bocsátva mielőtt elkövettük volna... E kapcsán jutott eszembe hogy az Úr tudja hogy hányszor és milyen bűnöket fogunk elkövetni mielőtt elkövetnénk ezért nem változik a rólunk alkotott véleménye? Tudna ajánlani olyan könyvet amely alapján jobban fel tudnék készülni a karácsonyi gyónásra? Tudna valami tanácsot adni a szorongás legyőzésére, azt vettem észre magamon hogy ha erősen szorongok akkor vétkeztem az önkielégítés bűnét...
Istennek legyen hála ezekért az apró győzelmekért. Ez a feladatunk, hogy a lelki életünkben szépen fejlődjünk. Szent Pálnál ezt olvashatjuk: "Megtanultátok, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre!" (1Tessz 4,1) S ennek az előre haladásnak része az is, hogy minél többet megtudjunk Istenről, az ő titkairól. Ezért helyes az a kérdése is, hogy hogyan bocsát meg nekünk Urunk. Egyébként a minap hasonló kérdést tett föl valaki, érdemes az arra adott választ is elolvasnia. Azt kicsit túlzásnak érzem, hogy a gyónásnak nem az volna a célja, hogy Isten bocsánatát kérjük. A bocsánatkérés nagyon is helyénvaló dolog. Az első lépése mégiscsak az, hogy belássam a bűneimet és ezekért bocsánatot kérjek Istentől. Még akkor is, ha azokat ő már előre meg is bocsátotta. Mert ha nem látom be a bűneimet és nem kérek bocsánatot, akkor Isten megelőző szeretetével semmit sem tudok mit kezdeni, számomra az ő bocsánata nem jelent semmit, nem ér el hozzám. Tehát fontos a bocsánatkérés is. Az egyébként szép gyakorlat, ma már egyre több lelkiatya tanítja, hogy az esti lelkiismeretvizsgálatunkat meg a szentgyónásainkat is hálaadással kezdjük. Az áttekintett időszakban - legyen az adott nap vagy a legutóbbi gyónástól eltelt idő - előbb Isten tetteit nézem, ő miket tett az életemben. Azokat megköszönöm, s utána veszem elő a magam hitványságait és kérek értük bocsánatot. Majd a végén meg azt is megköszönhetem, hogy ő már meg is bocsátott nekem. A szorongásnak sok oka lehet, alighanem érdemes ezt feltárni, hogy mi okozza. Azt alaposan átbeszélni egy lelkiatyával vagy pszichológus szakemberrel. Alapvetően azzal lehet feloldani a szorongást, ha sikerül megtalálni és megszüntetni annak okát. Egyébként a Jézus-ima az egyik legjobb módja a feloldásnak. Gépiesnek tűnő fohászkodás, melynek során a figyelmemet Jézusra fordítom, nem az adott helyzetre, amelyben a szorongás kialakult. Jézus pedig gyógyít. Ha csak rátekintek, már erősebb vagyok.
Kedves lelkiatya azt olvastam hogy a bűn meg van bocsátva mielőtt elkövettük volna? Ezt nem értem, el tudná mondani hogy mit értünk e mondat alatt? Hogy kell érteni? Segítségét előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Kétféle módon is meg lehet közelíteni ezt az állítást. Egyrészt filozófiai értelemben. Isten az időn kívül van. Ő egyszerre látja, éli át a mi időhöz kötött világunkat. Úgy lehet ezt elképzelni, mint egy nagy kört, ami az idő menetét, folyását jelzi. Ezen a vonalon történnek az események egymás után. Isten azonban nincs ezen a vonalon, hanem a kör középontjában áll, és egyszerre látja, ami végbemegy a világban. Ha kísértés környékez, és el is bukom, de utána megbánom, meggyónom, majd áldozom, ez az én életemben egy folyamat. Isten azonban egyszerre látja a bűnömet és a bűnbánatomat. S nem csak akkor bocsát meg, amikor én kimondom a bocsánatkérést, hanem a szívében már meg is bocsátott. A másik megközelítés inkább teológiai. Jézus ismer minket, így szeret, ahogy vagyunk. A megváltást egyszer s mindekorra megszerezte nekünk. Már meg vagyunk váltva, de mi még a hitben élünk. Ezért hisszük és reméljük, hogy Isten megbocsát, de Isten már előre meg is bocsátott nekünk, még mielőtt kértük volna. Ezek az okfejtések azonban egyáltalán nem teszik fölöslegessé és hiábavalóvá a mi bűnbánatunkat és bocsánatkérésünket. Mi az időben és a hitben élünk. Nekünk szükségünk van időre és szükségünk van hitre. A hitben az idők során erősödhetünk, a bűnbánatunk közelebb visz Istenhöz. Ezért az, hogy Jézus már előre megbocsátott nekünk, ez hálaadásra késztethet, még buzgóbb életre, de nem renyheségre, hogy úgyis minden mindegy.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a szeretet láng rózsafüzér az egyház által elfogadott? Lehet imádkozni?
Igen, természetesen. Görögkatolikusoknak inkább a Jézus-imát ajánlom.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! A vecsernyen énekeljük a Boldog ember ki nem útját járja... ott állni kellene? ..
A Boldog ember... az 1. zsoltár kezdő két szava. Ez nem más, mint a Zsoltároskönyv 1. kahtizmájának, illetve annak néhány kiemelt verse. A kathizma a leülni szóból származik (kathidzo=leülni). Egyes könyveinkben így is van jelölve: leülő ének. Ez arra utal, hogy a zsoltárokat ülve hallgatjuk. Azok ugyanis, miközben szép és tartalmas imádságok, közben tanítást is tartalmaznak, amelyet, mint figyelmes tanítványok, ülve hallgatunk. Ezért a Boldog ember... ének alatt ülni szoktunk. De azért, aki állva marad, az sem vét.
Kedves Lelkiatya! Milyen gondolatokkal álljak a pénzhez? Tudom, hogy nem általa nyerek üdvözülést, de valójában erősen kötődök hozzá. "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába." Sokkal több pénzt keresek, mint a körülöttem élő emberek. Az üzlettel nagy összegeket forgatok, a tisztességes haszonrész is igazán kedvező számunkra. Sokszor hallom, hogy a pénz nem boldogít, amivel nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen nekem valójában örömet szerez, mert finanszírozhatok élményeket, elrepülhetek világotlátni, vásárolhatok jó minőségű ruhadarabokat, ha kedvező áron elérhető valami, akkor bespájzolhatok belőle és még sorolhatnám. Ahogy az üzletben dolgozok, ugyanúgy dolgozok a kapcsolataimon, értve ezalatt az Istennel való kapcsolatot, családot, házastársat. Foglalkoznom kell azzal, hogy az emberekben ne okozzak rossz érzést, hogyha azt látják, hogy fiatal, huszonéves cégtulajdonosként milyen életkörülményt teremtek? Érezhetően nem állnak hozzánk rosszindulattal az emberek, legalábbis nem érzékeljük, de sajnos könnyen kialakul az emberekben, hogy csak a jégyhegy csúcsát látják, a munkát mögötte nem. Az empátia hiánycikk. Már nem magyarázom az embereknek a nehézségeket, azt, hogy ez valójában nem olyan egyszerű, hanem stresszes és sokszor nagy a nyomás, a munkatársakkal való kapcsolat is iszonyatosan nehéz. Rájuk hagyom azt, hogy milyen nézőpontból látják. Azzal foglalkozom inkább, hogy legbelül, magamban hogyan állok hozzá. Meg tudna osztani néhány segítő gondolatot, ami ezt a belső vizsgálódásomat segítené? Mindenszentek napján, ismerve olyan szenteket, akik mindenüket odaadták a szegényeknek, teljes szegénységben éltek, csupa jó tetteik voltak. Isten vajon milyen hozzáállást, milyen segítő cselekedeteket vár tőlem? Ha a vasárnap és ünnepnap megszentelésével áldást kapok a mindennapi munkámra és életemre, hogyan tudom honorálni? Hálásan köszönöm a választ!
Nagyon tiszta gondolatok ezek. Isten meg is áldja! Azt javaslom, hogy a vagyonából ne csak magának akarjon kényelmes életet kialakítani, hanem minél több embernek akarjon segíteni. Pontosan erre kapta Ön ezt a képességét, adottságát. Mindenképp javaslom, hogy neveljenek föl sok gyermeket. Ezek szerint ennek anyagi akadálya nem lesz. Ezzel adja meg gyermekeinek a legnagyobb boldogságot, ha sok testvérük van, nem pedig azzal, ha anyagi javakban dúskálnak. Azt úgysem tudják értékelni. Érdekes, de valójában érthető jelenség, hogy a gazdag családok gyermekei nem értékelik különösebben, hogy nekik több minden van. Ebbe születtek bele, ezt tartják természetesnek. A szülő hiába magyarázza, hogy ezért nagyon meg kellett küzdeni. Ez a magyarázat halovány üzenet ahhoz képest, amit maga az élet kínál. A bölcs szülő megtanítja a gyermekét küzdeni. Batthyány Strattman Lászlóról mondták a gyermekei (gazdagok voltak és sok testvér volt a családban), hogy ők gyermekkorukban nem is tudták, hogy gazdagok. Ugyanis ugyanúgy éltek, mint a sok dolgos család körülöttük. Dolgoztak és ugyanolyan körülményeket teremtettek nekik a szüleik. Ez az egyik része a tanácsaimnak, hogy így tekintsen a családjára, gyermekeire. A másik segítsen sok emberen. Nem kell szétosztania a vagyonát, mert akkor csak egyszer fog tudni segíteni. Gyarapítsa a vagyonát józan, megfontolt mértékben, hogy később is minél több embernek tudjon segíteni. Akár azzal, hogy emberséges körülmények között tud nekik munkát adni, akár azzal, hogy rászorulókat támogat (betegeket, szegényeket, stb.) A mindenről való lemondás, amelyet egyesektől kér az Úr, az különleges hivatás, nem mindenkinek szól. Zakeus is csak a vagyona felét adta a szegényeknek, s Jézus azt is jó szívvel fogadta. A krisztusi életet nagyon sokféle képpen lehet megélni. Önnek valószínű, ez az út adatott, ezen keresztül válhat szentté. Ez legyen Önnek is a legfőbb célkitűzése, s akkor meg fogja találni mindig az adott helyzetben, hogy mit kell tennie. Van, amikor adni kell, van, amikor számolni és vagyont gyarapítani. De mindig mindent Krisztusban.
Dicsőség JézusKrisztus, kedves lekiatya már elég volt nem tudok tisztán látni,gogolkodni 2021 óta,nics megfelelő tudásom ,hogy mi a probléma kettő is van gondolataim két hivatáson járnak és már érzelmeket is néha rá tapintanak ,2022 márciusa óta fejben jár a két hivatás az egyikell az probléma hogy nics megfelelő tudásom,másikhoz meg bátorságom,most olyan dolgot fogok írni hogy ön mint lekiatya találkozik ilyen dolgokkal,na de ez nagyon el gondolkotato ,az egyik ilyen hivatás a papság nem az gond hogy meg tudnám csinálni,11 Evel ezelőtt akkor gondoltam hogy pap leszek igen csak hogy az érettségi nem sikerült,2015 Ben,mariapocson meg kértem az szűzMária hogy vegye el tőlem a hivatás gondolatát,és el vette idén 3 személy mondta nekem hogy menyek papnak ,érzelmileg is gondolkodom hogyan csináljam végig,inkább nem fognek bele a hiányos tudásom miatt ,mint csináljak Ezel a hivatasal ?,nem akarok időmet és korom miatt el vesztegetni el pazarolni mert félek attól hogy meget nem fog sikerülni. Második hivatás gondolat és érzelem,a szerzeteseg ebben már részt vettem nem hivatalos formában történetét majd le írom, mult héten és a héten is éjszakát töltöttem az interneten ,férfi szerzeteseg rend honlapját nézegetem és olvastam , monasztikus szerzeteseg olvastam először meg kocsis Fülöp és orosz athanaz püspök atyaiknak a kolostorarol olvastam ,aztán jotek az ortodox szerezesek ok után is olvastam az interneten,ferencesrend,is benceseketis pálosok is ,Domokosokat is ,minoritakat is,bazilitakat is olvastam a honlapjátokat és nem tudom mijert ,valahol úgy érzem hogy a bazilitak ,és keleti másik fajta öltözetu szerzeteseg érdekel a legjobban de hogy mijert nem tudom ,mint gondol erről lekiatya?,... Válaszokat szeretnék mindenképpen ne kérje hogy privátban keresem meg mert nem tudom felmérési legyen szíves agyon valami útmutató lekiatya,előre is köszönöm.robi vagyok Romániából. O
Kedves Robi! Én is úgy gondolom, hogy jobb, ha a szerzetességet választja, mint a papságot. De remete ne akarjon lenni, mert azt egyedül úgysem lehetséges. Lehet, hogy ez furcsán hat, de az egyházban a remete mindig egy közösség tagja, nem magányos farkas. Az egyházunk közösségébe kell, hogy tartozzon, és az elöljárója engedélyével élhet a közösségen kívül, egyedül, de mégis megmaradva lelki kapcsolatban, s valamelyest fizikai kapcsolatban is a közösségével. Ez a hiteles keresztény remete élet. A remetének is engedelmeskednie kell. Magyarországon most valóban nehéz a keleti katolikusok szerzetesi életének kialakítása. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy nincs egyedül ezzel a vágyával. Több fiatalember és leány is gondolkodik a szerzetesi hivatáson, csak ma nagyon kevesen merik azt vállalni. Az eddigi kudarcok után azt javaslom, hogy keresse föl a bakonybéli bencés atyákat, az elöljárójukat, Baán Izsák atyát. Nem azzal a szándékkal, hogy belépjen közéjük latin rítusú szerzetesnek, hanem mert ott nagyon jól ismerik a mi keleti szerzetességünket is. Rajtuk keresztül többet is megtudhat a keleti szerzetességről és minden bizonnyal gyakorlati tanácsokat is fognak tudni adni Önnek. Kár, hogy nem írhatok Önnek személyesen, de akkor ezekkel a tanácsokkal tudom segíteni. Tartson ki a szerzetesi hivatásában, és Isten meg fogja mutatni Önnek, hogy merre vezet majd az útja. Sok kegyelmet hozzá!
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...