"Beteljesedett!" – Sírbatételi vecsernye a főszékesegyházban

Nagypéntek délelőtt Királyi imaórákra várták a híveket Debrecenbe, délután pedig kezdődött az alkonyati zsolozsma, vagyis a sírbatételi vecsernye. A szertartást Kocsis Fülöp metropolita és a főegyházmegye papjai a templomban felállított sír körül végezték. Az aznap esti evangéliumi részlet így szólt:

Mt 27,1-38
Lk 23,39-43
Mt 27,39-54
Jn 19,31-37
Mt 27,55-61

Abban az időben amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei mindnyájan tanácsot tartottak Jézus ellen, hogy halálra adják. Miután megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, az árulója látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, ezt mondva: „Vétkeztem, elárultam az igaz vért.” Azok pedig azt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod!” Erre eldobta az ezüstöt a templomban, aztán eltávozott, elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig fölszedték az ezüstöket, és azt mondták: „Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.” Miután tanácsot tartottak, megvették rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet még ma is Vérmezőnek. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott e szavakkal: „És fogták a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izrael fiai becsültek ennyire, és a fazekas telkéért adták, amint az Úr megparancsolta nekem.” Jézus pedig a helytartó előtt állt. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus azt válaszolta neki: „Te mondod.” Amikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod-e, mi mindent vallanak ellened?” Ő azonban egyetlen szavára sem felelt, úgyhogy a helytartó igen elcsodálkozott. Ünnep alkalmával a helytartó szabadon szokott bocsátani a tömegnek egy foglyot, akit csak akartak. Volt akkor egy hírhedt foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Kit akartok, hogy elbocsássak nektek: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki, mondván: „Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal! Mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” A főpapok és a vének azonban rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát föltette nekik a kérdést: „Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?” Azok ezt mondták: „Barabást!” Pilátus így szólt hozzájuk: „És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” Mind azt mondták: „Feszíttessék meg!” Azt mondta a helytartó: „De hát mi rosszat tett?” Azok erre még hangosabban kiáltoztak: „Feszíttessék meg!” Pilátus látva, hogy nem megy semmire, sőt a zavar még fokozódik is, vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta kezét, miközben ezt mondta: „Ártatlan vagyok ennek az igaznak a vérétől. Ti lássátok!” Az egész nép azt mondta: „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!” Akkor elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre. Akkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és odagyűjtötték köré az egész csapatot. Aztán levetkőztették, vörös köpenyt adtak rá, tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Majd térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták őt: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, és a fejét verték. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a köpenyt, és ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponya-helyet jelent, epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Miután keresztre feszítették, sorsot vetve megosztoztak ruháin, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” És leültek, hogy őrizzék. Feje fölé tették elítélésének okát. Ez volt ráírva: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Akkor vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. A megfeszített gonosztevők közül az egyik ezekkel a szavakkal káromolta: „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is!” A másik azonban megrótta őt, és így válaszolt: „Nem félsz-e az Istentől? Hiszen téged is ugyanaz az ítélet sújt. Minket ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk. De ő semmi rosszat sem cselekedett.” Majd így szólt Jézushoz: „Emlékezzél meg rólam, Uram, mikor eljössz a te országodban!” Jézus ezt mondta neki: „Bizony, mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban.” Az arra menők fejüket csóválva káromolták, és mondogatták: „Te, aki lebontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy mondogatták gúnyolódva a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt: „Másokat megszabadított, magát nem tudja megszabadítani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg most, ha akarja! Hisz azt mondta: »Az Isten Fia vagyok.«” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra tájban Jézus hangosan felkiáltott, ezt mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?”, vagyis „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva pedig az ott állók közül néhányan ezt mondták: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy szivacsot, ecetbe mártotta, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek pedig így szóltak: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kiadta lelkét. És íme, a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek, és azt mondták: „Ez valóban Isten Fia volt.” A zsidók tehát, hogy ne maradjanak a kereszten a testek azon a szombaton, mivelhogy előkészületi nap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárát, és vegyék le őket. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Odamentek tehát a katonák, és az elsőnek eltörték a lábszárát, majd a másiknak is, akit vele együtt keresztre feszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az ő oldalát, és nyomban vér és víz folyt ki. Aki pedig látta, tanúságot tett róla, és igaz a tanúsága, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek ugyanis azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek össze!” Egy másik írás pedig ezt mondja: „Arra tekintenek majd, akit átszúrtak.” Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték; azok, akik Galileától kezdve követték Jézust, és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja és Zebedeus fiainak anyja. Amikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is Jézus tanítványa volt. Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki a holttestet. József fogta a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és sziklába vájt, új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és a sírral szemben ültek.

Dr. Szarka Gergely, a főszékesegyház parókusa prédikációjában a Jézus és Pál apostol törvényszék elé állítása közötti párhuzamról beszélt. Amikor Pált zsidó farizeusok és törvénytudók Gallió helytartó elé hurcolták, ő elkergette őket, mert saját tanításról, személyekről és törvényekről szóló vitában nem akart partner lenni.

Jézust is hasonlóan rángatták Pilátus helytartó elé. Hosszasan vitázott a zsidókkal, hajlandó lett volna elengedni Jézust. De a vádlók rávilágítanak: ha elbocsátja azt, aki önmagát királlyá tette, akkor Pilátus nem a császár barátja.

Szerencsétlenség, hogy az isteni gondviselés Jézus esetében nem tudta, kinek kell az ítélőszékben ülni, vagy éppen szerencse, mert a Mennyei Atya Jézus halála által akarta megváltani az egész világot? – tette fel a kérdést Gergely atya. 

Jézust felszegezték a keresztre. Körülállták és káromolták őt ellenségei. És nem volt ott egyetlen bátor és igaz ember sem, aki elmondta volna, hogy „az éhezőknek ételt adott, a megtört szívűeknek reményt, a halottakat föltámasztotta, a szegényeknek hirdette az Evangéliumot”. Ha lett volna csak egy ilyen ember, talán felnyitotta volna még egy pillanatra a szemét és azt mondja: „ne felejtsétek el a legfontosabbat: hogy mindent oly szelídséggel tettem, hogy a pislákoló mécsbelet se oltsam ki”, és azért, hogy „ne kelljen senkinek miattam vagy a saját bűneim miatt gyászruhát ölteni.”

Ez volt Jézus legnagyobb tette: bizonyította tökéletes szeretetét, vállalta a fájdalmat és a kínhalált, hogy megválthassa a világot. Egy koponyához hasonló dombon római vitézek és poroszlók ácsoltak három keresztet. Kettőn gonosztevők szenvedtek. A harmadikon, a középsőn az Isten báránya. Utolsó leheletével, mielőtt végleg a dicsőség királyává vált volna, annyit mondott végül: „Beteljesedett!”

A sírbatételi vecsernye után elindult a szokásos körmenet az Attila téri főszékesegyház körül, élén Kocsis Fülöp metropolitával, a paptestvérekkel és a hívekkel. A főpásztor feje fölé emelte a síri leplet, a plascsenyicát. A körmenet végén áldást kaptak a hívek, majd csókkal illették a keresztet. A szertartás a plascsenyica (sírlepel) elhelyezésével zárult, ami előtt térdre borulva imádkoztak a résztvevők. Ezt Húsvét éjjel a feltámadási szertartás első mozzanataként az oltárra fogják helyezik, és ott marad egészen a mennybemenetel ünnepét megelőző napig.      

A plascsenyica művészettörténetileg a szakrális textíliákhoz tartozik: liturgikus kendőnek is szokták mondani, Krisztus sírba helyezésének és siratásának ábrázolásával. A kendő sarkain sok esetben az evangélisták szimbólumai találhatók. Köréje a tropár szövege van felírva Nagypéntek zsolozsmájából:

„Az istenfélő József levevén a fáról a te legtisztább testedet, tiszta gyolcsba göngyölé, és új sírba helyezé.”