Valóban észrevesszük-e jelenlétét a hétköznapokban?

E napon különösen is szívünkhöz szól az evangélium üzenete (Mt 3,13–17), amely Jézus Jordánnál történt megkeresztelkedését tárja elénk. János döbbent csodálkozása – „nekem van szükségem arra, hogy te keresztelj meg” – és Jézus válasza – „így teljesítsünk be minden igazságosságot” – mély titkot nyit meg előttünk: Isten Fia közénk áll, osztozik emberi életünkben, és alázatával megszenteli vizeinket, világunkat, mindennapjainkat.

Amikor Jézus feljön a Jordán vizéből, megnyílik az ég. A Szentlélek, mint galamb, rászáll, és az Atya szava hangzik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ez a jelenet nem csupán múltbeli esemény, hanem ma is élő kinyilatkoztatás. A templom falai között, a szenteltvíz ragyogásában, az ünnepi szertartás méltóságában most is ugyanez az isteni szó visszhangzik: Krisztus közöttünk van, Ő a szeretett Fiú, Ő a mi Üdvözítőnk. A Theofánia – Isten megjelenése – ezért több mint emlék: találkozás, világosság, megszentelő erő.

A Fő utcai templomban is ezt a fényes igazságot ünnepeltük: a megkeresztelkedő Krisztusból kiáradó kegyelmet, amely mindnyájunkat meghív az újjászületésre, a megtisztulásra és az Istenhez tartozás örömére. Az ünnepi vízszentelés szertartása nem puszta szokás, hanem hitvallás: hisszük, hogy Isten Lelke ma is megszenteli a teremtett világot, otthonainkat, életünket. A Szentlélek ereje ma is leereszkedik ránk, megerősít, bátorít, megtisztítja gondolatainkat és szívünket.

Budapesten, a város zajában, a Fő utcai görögkatolikus templomban így vált tapinthatóvá az ősi üzenet: az ég megnyílt. Nem csupán a Jordán partján, hanem itt és most, az ünneplő közösség fölött is. Kocsis Fülöp prédikációjában úgy fogalmazott: az „epifánia”, a megjelenés ünnepe arra emlékeztet, hogy Isten belépett a történelembe, különösen Jézus Jordánnál történt megkeresztelkedésében. A prédikáció hangsúlyozza, hogy János felismerte Jézust, bár az emberek között, a bűnbánók sorában jelent meg. Jézus nem azért állt a bűnösök közé, mert bűnös lett volna, hanem mert ez az isteni terv része volt, hogy magára vegye az ember törékenységét és szolidaritást vállaljon velünk.

Mint mondta, Isten alázatos: nem fél meghajolni teremtménye előtt, nem fél osztozni az emberi sorsban. Éppen azáltal emeli fel az embert, hogy közéjük áll. A megjelent kegyelem azonban nem pusztán esemény, hanem tanítás is: arra oktat, hogy az istentelenséget és világi szenvedélyeket megtagadva „józanul, igazságban és istenfélelemben” éljünk. Nem rendkívüli aszkétikus hőstettekre hív, hanem józanságra, valóságos, Istenre figyelő életre.

„Az egyház évről évre ugyanazokat az ünnepeket üli – karácsony, vízkereszt, húsvét –, mert újra és újra emlékeztetni akar: Isten megjelent, és velünk maradt” – mondta a metropolita. A mennybemenetel nem távollétet jelent, hiszen Krisztus ígérete szerint „veletek vagyok minden nap a világ végéig”. A kérdés ezért az, észrevesszük-e jelenlétét a hétköznapokban, vagy csak ünnepi meghatottságban engedjük, hogy megérintsen bennünket, majd visszatérünk a szürkeséghez.

„Az ismétlődő szentelmények – vízszentelés, lakásszentelés – segítenek abban, hogy a megjelenés ne egyszeri élmény, hanem folyamat legyen: egyre tisztábban lássuk Isten kegyelmét és engedjük, hogy tanítson. A prédikáció rámutat arra is, hogy a mai világban az istentelenség és világi szenvedélyek mintha erősödnének, de a hívő ember nem a félelemre kap meghívást, hanem arra, hogy ebben a valóságban is felismerje Isten működő kegyelmét” – mondta Kocsis Fülöp.

Szerinte a kegyelem célja, hogy formálja életünket: józanságra, igazságra és istenfélelemre hív, ami nem félelemben gyökerezik, hanem bizalomban és tiszteletben. Arra bátorított: gyarlóságaink és botladozásaink ellenére is erősödjünk meg hivatásunkban, és egyre inkább lássuk, hogy Isten üdvözítő kegyelme velünk van.

Az ünnepi prédikációt itt is meghallgathatják teljes egészében.

A Szent Liturgia után közösen vonultak át a hagyományokhoz híven a Batthyány térre, ahol Kocsis Fülöp ünnepélyesen megszentelte a Dunát. Vizéből pedig mindenki áldást kapott metropolitától.

Az epifánia üzenete tehát nem múló ünnepi pillanat, hanem tartós meghívás arra, hogy életünk egészét átjárja Isten jelenlétének tudata és a belőle fakadó megújult, józan, igaz és istenfélő élet.