Tisztelt Lelkiatya!
Mit tegyünk, hogy ne váljunk az érzelmeinknek kiszolgáltatottnak?
Úgy értem, hogy tudom, hogy fontos tudatosítani, hogy valami hogy hat a bensőmre, de ha nem szeretnék már a hatása alá kerülni, ahhoz mit tegyek?
Másképp, lehet-e csillapítani az érzelmi hullámveréseinket a lelki előrehaladásunk során?
Ez fontos törekvés, hogy tanuljuk meg minél jobban kezelni az érzelmeinket. Nem egyszerű, nem magától értetődő, de a lelki fejlődésnek mindenképpen lényeges része. Való igaz, nem szabad, hogy kiszolgáltatottjai legyünk az érzelmeinknek. Ez főként nőkre jellemző, de nem ritka a férfiak esetében sem. Az már jelentős lépés a fejlődésben, ha valaki fölismeri ezt a nehézséget, ha akar vele foglalkozni. Úgyhogy Önnek jó esélye van, hogy Isten segítségével meg tudja tanulni helyesen kezelni az érzelmeit. Hozzáteszem, hogy ez azért nem egyenletes tanulási folyamat. Természetéből adódóan meglehetősen hullámzó. Van, hogy az ember már jó ideje jól tudja kezelni az indulatait, az érzelmi világát, aztán egyszercsak minden összeomlik, s úgy tűnik, kezdheti előről. De nyilván nem előről kell kezdeni, csak fájdalmas egy-egy ilyen visszaesés. Ezt is jó tudni előre, s akkor már megint nem leszünk annyira kiszolgáltatva neki.
A jezsuitáknak van egy jó módszere, az un. examen, a napi önvizsgálat. Ezt általában napjában egyszer vagy kétszer délben és/vagy este végzik, de van, aki gyakrabban is. A lelkiéletre törekvő ember mintegy negyedórát arra szán, hogy az eltelt napot, fél napot átvizsgálja, különböző szempontok alapján (öt ilyen szempont van) értékeli saját magát, a viselkedését. Mindezt Isten elé viszi, mintegy Isten szemével vizsgálja önmagát. Aki ezt gyakorolja, annak szépen lassan kialakul az alapos önismerete, amely nem csupán tárgyi ismeret, hanem azt is magába foglalja, hogy az ember saját tapasztalatai alapján értelmezni, kezelni és irányítani tudja a saját tetteit.
De nem csak ez az egy módja van az érzelmeink kezelésének. Maga a bűnbánat gyakorlása is hozzásegít ehhöz. Talán ez inkább a keleti út. Aki komolyan veszi a bűnbántot, rendszeresen gyónik, fölismeri a bűneit, esténként lelkiismeretvizsgálatot, bűnbánatot tart, a szertartásokon sajátjaként énekli az "Uram, irgalmazz!" és egyéb bűnbánati könyörgéseket, annak számára is folyamatosan tisztul a kép.
Még egy harmadik fogást is megemlítek. (Hozzátéve, hogy ezek nem egymástól független utak, megoldási stratégiák, hanem a lelkélet egyszerű eszközei.) Sokat segíthet, ha valamely érzelmet valamely szenthöz köt. Teszem azt az indulatosságot Alexandriai Szent Cirillhöz, aki maga is sokat bajlódott ezzel az emberi gyengével. Vagy a szexuális töltetű érzelmi viharokat Szent Imre herceghöz vagy Magyar Mózes atyánkhoz (mindkettő tisztasági fogadalomban élt, s az utóbbi különösen megszenvedett ezért). Amikor bontakozik az érzelmi vihar, nyomban az illető szenthöz fordul segítségért. Ez azért is jó, mert kialakít egy gondolatelterelő folyamatot, másrészt valóságosan is remélheti az égi segítséget a célirányos könyörgésre.
Amit még elmondhatok ezzel kapcsolatban, hogy mindehhöz idő kell. Nincs az a képlet, az a mechanizmus, amellyel mintegy kapcsolóval át lehet alakítani ezeket a jelenségeket. Ehhöz sok idő, türelem, kitartás, a sorozatosan bekövetkező bukások idején Isten irgalmába és hatalmába vetett hit és bizalom kell. Hiszen "a növekedést az Isten adja" (1Kor 3,6).
Kedves Lelkiatya!
Ha hosszú évekig volt egy Lelkiatyám, akivel mindent megoszthattam, de bizonyos okokból nem tudtunk egyezni, és megszakadta a kapcsolat, akkor Lelkileg valami tönkre mehetett? Úgy értem romboló dolog egy ilyen kapcsolatból kiszállni, és mást keresni? Köszönettel
Sőt, azt javaslom, hogy mindenképpen keressen egy másik lelkivezetőt. Szavaiból azt következtetem ki, hogy túl szorossá vált a kapcsolat az atyával. Ebben semmi rosszra, bűnös dologra nem utalok, hanem arra a pszcihés kapcsolatra, amely már nem tesz jót az egyéni fejlődésnek. Ilyen kapcsolatból nem romboló, hanem építő dolog kiszállni. Érdemes tehát másik lelki atyát keresni.
Tisztelt Lelkiatya! A Mindenszentek táján nyerhető teljes búcsú feltételei között szerepel a szentgyónás végzése, a szentáldozás, és imádság a pápa szándékára. Ha régebben végeztem szentgyónást, akkor is elnyerhetem a teljes búcsút? Válaszát előre is köszönöm.
A teljes búcsú fogalma és teológiája teljesen idegen a keleti egyházi tanítástól és lelkülettől. Ebben egyáltalán nem vagyok járatos. Bocsánat, nem tudok Önnek választ adni. Köszönöm megértését.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Egy kérdezőnek írta, hogy a Miatyánk után a papi fenhangot nem mondjuk a magán imában. Én is mondani szoktam, amikor a szokásos kezdetét imádkozom. Miért ne imádkozzuk? A római katolikus misén a nép énekli, a református istentiszteleten a Miatyánk végén szintén a nép mondja. A görögkatolikus Liturgián ezt a pap mondja, olyankor persze én sem mondom. Én is csak a magán imáimban mondom/ mondanám. Ezután kihagyom. Csak kérdezem, hogy miért baj, ha imádkozzuk?
Várom válaszát
Marika
Ki ne hagyja!
Kedves Marika!
Nagyon köszönöm, hogy föltette ezt az apró részletre vonatkozó, ám egyaltalán nem jelentéktelen kérdést. Ez az előírás merőben liturgikus jellegű, csak a közös liturgikus végzésre vonatkozik. Egyáltalán nem tilos mondani a Miatyáml utáni szentháromságos dicsőítő formulát. Akár magán imában, akár családi imában szabad mondani, akár együtt akár egy valaki, például a családapa is mondhatja. Csupán az előírt liturgikus rendnek a része ez a különbségtétel, tehát a zsolozsmában, templomi szertartásokban van a papnak fenntartva.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy hol lehet utána nézni annak hogy a második Vatikáni zsinat előtt milyen szabályok szerint éltek a katolikus emberek? Úgy hallottam hogy sok minden megszünt ami előtte volt és szeretnék megismerkedni az akkori renddel. Piroska
Kedves Piroska! Nemigen fog tudni találni olyan könyvet, amely egységében írna a II. Vatikáni Zsinat előtti korról. Ha előveszi az akkor kiadott egyházi könyveket, akkor azokból kirajzolódik. Ami mégis talán megfogható, az a Kánonjogi Kódex vagy Egyházi Törvénykönyv, amelyet először 1917-ben adtak ki. Ebből valamelyest kiolvasható az akkor egyházi élet. Miként most is, az 1983-ban kiadott új Egyházi Törvénykönyvből sok minden megérthető a mairól.
Kedves Lelkiatya, én csak szeretném elmondani, hogy gyakran olvasgatom a válaszait a különféle kérdésekre (bár nem vagyok katolikus), és számomra is nagyon sokszor fontos és mély gondolatokat találok bennük, amik szívemhez szólnak...akkor is, ha nem érintenek a feltett kérdések. ...
Köszönöm szépen.
Ha személyesebb kérdéseket szeretne föltenni, akkor azt megírhatja a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu oldalra.
Kedves Atya
Tetoválással lehetek pap?
Azt hiszem, igen. Az fontos, hogy ezt már a felvételinél elmondja az elöljáróknak, nehogy úgy tűnjék, hogy bármit is rejtegetni akar. Jobb volna, ha nem lenne ilyen módon összefirkálva a teste, de ha már ez korábban megtörtént, az akkori felelőtlensége helyrehozható, és nem hiszem, hogy akadálya volna annak, hogy pappá válhasson.
Kedves Lelkiatya! A Jézus-imát már eddig is imádkoztam, de most legutóbb kicsit másképp. Általában nem jellemző, de most kivételesen volt néhány gondolatom, ami elterelte a figyelmem, ezért úgy imádkoztam, hogy közben hallgattam a Jézus ima szövegét. Mondtam és hallgattam. Gondoltam, hogy segít ha közben hallom is, mert jobban odairányítja a figyelmem. Végül úgy csináltam, hogy megpróbáltam akkor kimondani az adott szót, az ima adott részét, amikor azt a hallott verzióban énekelték. Nem énekeltem, csak mondtam, de próbáltam úgy időzíteni. A hallgatott (énekelt) ima oroszul volt, de nekem az nem probléma, mert tudok oroszul, így tényleg tudtam követni. A kérdésem az lenne, hogy lehet-e úgy imádkozni ha közben hallgatok valamit és nem csak imádkozok, persze jelen esetben az imát hallgatom és hogy nem rossz-e ha a hallott imához igazítom a sajátom. Így persze koncentrálni kell az időzítésre is, de azt vettem észre, ahogy már a csotki végénél jártam (100 szemes csotkim van), hogy mintha már természetesen egybeolvadt volna a tempóm az éneklés tempójával. Remélem nem lett így helytelen az imádságom. Bár nem a Jézus-ima az, ami közben leginkább jönnek a figyelemelterelő meg kísértő gondolatok, inkább máshol, de már sokszor inkább a megelőzésre teszem a hangsúlyt. Ez volt az ima, amit hallgattam ima közben, de vannak mások is, csak most én ezt választottam: https://www.youtube.com/watch?v=vyfQo6j0Bvg&t=1217s
Természetesen lehet ezekkel próbálkozni. Annyit mondhatok, hogy hosszú távon mutatkozik meg, hogy valóban hasznos-e, segíti-e az elmélyedést, az Istennel való minél személyesebb kapcsolatot. Az eleve nagyon jó, hogy igyekszik az imádságát minél jobban végezni, komolyan foglalkozik ezzel, kérdéseket tesz föl, hogy hogyan is volna jobb. Van, akit segít a zenehallgatás, van, akit nem annyira vagy kifejezetten zavar. Hosszabb távon én mégis azt javaslom, érdemes minél csöndesebben, minél inkább eszközök nélkül mondani, végezni a belső imát. De lehet, hogy hosszú évek gyakorlása, próbálkozása vezet el oda, hogy az ember megtalálja a sajátját. Tehát nem látok semmi rosszat abban, hogy ilyen módon kóstolgatja az imádságot. De a lényeg ne az legyen, hogy jól tudjon imádkozni, hanem, hogy az egész élete egyre közelebb kerüljön Krisztushoz. Ehhöz, természtesen a cselekedetekre is szükség van.
Kedves Lelkiatya! Lehet e Parasztázt vagy Panachidát végezni pap nélkül(például otthon)? Válaszát előre is köszönöm!
Igen, lehet. Nagyon is üdvös dolog. A kezdő áldás helyett ilyenkor azt mondjuk: "Szent atyáink imái által Úr Jézus Krisztus Istenünk, dicsőség néked!" A Miatyánk utáni papi fennhangot nem mondjuk. Egyébént mindent úgy veszünk, mint amikor pap is van jelen.
Kedves Lelkiatya,
Hogyan tudok ráhangolódni egészen a Szentlélekre,érzékennyé válni a sugallataira?Illetve hogyan tudom megkülönböztetni az Ő hangját más hangoktól, pl. a saját gondolataimtól?
Köszönöm.
Isten áldja!
Az "egészen ráhangolódás" legyen inkább távlati cél. Ez olyan, mint ha a fán éppen megjelenő almácska azt kérdezné, hogyan válhatok nagy, piros almává. Ez a hasonlat talán a válaszadásban is segíthet. Akkor érik meg az alma, ha sok tápanyagot gyűjt alulról és sok napsütés éri felülről. A tápanyagbevitel kemény munka. Az egész fa kell hozzá, vagyis az egész egyház, de a kis almácskának is van benne feladata, hogy mindent magába szívjon, ami alulról érkezik. A lelkiéletet élő embernek is mindent magába kell szívnia, s ezen keményen kell dolgoznia: szentírásolvasás, bűnbánattartás, Eucharisztia vétele, ha lehet gyakrabban, mint hetente, s mindezek mellett pedig a rendszeres közösségi és egyéni ima, amelyben az ember gyakorolja a Szentlélekre figyelést. Ehhez járul az emberek alázatos, odaadó szolgálata. Mindeközben pedig süt a nap. Az ember észre sem veszi, hogy Isten napja érleli őt. Bár ehhöz hozzáteszem, hogy a Jézus-ima (rómaiaknak a szentségimádás), a minél leegyszerűsítettebb belső ima kifejezetten az, amikor az ember nem tesz mást, csak sütkérezik, hagyja, hogy Isten jelenléte fölmelegítse, áthevítse, az addig ért élettapasztalatokat a kegyelmi fotoszintézis által benne életenergiává alakítsa. Lehet, hogy mindezzel nem sok újat mondtam, de nem is kell újat keresni, csak követni kell a régiek tanácsait. A Lélek hangját meghallani, akár adott helyzetben, ehhöz pedig minél nagyobb belső csöndre, a szenvedélyek, önzés, az egyéni érdekek zajától mentes igazi csöndre. Akkor tud a Lélek hozzánk szólni, ha minél inkább hagyjuk, hogy ő vezessen. Ennek az erőfeszítése nélkül kevés esélye van annak, hogy meghalljuk a Lélek szavát.
Kedves Lelkiatya! Órán játszottunk egy társasjátékot és a tanárunk... De most egy kicsit bűntudatom van hogy válaszoltam. Önnek mi a véleménye? Kérem az egész kérdést ne tegye ki. Köszönettel.
Hogy válaszoltál, ez egyáltalán nem bűn. A tiszteletet is meg akartad adni, mások játékát sem akartad megzavarni. A válaszadással pedig nem mentél bele az ezzel kapcsolatos, egyébként valóban káros folyamatokba. A tanárnak nem kellett volna ilyesmire terelni a szót, de végülis, hogy erről beszéltek, még ez is ártatlan dolog. Jó, ha tudatosul Benned, és ezt az osztálytársaid körében is érdemes képviselned,hogy az egész halloween úgy butaság, ahogy van, s igazán nem kellene behozni Magyarországra ezt a kultúránktól teljesen idegen, s egyáltalán nem ártalmatlan szokást. Arra tehát bíztatlak, hogy egymás között beszélgetve ne szégyelld, hogy erről Neked esetleg más véleményed van, mint az, ami mostanában terjed. Ez azért is fontos, mert lehet, hogy az osztályban vannak mások is, akik hasonló módon gondolkodnak, s ezzel, hogy kimondjátok, erősíthetitek egymást. Szóval nem tettél semmi rosszat, ezen nincs mit meggyónni. Inkább ez a helyzet egy jó lehetőség arra, hogy a barátaid körében más irányból hozd szóba ezt a kérdést.
Kedves Lelkiatya! Mit gondol Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel c. többkötetes művéről? Első látásra hitelesnek tűnik, nagyon sokan dicsérik, de nem sok információt találtam a szerzőről, illetve igen meglepő dolgokat ír a könyvében. Elbizonytalanított az is, hogy főleg ezoterikus könyvekkel foglalkozó kiadó adta ki, illetve a könyvtárban is az ezotéria kategóriában találtam rá. A válaszát előre is köszönöm!
Nekem gyanúsnak tűnik az a kijelentése, hogy eddig nem születtek jó válaszok az emberek megmentésére, vagy legalábbis az eddigiek ma már nem alkalmasak. S egy másik, hogy egy fölmérésre hivatkozva azt állítja, hogy az emberek - legalábbis az amerikaiak - nagy többsége szerint világban a békétlenséget a sok vallás közti ellentét okozza. Bár nem állítja, hogy új vallást akarna indítani, vagy bárkit is eltéríteni a saját vallásától. Szépnek tűnő ígéret, hogy a könyv elolvasása hozzásegít ahhoz, hogy az ember Istenre találjon, tudjon hozzá imádkozni. Mindenképpen zavarónak, de legalábbis erősen hiányosnak érzem azt, ha nem Krisztusról beszél és nem az ő megváltásáról. Én nem javaslom a könyv elolvasását. Sok hasznosabb könyv is van, inkább azokra érdemes időt fordítani.
Magyar Görögkatolikus atyák, szerzetesek szoktak e Áthosz szent hegyén megfordulni , van e esetleg kapcsolata az egyhazunknak elojároinak az Ottani szerzetesekkel?
Ferenc
Kedves Ferenc! Úgy tudom, igen. Több alkalommal is szerveztek már atyáknak zarándokutat Áthosz hegyére. Közvetlen kapcsolatról nem tudok, de van ott atya, aki Magyarországról származik, meg olyan görög atya, aki mindig szívesen fogadja és segíti a Magyarországról érkezőket.
Adj áldást, Atya! Sokszor gondolkodom azon, hogy a tisztaság szó megfelelő-e a nemiségtől megtartóztatott élet leírására. Kétségtelen, hogy az Istenszülő esetében "egyedülvaló tisztaságos..." a tisztaság szó az Istenre hagyatkozás olyan minőségét képviseli, ami minden ember számára példa. Ezt azonban inkább a teljes személyiségre gondolom érteni. Problémám, hogy a tisztaság szó, ha kimondjuk, már magában hordozza az ellentettjét. Implikálja, hogy van a piszkosság. Számomra ez nagyon zavaró. Engem mindig megbotránkoztat, ha pl. a Maradjatok meg szeretetemben c. újság a házasság előtti tisztaságról beszél. S eszerint a házasság után piszkosság van? Ráadásul több házasságot ismerek, akik esetében egyik, vagy másik, vagy mindkét fél számára inkább kereszt a házasélet, mint öröm. De egy tisztességes, házasságban élő ember tudja, hogy kísértések és bűnök is övezik a megszentelt házasságban élt házaséletet is. Ez azonban a tisztaságban élt életre is igaz lehet. Ismerem az Egyház tanítását és tudom, hogy nem gondolja piszkosnak a házaséletet. Mégis a tisztaság látszólag a házassággal szemben is értékként tételeződik. Ismerem Szent Pál ide vonatkozó gondolatát is, de Szent Piroska például nyolc gyermeket szült a férjének, és ekként vált szentté. Ugyanezért nagyon zavar Szent Imre herceg alakja is, akinek volt ugyan házastársa, mégis tisztaságban éltek. Az el nem hált házasság ráadásul érvénytelen házasság. Segítsen, kérem, helyretenni ezt a fejemben (lelkemben, (szívemben)). Nem létezne a tisztaságnál "ügyesebb" szó? Köszönettel: L.
Kedves L.! Nagyon érdekes kérdést vetett föl, sokat gondolkodtam rajta. Igazat is adok, de azért kicsit meg is védem a tisztaság fogalmát. Talán az segíthet a helyesebb megértésében, ha leszögezzük, a házasság előtti tisztaságnak egyik fontos célja és gyümölcse a házasságban való tisztaság. Ami előtte tisztátalan volt, a szentség által éppen az válik tisztává. Van egy szép imaszövegünk, amely, talán meglepő módon, nagyböjt egyik legmélyebb bűnbánati szertartásának a része. A szöveg így hangzik: "A házasság tiszteletreméltó, * és a nászágy szeplőtelen, * mert Krisztus mindkettőt eleve megáldotta, * amikor a kánai menyegzőn testileg étkezett * és első csodájaként a vizet borrá változtatta, * hogy te is megváltozzál, lelkem!
Tehát a nászágy szeplőtelen, tiszta. Az is segíthet még az eligazodásban, ha tudatosítjuk, hogy különböző élethivatásokban élünk, s ami az egyiknek tiszta, a másiknak nem az. És nem lehet összekeverni őket, nem lehet egyiket a másik fölé emelni. Azt mondhatom, mindenki őrizze vagy még inkább építse a saját tisztaságát. Ilyen értelemben inkább a bűntelenségre lehet érteni ezt a szót. Miként az Istenszülő esetében is nem azért tisztaságos Szűz, mert nem volt férfivel kapcsolata, hanem, mert semmiféle bűn nem szennyezte be az életét. Ami az egyik embernek bűn, az lehet a másiknak erény és fordítva. Tehát, ha bűntelenségnek, vagy legalábbis a bűntől való tartózkodásnak értelmezzük a tisztaságot, akkor nem kell másik szót keresni helyette. De valóban tudatosítsuk, hogy a szexualitás nem bűnös, tisztátalan dolog, hanem ki kell várni. Henry Boulad atya azt mondta, "én nem mondok le a házasság öröméről és boldogságáról, csak kivárom azt, majd odaát megkapom". Ez egy kicsit tréfás megfogalmazása annak, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje, s a mennyei boldogságban pedig minden megadatik.
Kedves Atya!
Most nem kérdezni szeretnék, hanem megosztani tapasztalatomat ,ami szerintem sok embernek segíteni fog. Mindannyian küzdünk a saját bűneinkkel. Többen írták, hogy kétségbe vannak esve ,mert képtelenek betartani Isten elvárásait, képtelenek elhagyni valami bűnüket és félnek a kárhozattól. Egy általam nagyrabecsült katolikus Atya szavait idézném: "A keresztségben Krisztus katonái lettünk. Hitünk a fegyverünk és minden nap meg kell vívni a csatát saját magunkkal. Jézust nem érdekli hányszor estünk el. Az érdekli, hogy hányszor próbáltunk felállni. Nála a próbálkozás is számít. Az a lényeg, hogy az Úr harcban találjon bennünket. Nem az van kárhozatra ítélve, aki sokszor bukott el, hanem az, aki eldobva fegyverét kapitulál. Testvéreim ,vegyük fel újra a kardot és térjünk vissza a harcmezőre Jézus zászlója alá".
Köszönjük a gondolatait. Íme, közzéteszem.