„Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek!” – hangzott el az ének, figyelmeztetve a szentségekhez járulókat, soha ne felejtsék el: rajtunk van Krisztus jele.
Mi az oka, hogy Nagyszombaton tartjuk ezt a szertartást?
Ennek elsősorban liturgikus szempontjai vannak, ugyanis az ókorban, illetve a középkorban, a bizánci szertartású katolikus egyházakban a feltámadás volt a központi ünnepi esemény, amely Húsvéthoz kötődött. Így kézenfekvő volt, hogy akik megszerkesztették a liturgikus esztendőt, azok a szentéletű emberek a hitjelöltek keresztelkedését is ehhez a szép ünnephez csatolják, hiszen ők is az „óembert levévén” újba öltöztek, tehát elhagyták a régi, bűnös embert, és Krisztussal együtt föltámadnak egy új életre. Ezért volt az, hogy ehhez a szép ünnephez kapcsolták a megkeresztelendőknek a megvilágosodás szentségébe való beavatkozást.
Keresztelkedéskor több szentséghez is hozzájárulhatnak. Erről már korábban is írtunk, hogy mi az oka:
2016-ban, amikor a Görögkatolikus Metropólia létrejöhetett Magyarországon, felvetődött annak az igénye, hogy a felnőtt keresztényeket ne csak külön-külön az év egyes időszakában meghatározott eseményeken keresztül kapcsoljuk be az egyházba, hanem ősi szokás szerint a főpásztor vezetésével járulhassanak ehhez a szentséghez. Ekkor vetődött fel egyházunk liturgikus szakembereiben az a kérdés, hogy visszatudnánk-e térni az ősi gyökerekhez, amikor az 5-6. századtól kezdve beavatták ezeket a hitjelölteket a keresztség szentségével az egyházba. Így történt az, hogy kifejlesztettük azt a gyakorlatot, ami jelen pillanatban is fennáll, és úgy látjuk, hogy nagyon sok gyümölcsöt hoz a megkeresztelendők életében. Nevezetesen, hogy a keresztség szentségének bevezető egységeit nem egyben szolgáltatjuk ki magával a szentséggel, hanem külön lépcsőfokokban. Ezzel is elősegítendő az ő elköteleződésüket az egyházhoz, illetve azt is elősegítjük, hogy érezzék, egy folyamatnak a részesei. Így van az, hogy külön van névadás, a hitjelöltek közé való felvétel, kapnak egy külön nevet a keresztség szentségében, az ördögűzés szertartásán is átesnek, tudatosan felnőttként ellene tudnak mondani a sátánnak és egyesülni tudnak Krisztussal, személyesen le tudják tenni a hitvallást. Így szép lassan elérkezünk az úgynevezett beavató szentségekhez, amely azt a három szentséget jelentik, amellyel Isten gyermekei leszünk, az egyház tagjaivá válunk, eltörlődik az áteredő bűn, illetve a felnőtt ember esetében az addig elkövetett személyes bűnök összessége.
Tehát ez a három szentség, amit az egyházunkban bevezető szentségeknek hívunk, ez a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentsége. Szeretnénk a pápai instrukciók, a II. Vatikáni zsinat tanítása alapján visszatérni azokhoz a gyökerekhez, amelyet a katolikus egyház is szorgalmaz a keleti egyházak tekintetében, nevezetesen oda, hogy az első három beavató szentséget ne szakítsuk szét, mint megtörtént az elmúlt századokban, hanem a görögkatolikus egyház térjen vissza ezekhez a tradíciókhoz.
A kápolnában tartott keresztelés után a főszékesegyházban folytatódott a szertartás, ahol a többi szentséghez járulhattak hozzá a hitjelöltek. Krisztussal meghalunk a bűnnek, és Krisztussal újjá születünk az isteni szép, tiszta életre. Ne feledjük, hogy kihez tartozunk. Ne feledjük, hogy ha Vele együtt meghalunk a bűnnek, és szeretetben élünk, akkor Vele együtt fel is támadunk!
Adja az Úr, hogy a most szentségekhez járult szolgái is tovább folytassák útjukat a megkezdett irányba, oltalmazza és védelmezze őket a Mindenható, s kísérje áldása minden nemes törekvésüket!