Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhárom meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Azért írom ezt le, mert nem akarom ezt nagyon elmondani olyanoknak, akiket ismerek. Tegnap volt egy veszekedésem a nővéremmel, és a bátyám kijött a szobájából, mert hangosak voltunk. Megkérdezte hogy miért veszekedtünk, én elkezdtem mondani hogy mi volt az ok. De ő elkezdte hogy: Ne beszélj ilyen flegmán! Pedig én csak a normál hangomon beszéltem. És amikor újra elkezdtem beszélni, mindkét kezével megragadta a torkomat, mert hogy miért beszélek így. Ez ment egy 20 másodpercig. Ez tegnap volt, de még mindig nem tudom lerázni az érzést, meg a gondolatot, hogy egy nap talán megpróbál majd megölni. Nem akarok vele többet beszélni, kapcsolatot tartani. Vajon csak túlreagálom az esetet, vagy jogosak a gondolataim? Mások mondták ez minősülhet traumának, de szerintem ez nem az, de mégis nagyon megrázott az eset. Ezért érdekelne a véleménye, kedves Lelkiatya.
Hogy ez a szörnyű eset Önt teljesen fölkavarta és megrázta, ez teljesen érthető. Azt nagyon jól tette, hogy leírta, mintegy kiírta magából. Mindenképpen meg kell beszélnie szóban is ezt valakivel a családból. Első körben természetesen nem a bátyjával, lehet a nővérével vagy még inkább valamelyik szülőjével. Föl kell dolgozni ezt a fájó érzelmi élményt, hogy túl tudjon lépni rajta. Az, hála Istennek, nem valós félelem, hogy a bátyja bármikor is az életére akarna törni. Még ha a támadó gesztusa valami hasonló volt is, ez nem volt más, mint az ő indulatának tehetetlen kifejeződése. Ki tudja, milyen lelkiállapotban volt, ami miatt ennyire irritálta a hangoskodás, és az Ön hanghordozása. Ilyenkor nem az érvek játszanak szerepet, hanem az érzelmek, indulatok. Ezért nem szükséges, sőt haszontalan és értelmetlen is volna logikus következtetéseket levonni belőle, tudniillik, hogy legközelebb még durvább módon megismételné. Remélhető, hogy nem is fog megismétlődni. Erről egyébként majd vele is beszélni kell, ha már eléggé lehiggadt hozzá, ha már ezt valaki mással már kitárgyalta, kellő erőt merített hozzá, hogy a bátyjával is megbeszélje. Javaslom még, hogy imádkozzék a bátyjáért és az egész családjukért. Olyan elhatározást semmiképpen se hozzon, hogy nem áll vele szóba. Ez az ördögnek a győzelme volna, hogy a két gyarló embert egymásnak ugrassza. Ezen mindenképp túl kell lépni, s ebben az imádság sokat fog segíteni.
Tisztelt Lelkiatya! A segítségét szeretném kérni. Hogyan törölhetném ki a szívemből annak a színésznek a nevét, akibe sokáig szerelmes voltam, de nyilvánvalóan megközelíthetetlen és egész más kultúrában és milliőben ép, így hiába is facér, esélytelen hogy találkozzunk. Már többször levezettem magamnak fejben, hogy ennek semmi értelme és máskor is talán épp az elérhetetlenségük miatt szerettem bele férfiakba, de sajnos nem megy. Eszembe jut, és a legjobb amit eddig tudtam tenni ilyenkor hogy imádkoztam érte, hiszen hívő az illető, sőt nyíltan vállalja a katolikusságát. Megélem/megéltem többször is, hogy Rá tudok hangolódni, mintha a távolság ellenére a szeretet ereje miatt az Úr összekötne, de valahol mindez fáj is belül. Szóval hogy lehetne vége? Köszönve: Rozi
Kedves Rozi! Meglepődhet azon, amit mondok, de egyértelműen az a tanácsom, hogy még csak ne is imádkozzék ezért az illetőért. Ezzel csak tovább nehezíti a saját helyzetét, hogy érzelmileg el tudjon szakadni ettől az ábrándtól. Valójűban önmagát is becsapja ezzel az imádsággal, mert azzal csupán ezt a kellemes érzést erősíti, tartja fent, hogy valami közük van egymáshoz. Az imádságot ne használja erre! Tudom, hogy teljesen jó és tiszta szándékkal tette, de engedje meg, hogy a sok tapasztalat alapján mégis ezt mondjam Önnek. Hogyan feledje el ezt a plátói szerelmet? Úgy, hogy nem táplálja. Ne nézzen olyan darabokat, filmeket, ahol az illető szerepel, a gondolataiban ne engedjen teret az ő jelenlétének. Tudom, hogy eleinte ez kegyetlenül nehéz, de egy kis idő elteltével egyre könnyebb lesz. Induljon el mielőbb a leválásnak ezen az útján! Valójában még el sem indult, azért tűnik olyan nehéznek. Ugyanakkor engedje, hogy mások udvaroljanak Önnek. Könnyen lehet, hogy ott van a közelében az, akivel sokkal boldogabb kapcsolatra találhat, de emiatt a meddő ábránd miatt még csak észre sem veszi ezt az igazi lehetőséget.
Kedves lekiatya augusztusban melyik napon lesz a esti virrasztás máriapócson?
Augusztus 17-én este.
Ha egy pap latinul, ad orientem mutatja be az új rítusú misét, akkor Magyarországon is felfüggesztik és pszichiátriai kezelésre küldik?
Nem, ez nem így van. Attól, hogy valaki a tridenti misét végez, vagy éppen csak latinul végzi a szentmisét, semmiféle egyházi dorgálást nem kap, nem kaphat. Általában, amikor latin püspök atyák ilyen erős lépésre kényszerülnek, akkor annak a hátterében más, jóval súlyosabb okok is vannak.
Kedves Lelkiatya! Szabad egy katolikusnak Medjugorje-ba zarándokolnia? Az idei nagymarosi ifjúsági találkozón volt egy lány, aki arról tett tanúságot, hogy ott szabadult meg a szenvedélybetegségétől és az öngyilkossági hajlamaitól, ezért azt éreztem, hogy én is szeretnék elmenni erre a helyre. Mielőtt erre ténylegesen elszántam volna magam, próbáltam utánanézni, hogy mi is történt ott valójában. Ekkor találtam rá a helyi püspök beszámolójára, hogy hogyan hazudoztak neki eskü alatt a látnokok, bizonygatva a jelenések hiteles voltát, ráadásul mindezt néhány helyi ferences biztatására (az egyik ferences, aki a "lelkiség" imaszövegeit terjesztette, meg is szegte a tisztasági fogadalmát, és összeállt egy nővel, akitől gyerekei is lettek). Mind a megyéspüspök, mind pedig az állítólagos jelenéseket vizsgáló bizottság jelentését figyelmen kívül hagyták, az eseményekkel szembeni kritikus hangokat pedig elhallgattatják. Mindezek ellenére, úgy tudom, hogy a Vatikán engedélyezte a medjugorjei zarándoklatokat (lelkipásztori szempontokra hivatkozva). Összességében eléggé bizonytalan vagyok, hogy valóban a javamat szolgálná-e egy ilyen zarándoklat. Hogy lehetne hazugság az alapja valami jónak? Nem lehet, hogy az ott megtapasztalt természetfeletti jelenségek valójában nem Istentől, hanem a gonosz lélektől vannak? Válaszát előre is köszönöm!
Tény, hogy mind a mai napig vannak bizonytalanságok a medjugorjei jelenések hivatalos állásfoglalása terén. Amit Ön leír, azt én nagyon erős kritikának érzem. Nem tudunk igazán bizonyosságot kapni, hogy az valóban úgy történt-e, ahogy ott olvasható, vagy az is csak egyoldalú beállítása a helyzetnek. Én magam sem tudom megítélni, hogy mit is gondoljak a medjugorjei jelenségről. Nekem is úgy tűnnek, hogy vannak olyan elemek, amelyek engem inkább taszítanak. Mégis el kell mondanom, hogy minden vele szemben való tartózkodásom ellenére az ott töltött napok mindig énrám is nagy hatással voltak. Tehát, személy szerint azt mondom, kell, hogy legyen ott valami természetfölötti erő, amely egészen bizonyosan nem az alvilági erőkből származik, hiszen valóságos megtérések sokasága köthető a helyhöz. S ahogy említettem, én magam is lelki bizonyosságot szereztem az ottani lelki hatásokról. Tehát én legalábbis nem beszélném le Önt arról, hogy elzarándokoljon Medjugorjéba, és nyitott lélekkel akarjon Istenre figyelni, milyen kegyelmi ajándékokban akarja Önt ott részesíteni.
Kedves lelkiatya a dédmamám 1905-ös imakönyvét megörököltem és meglepődtem egy két dolgon hogy pl régen mennyire más volt a gyónás során mondott bánat ima mint ma. Mennyivel több mindent kifejezett. Pl az is benne van hogy minden korábbi vétkét bánja az ember és az is hogy azokat is bánja amiket mások követtek el az ő hatására (ez nekem idáig eszembe se jutott). Ma is lehet gyónás során használni ezt? "mindezeket és más egész életembeli vétkeimet, melyeket vagy magam elkövettem vagy hogy mások elkövették, oka voltam, teljes szívemből szánom és bánom, hogy velük a végtelen jóságu Istent megbántottam. Utálom minden bűnömet és erősen fogadom hogy többé nem vétkezem és a bűnre szolgáló alkalmakat elkerülöm. " ez valahogy nagyon jó és megragadott engem. Vagy hogy régen más volt a búcsú. Több volt és rengeteg napi imát ír a könyv amivel 100 nap vagy 7 év búcsú nyerhető (nálunk már nem is beszél senki a búcsúkról). Vagy több versszak volt a keresztények sírjatok című ének... Miért vesznek el ezek a dolgok? Piroska
Kedves Piroska! Az említett szentgyónási imádság valóban nagyon szép és értékes. Természetesen ma is lehet mondani. Igaz, én egy kitételt mindig kiigazítok, ami ebben az imaszövegben is benne van. Nem helyes azt megfogadni, hogy "erősen fogadom hogy többé nem vétkezem". Olyan fogadalmat nem jó tenni, amit egészen bizonyosan nem tudunk teljesíteni. Jobb azt mondani: "erősen fogadom, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm.." Ezt sem biztos, hogy meg tudja tartani az ember, de erre legalább van remény. Arra, hogy nem fogok vétkezni, nem csak nincs remény, de tejességgel lehetetlen is. Szóval, lehetetlent ne fogadjunk meg. A búcsúk elnyerésének a ténye és módja valóban szinte teljesen kiveszett a görögkatolikus vallásgyakorlatunkból. Hála Istennek! Erősen túlhaladott lelkiséget tükröz az a szemlélet, hogy ha jámbor cselekedeteket végzünk, akkor annak számszerűsíthetően eredménye lesz a mennyben. Eleve nehéz elképzelni, hogy hogyan számolódnak be az időhöz kötött búcsúk (100 nap, 7 év) ott, ahol nincs is idő. Úgyhogy valóban jobb, ha ezzel mi sem számolunk. Tetteinket, lemondásainkat, imádságainkat Isten szeretetéért végezzük, nem pedig azért, mert annak fejében valami értékes jutalmat nyerhetünk.
Kedves Lelkiatya! Szűz Mária természetes úton szülte megváltó Urunkat? Ha igen akkor hogyan lehet szűz, ha nem akkor hogy történt a születés? Köszönöm szépen ha válaszol!
Nem természetes, hanem természetfeletti módon. A foganás is természetfölötti volt és a szülés is. Persze, hogy hogyan lehetséges ez, azt nem tudjuk, el sem tudjuk képzelni. Az Egyház világosan tanítja: az Istenszülő szűz volt a szülés előtt is, szűz volt a szülés közben is, és szűz maradt egész élete végéig. Ezt a hármas szüzességi jegyet az ikonon azzal a három csillaggal jelöljük, amely Mária homlokán és két vállán látható. Egyik atya így fogalmazott erről: "Ez a titok nem tűr vizsgálódást."
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy az önkielégítés nőknél is bűn? A Szentírást olvastam és nem találtam erre vonatkozó információt. Teréz
Természetesen. Ugyanúgy, mint a férfiaknál. Sokat írtam már erről. Aki ilyet tesz, önző módon másra használja Istennek ezt az ajándékát, mint ami a valóságos célja: egy férfi és egy nő életre szóló, szerelemben való elköteleződésének kifejezése. Ha valaki ezt másra használja, olyan, mint ha kancsóval akarna kalapálni. Egy ideig használható, de sem igazán nem hatékony szerszám, sem sokáig nem marad ilyen módon használható, előbb-utóbb eltörik. Ez a szexualitásra vonatkozóan azt jelenti, hogy tönkre tudja tenni az ember szexuális kapcsolatra való készségét, képességét. Szóval, mindenképpen kerülendő.
Kedves Lelkiatya! Egy kérdésem van. Az olyan felszentelt személyeket, akik valami miatt kiléptek az egyházból, vagy az egyház felfüggesztett, ezután is nevezhetünk atyának? Úgy tudom, hogy a felszentelés szentsége is eltörölhetetlen.
Azt hiszem, ez személyes megítélés kérdése. Adott esetben lehet őket atyáknak nevezni, ennek talán nincs jogi akadálya. Ugyanakkor félrevezető is lehet, hiszen ők már nem lehetnek úgy atyák, mint a fölszentelt oltártestvéreik. Szerintem jobb, ha őket már nem nevezzük atyáknak, de adott esetben el tudom képzelni, hogy mégis lehet őket így szólítani.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit lehet tenni az önkielégítés függőség ellen? Halálos bűn? Naponta elbukom. Mintha kettő én küzdene bennem, az egyik nem akarja a másik pedig igen.
Nem halálos bűn. Mivel küzd ellene, ebből látszik, hogy ezzel semmi rosszat, Istennel ellenkezőt nem akar tenni. Az igazi énje nem akarja. Sajnos rögzült ez a rossz szokás, és nagyon nehéz ettől szabadulnia. Azt ajánlom, hogy Istennel való kapcsolatát ettől teljesen függetlenül élje meg. Ne ez a bűn határozza meg a lelkiéletét. Persze, része annak, hisz sok küzdelmet kell vívnia, de nem ez a legfontosabb, nem szabad, hogy ez uralja a gondolatait. Ugyanis az ördögi kör épp abban áll, hogy szeretne küzdeni ellene, de emiatt csak annál jobban befészkeli magát a gondolataiba ez az átkos dolog. Onnan induljon, hogy "sajnos, függő lettem, most egy darabig ezzel kell élnem, innen kell indulnom. De ettől függetlenül szeretem Istent, tudom, hogy ő is szeret engem, és ez a szeretet kell, hogy irányítson, nem pedig ez az undorító bűn." A második lépés ? többször javasoltam már ezen az oldalon ?, hogy a gondolatait nagyon tudatosan irányítsa másra. Legyen olyan tevékenysége, lehetőleg minél aktívabb, minél erőteljesebb cselekvésre késztető, amelyet akkor vesz elő, amikor jelentkezik a kísértés. Ez lehet sport, házimunka, izgalmas és értékes könyv olvasása, egyéb szellemi munka vagy ilyesmi. Ha mindennapossá vált, akkor törekedjék arra, hogy ritkuljon a dolog: csak minden második nap essen bele, csak egy napot kell kibírni. Így, fokozatosan induljon el. Gondolom, sokat imádkozott is már azért, hogy Isten szabadítsa meg ettől a dologtól (például a Miatyánkban: ??ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!?). Imádkozzék még erősebben, még nagyobb hittel. Igen, be fog következni a csoda, hogy egy nap megszabadul tőle. Fontos tanulságul szolgál sokak számára, hogy ezért (sem) szabad ezzel incselkedni, beengedni az életünkbe, mert úgy befészkeli oda magát, mint a kábítószer, pontosan úgy működik ez is. Messziről óvakodnunk kell tőle.
Kedves Lelkiatya! Sokszor kapom magam azon szertartások közben, hogy a gondolataim egészen máshol járnak és csak testben vagyok jelen. Egyik vasárnap szinte egyáltalán nem voltam ott lélekben a Szent Liturgián, és elbizonytalanodtam, vajon így mehetek-e áldozni. Akkor úgy döntöttem nem megyek, mert utána lehet rosszul éreztem volna magam, hogy úgy járulok az Eucharisztiához, hogy nem készültem fel rá lélekben méltó módon. Az első kérdésem az lenne, hogy ha nagyon elkalandozok, mehetek-e áldozni? A másik pedig, hogy hogyan akadályozhatnám meg a gondolataim szárnyalását és erősíthetném a lelki jelenlétemet a szertartásokon?
Amikor részt vesz a Szent Liturgián, mindenképpen menjen áldozni. Mással is előfordul, hogy elkalandozik a figyelme. Ez nem túl jó, de emberi mivoltunk gyarlósága miatt ez igen gyakran megtörténik. Törekedjék arra, hogy JELEN legyen, ne másutt. Dolgozza ki ennek saját, személyes gyakorlatát. A keleti templomokban strucctojásokat függesztenek ki a hívek elé, ezzel is emlékeztetve őket arra a magatartására, ahogyan a strucc csupán a szemlélésével járul hozzá a fiókái kikeléséhez: csak nézi a tojásokat, míg a nap melege költi ki azokat. Ha az imádkozó figyelme elkalandozik, akkor a strucctojásra pillantva észbe kaphat, hogy neki is csak figyelnie, csak szemlélődnie kell. Ez a keleti gyakorlat azt is elárulja, hogy minden korban meg kellett küzdeni ezzel az emberi gyarlósággal. Ez talán vigaszul is szolgál. Hangsúlyozom azonban, hogy a figyelem elkalandozása semmiképp se tartsa Önt távol a Szentségtől. Talán erre is gondoltak a szentatyák, amikor rögzítették a Liturgiában az áldozás előtti imádságot (Hiszem, Uram, és vallom?), amelyben kifejezzük azt, hogy tudatában vagyunk méltatlanságunknak. Amikor teljes odaadással végig figyelni tud, akkor sem méltóbb egy mákszemnyit sem az Eucharisztia vételére, az mindig teljesen ingyenes ajándék, épp emberi gyarlóságaink gyógyítására, Istennel való kapcsolatunk erősítésére, melyre oly igen nagy szükségünk van.
Dícsértessék a Jézus Krisztust! Nem tudom ez a felület erre való-e, de a következő kérdésem lenne: Mit kell tennie, mire kell figyelnie valakinek, aki eddig csak latin rítusu Szentmisére járt, de részt szeretne venni egy bizánci rítusu liturgiában? Kisgyerekkorom óta katolikus vagyok, de mindig csak a nyugati felét ismertem az Egyháznak, katolikus iskolába járok és ministrálok. Ha ellátogatnék egy görögkatolikus liturgiára mire kéne figyelnem? Szerezzek egy leírást a liturgia menetéről és onnan olvassam a válaszokat vagy csak mondjam, amit tudok és ne mondjak semmit amit nem? Mondjam-e a hitvallást? Járuljak eucharisztiához (nyilván, ha gyóntam és nem vagyok bűnben)? Eucharisztiánál mire figyeljek? Vagy csak nézzem meg az előttem lévők hogyan csinálják? Van-e még bármi kis dolog, amire figyelnem kell, bármi, amit semmiképp ne csináljak? Illik- e egyáltalán menni, ha se nekem se egyik felmenőmnek sincs köze a keleti rítusokhoz? Ahol lakom a római katolikus templomban tartanak kéthetente egyszer bizánci liturgiát, menjek oda vagy menjek el a szomszéd városba, ahol van görög templom? Nagyon köszönöm a válaszát! Isten áldja!
Igen dicséretesnek tartom a buzgóságát ebben a dologban. Fogadja a következő tanácsaimat! Természetesen részt vehet görögkatolikus szertartáson. Azon áldozhat is, hiszen ugyanazon egy egyházba tartozunk. Ami a szentáldozást illeti, arra számítania kell, hogy mi mindig két szín alatt áldozunk, azaz a liturgikus kanállal a Szent Testet és a Szent Vért is megkapjuk. A járvány miatt kénytelen voltunk bevezetni a több kanalas megoldást, de azért annak lecsillapultával szeretnénk visszatérni az egy kanalas áldoztatásra. Ezért arra figyelmeztetjük a híveket, hogy szentáldozáskor lehetőleg ne érintsék ajkukkal vagy nyelvükkel a kanalat. Ennek érdekében jó nagyra kell kinyitni a szájunkat, és ? Aranyszájú Szent János kedves képével élve ? úgy fogadjuk a Szentséget, mint a madárfiókák szüleiktől az eleséget. Elmehet a helyi Liturgiákra is, de vélhetően erősebb élményben lesz része, amikor jól berendezett bizánci templomban vesz részt az Isteni Szent Liturgián. Ahogyan lehetőségei engedik. A keleti templom környezete is sokat segít abban, hogy a figyelmünk Istenre és a vele való kapcsolatra irányuljon. Mire figyeljen? Istenre. Szerintem jobban teszi, ha nem minden áron egy könyvet akar követni, inkább az elméjével, s még jobban a szívével kövesse azt, ami történik az Isteni Liturgián. Sokszor vetünk keresztet. Ez ne zavarja. Önnek nem kell föltétlenül ugyanazt tennie, de ha jól esik, megteheti, hogy a többieket követve szintén magára rajzolja a szent kereszt jelét azzal a mozdulattal, ahogyan azt Ön megszokta. (A görögkatolikusok más irányban kezdik a keresztvetést, mint a római katolikusok.)Javaslom, hogy énekeljen is a többiekkel együtt. Vannak ismétlődő, rövid válaszok, azok éneklésébe hamar bekapcsolódhat, de a többi éneket is nyugodtan próbálhatja együtt énekelni. Persze, ez sem előírás. Hallgathat is, csöndben figyelhet is. S ha néhol elvész, hogy hol is tartunk, mi történik éppen, ez egyáltalán ne zavarja. Hálás szívvel legyen jelen az imádkozó közösségben, amelynek az égben lévő angyalok és szentek is a tagjai.
Kedves Lelkiatya! Nem tudom túltenni magam azon, hogy egy időben elhagytam a hitemet, Jézus nem érdekelt. 2020-ban visszatértem Krisztushoz és kisebb-nagyobb szünetekkel, de azóta is az életem része és már soha nem akarnék nélküle élni. Hatalmasat változott az életem. Ezzel nem is lenne probléma, de amikor nem hittem Jézusban, kételkedtem, úgy éltem mintha nem létezne, akkor sok hibát követtem el, sok szomorúságom volt, bizonyos emberek sok fájdalmat okoztak nekem, ami eleve nem történt volna meg ha Isten szemén keresztül látom magam és ezerszer többre értékelem magam, bizonyos embereknek meg jobban tudtam volna segíteni ha krisztusi szeretet van bennem, döntéseket jobban átgondoltam volna és nem is tudom soroljam-e tovább. Hiába tértem vissza Jézushoz, ezek az emlékek akkor is fájdalmasak és bár most már jobb minden, azért érezteti a hatását az akkori hitetlenségem, mert néha a jelenben is látszódik, hogy egy-egy helyzetben most nem lennék ha akkor valamit máshogy döntök el vagy máshogy alakult volna egy kapcsolatom valakivel, esetleg nem vártam volna meg hogy egy helyzet vagy probléma teljesen rossz legyen hanem hamarabb kiléptem volna, máskor pedig teljesen más lett volna úgy átvészelni valamit, hogy Isten velem van. Hogyan tudnám túltenni magam ezen az egészen? Olyan ez, mint valami trauma, amiből sose lehet helyrejönni. A legrosszabb nyilván az, hogy a saját hibám. Én okoztam magamnak, mert én fordultam el Istentől. Én éltem úgy, mintha Jézus nem is létezne. Még akkor meg lettem keresztelve katolikusnak mikor kisbaba voltam és gyerekkoromban voltam elsőáldozó is, jártam hittanra, a templomba, még ha nem is hetente, emiatt még rosszabb, mert ez segített visszatalálni, volt mire építeni, nem a semmiből kellett, ez jó is, de azért rosszabb mert pont ezért érzem még jobban hibásnak magam és még nagyobb hülyének. Egy viszonylag jó, biztonságos úton voltam és elmentem ellenkező irányba. Az már egy másik kérdés, hogy a keresztény családom semmit sem segített, hogy visszataláljak Jézushoz, mindenfélével próbálkoztak mikor depressziós voltam vagy szerelmi bánatom volt vagy betegség volt, csak éppen Jézus maradt ki teljesen a képből. Anyukám imádkozni szokott, de mégse ajánlgatta nekem Jézust, a többi rokonom még imádkozni se szokott, ennyit ért a keresztelés. Szóval én imádkozok értük, hogy térjenek meg, menjenek templomba, részesüljenek az Eucharisztiában és remélem valahogy örök életük lesz. Az egyetlen, aki Jézushoz próbált vezetni, egy pap volt, de akkor meg amikor a segítségét ajánlotta, még nem álltam készen Jézussal újra "együtt lenni". Azért én örökre emlékezni fogok rá és hátha a mennyben meg is tudom majd neki köszönni. Azóta már más városba került de én is elköltöztem onnan, ahol akkor volt szolgálatban. Szóval bár segített volna egy erősen keresztény környezet, ennek ellenére tudom, én tehetek mindenről és nem tudom teljesen túltenni magam ezen.
Én azt mondom Önnek, mindezek kísértő gondolatok. Elviszik a jelenből, a múltba repítik, aminek viszont semmi értelme nincs, mert a múltat valóban nem tudja megváltoztatni. Tegyük hozzá hamar, nem is kell. De ezekkel a gondolatokkal mintegy odaláncolja magát a múlthoz. Így sem a jelenben nem él, sem a jövőre nem tud készülni. Ezek hiábavaló, meddő gondolatok. Akár a sátántól jön, akár saját butaságának szüleménye, hagyja hátra őket. Ön most ott van, ahol Isten kegyelméből lehet. Beleszámítva minden korábbi hibáját, az Önét is, a környezetét is. Istennek legyen hála, hogy ma már megvilágosodva tud ezekre rátekinteni. De éppen azt akarja megakadályozni a szellemi ellenség, hogy ha már ide eljutott, innen tovább is léphessen. Ne engedjen ezeknek a visszahúzó erőknek! Isten szeretete ingyenes. Bármit teszünk vele és ellene, ő akkor is megingathatatlanul szeret. S mivel nem csak szeret, hanem mindenható is, ezért a legrosszabb dolgokból is ki tud hozni valami újat, valami jót. Ezeket keresse, ezeket szemlélje, akkor szépen lassan kirajzolódik, hogy merre is menjen tovább.
Kedves Lelkiatya! Most szeretnék reagálni a beküldött kérdésemre adott válaszára. A levelemben azt kérdeztem, természetes dolog-e félni a Jézussal való találkozástól. Írtam a szentségimádásról, szentáldozásról, az utolsó ítéletről és értem is, amiket ezekről írt, de van valami, amiről még kérdeznék. Írtam is, hogy a látomás is a találkozás egy formája. Amikor megjelenik valakinek Jézus. Ez történt a tanítványokkal mikor megjelent nekik a feltámadt Jézus, Szent Pál esetében a damaszkuszi úton és bizonyos szentekkel. Annak az esélye, hogy ebben a formában nekem megjelenjen Jézus, ez a nullához közelít, de mivel egyébként is szeretem bővíteni az ismereteimet, a hitről többet tudni, felkészülni dolgokra, így kérdeznék erről. Ha nagyon őszinte akarok lenni, bizonyos dolgok miatt volt már többször olyan érzésem, hogy talán egyszer én is részesülök ebben és látom Jézust ebben a formában, nem részletezném ezeket, mert nem az lenne a kérdés, hogy megjelenik-e nekem Jézus de amúgy is ezeket el szoktam hessegetni gondolva, hogy majd ha Isten úgy akarja, megjelenik nekem Jézus, ha nem akarja, úgyse. Ha szeretné, kedves Lelkiatya, tekintse úgy mintha ezt el se mondtam volna és ettől függetlenül fogalmazza meg válaszát. Inkább azért mondtam el, mert így éreztem igazán őszintének, ha elmondom, hogy részben (nem csak emiatt de részben) emiatt is érdekel a kérdés, amit fel fogok tenni, egyébként ezen nem szoktam gondolkodni, hogy meg fog-e jelenni nekem. Úgy tekintem, hogy nem és kész. Igen ám, de a kérdés, ami ezzel kapcsolatos mégis érdekel.Az igazi kérdéseim ezek lennének: 1. Fel lehet-e készülni arra, hogy kapok vagy bárki aki kap, látomást és megjelenik neki Jézus? Erre is vonatkozik, hogy az Eucharisztiában való találkozás felkészít? 2. Történhet-e valami rossz, amikor ez megtörténik? Olyasmi, mint hogy megjelenik nekem Jézus és én meg az ijedtségtől rosszul leszek. Vagy annyira megdöbbent, sokkol, annyira nem tudom felfogni hogy fizikailag rosszul fogom érezni magam. Két okból: Mivel teljesen váratlan, ezért más, nem én döntöm el, hogy akkor vasárnap találkozok vele a misén. Ezen kívül, maga az esemény teljesen félelmetes, alig felfogható, hisz egy csoda. 3. Vajon ha megkapja ezt valaki, megjelenik neki Jézus, bármilyen okból is teszi ezt, akkor hogyan tudja ezt lelkileg feldolgozni? Ez egy öröm vagy inkább egy trauma? Lehetséges, hogy megjelenik neki Jézus egyetlen alkalommal és utána egész életében nem tudja feldolgozni, még akkor is ha ez jó dolog, mert nem tudja megemészteni, hogy ilyen csodában részesült? 4. Ha történik valakivel egy ilyen, akkor azt meg kell osztania a lelkivezetőjével, gyóntatójával vagy ha nincs neki ilyen, akkor egy másik atyával? - Ezeket a kérdéseket inkább kíváncsiságból tettem fel, nem személyes okokból.
Nem, szerintem erre nem lehet fölkészülni. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, hogy nem lehet fölkészülni arra, hogy az emberbe belecsap a villám. Akárhogy foglalkozik ezzel valaki előtte, a villámcsapásra nem lehet fölkészülni. Nem biztos, hogy Jézus villámcsapásként jelenne meg bárkinek is, de miként erre, éppúgy arra sem lehet fölkészülni. Ha a megjelenés valóban Istentől érkezik, akkor, értelemszerűen, annak semmi rossz, káros következménye nem lehet. Isten ismer minket, nagyon jól tudja, hogy kire mivel tud hatni. Nem elképzelhető az a jelenet, hogy Isten utóbb megbánná: "Ez a jelenés nem sikerült, melléfogtam." Istennel találkozni elképzelhetetlen, leírhatatlan öröm. Olyan belső fölismerés, amelyet nem lehet semmivel sem összetéveszteni. Ezért, ha valaki azt mondja: "nekem volt jelenésem, csak nem tudom, hogy Istentől jött vagy az ördög játszik velem." - akkor az bizonyosan nem Istentől származik. Az Istentől jövő üzenet nem téveszthető össze semmi mással. Igen, a lelki vezetővel vagy a gyóntató pappal mindenképp meg kell beszélni. Lehetőleg senki mással. Ha valaki elkezd erről beszélni másnak, ez arról árulkodik, hogy a jelenség a saját törekvéseinek a produktuma, nem pedig Istentől kapott ajándék. Annyira személyes, annyira intim, hogy az igaziról nem beszél másnak. Mint a szerelmesével váltott első csók öröme, arról sem beszél másnak a jóérzésű ember. Itt pedig ennél milliószor nagyobb dologról van szó. De egy valakivel, lelkiatyával, pappal, aki ismer minket, mindenképp meg kell beszélni. Vélhetően ő meg fogja tudni mondani, hogy komolyan kell venni a dolgot, vagy nem. Ilyen külső megítélőre is szükség van. Mindazonáltal fölöslegesnek tartom ilyenről gondolkodni és beszélni.
Kedves Lelkiatya! Ha az ember gyereke buta,lusta ,nem törődöm azt ,hogy lehet elviselni? Jelenleg 4 tantárgyból áll bukásra . Hiába győzködjük nem érdekli az iskola Még egy évig tanköteles. Most már az lesz sehova nem engedjük ki amíg nem javít kettesig,mert természetesen menne haver,buli .És üvölt ha nem az van amit akar.De megmondjuk neki ordítson,akkor se mehet sehova, csak ha javít. Már teljesen tönkretesz . Ön mit tenne milyen szabályokat állítana fel vele szemben?? Mindent úgy csinálok!!
Nem szabályokat állítanék fel. Nem a szabályok segítenek. Hosszan beszélgetnék vele. Főként, ha az édesapja volnék. Sokszor a fiúk komolyabban veszik az apjukat, mint az édesanyjukat. De lehet, azért is, mert az édesapjuk, sajnos, ritkábban beszélget a gyermekeikkel. Tisztelet a kivételnek! Szóval, hosszan elbeszélgetni vele türelemmel, megértéssel. Segíteni neki is megérteni, hogy mi játszódik le benne. Az üvöltés nem emberi megoldás, ezt is higgadtan el kell neki magyarázni. Tudom, hogy majdnem lehetetlent kérek, de valóban majdnem lehetetlen a kamasz gyermekeink lázadását jól kezelni. Szóval, nem szabályok, hanem nagy-nagy szeretet. Nem tiltás, hanem magyarázat, beszélgetés.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...