Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

2026-02-26 11:57:24
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
"Te sem vagy egyedül!” címmel tartott csapatépítő találkozót a Lelki Elsősegély Telefonos Szolgálatok Szövetségének (LESZ) online csoportja.

A LESZ „Nem vagy egyedül” online csoportja 2023. decemberében indult, már a kezdetektől a Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatásával. Az alapító csapat azóta folyamatosan bővült, formálódott. Az önkéntesek és segítő szakemberek részére február 21-én egy csapatépítő napot szerveztek. A terv egy olyan közösen eltöltött nap volt, amelynek során profi szervezetfejlesztők segítségével jobban megismerhetjük egymást, illetve van alkalmunk erősíteni a LESZ-hez, mint szervezethez való tartozásunkat, és beszélgethetünk a csapatot érintő egyéb kérdésekről is.

Istennek hála, számos támogatót sikerült találnunk ehhez az ügyhöz. Működésünket a kezdetektől támogatja a Budai Görögkatolikus Parókia Szent Bazil Alapítványa. Aznapra térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátották Budapesten az Aranyszájú Szent János Kulturális Központ előadótermét. A Pronon Alapítvány két szakembere pedig ingyenesen vállalta a délelőtti csapatépítő program megtartását. A délután folyamán „A szakmai vezető se legyen egyedül!” címmel ötletbörzét tartottunk a működésünket érintő kérdésekről, majd vendégünk volt Dudás Erika, a LESZ elnöke, akivel a szervezethez való tartozásunkról beszélgettünk.

A nap során ismét megtapasztalhattuk a csoport megtartó erejét, az együtt töltött idő megerősítő szerepét a közös munkában. Átérezhettük, hogy az önkéntes munka során tapasztalt egymásra utaltságunk valójában egy olyan erőforrás, amely átsegíthet minket számos nehézségen.

A nap végére elkészült egy olyan plakát, amelyen összegyűjtöttük azokat a szavakat, amelyek számunkra jellemzik a csoportot és az itt zajló munkát - jó volt olvasni a sok pozitív, megerősítő gondolatot."

VEZETŐ HÍREK
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten

„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlékest Hajdúdorogon

Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesztéséről
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten

„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlékest Hajdúdorogon

Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesztéséről
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
 
"Könyörülj rajtam, bűnösön" – Jézus-ima Debrecenben...
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
 
Vendég séf a Szent Bazil Görögkatolikus Technikum konyh...
Vendég séf a Szent Bazil Görögkatolikus Technikum konyh...