A világ rendje Isten uralma – Mennybemenetel ünnepe a Szent Efrém-iskolásokkal

Ezen az ünnepen Krisztus mennybemenetelére emlékezünk. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy egyik pontból elment egy másikba. Azt jelezte a tanítványoknak, hogy Krisztus ezentúl másként lesz jelen az életükben.

Mennybemenetel napjával véget ér a húsvéti ünnepkör. Az ünnep előtt a síri leplet leveszik az oltárról. Görögkatolikus egyházunkban ettől a naptól újra így köszönünk: Dicsőség Jézus Krisztusnak! Már nem a Feltámadt Krisztus halottaiból kezdetű tropárt énekeljük, de még nem térünk vissza a Mennyei királyhoz sem.

A Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola alsó- és felső tagozatos tanulói tanáraikkal együtt érkeztek a Szent Anna-székesegyházba. A padsorok zsúfolásig teltek. A gyerekek a szertartásba zsoltárolvasással, énekkel és az oltár melletti szolgálattal is bekapcsolódtak.

Czirják János atya, az intézmény lelki igazgatója prédikációjában az ünnephez kapcsolódó változásokra hívta fel a gyerekek figyelmét.

„A kezdő áldás után mintha csönd lett volna. Kicsit azt érezhettük, amit az apostolok is, amikor Jézus azt mondta nekik, hogy visszatér az Atyához. Miért? Az evangéliumban enni kér, hogy megmutassa: valóban ő támadt fel. Nem egy szellem jelent meg, hanem az a Jézus, aki kenyeret szaporított, betegeket gyógyított, aki eddig tanította őket. Az a Jézus, akit keresztre feszítettek, aki meghalt. Ugyanaz, aki tud enni és inni is. Ma kicsit mintha meglopva éreznénk magunkat, mintha üresség lenne bennünk, mert de jó lenne, ha ma is itt lenne Krisztus! De jó lenne, ha ma is találkozhatnánk vele teljes valójában, ahogy az apostolok láthatták őt!

Ma kicsit meglopottnak érezzük magunkat. Kicsit irigyek vagyunk azokra, akiknek Jézus azóta megjelent. De Krisztus a dicsőségébe tért vissza. Miért? Mert a feltámadásával a világ rendjét állította helyre. A világ rendje pedig az Isten uralma. Isten uralmába tér vissza, mert innentől kezdve a Sátánnak nincs hatalma a Krisztusban hívők fölött. S azzal, hogy visszatér, megmutatja nekünk is az ő dicsőségét.”

János atya rávilágított: Jézus emberi mivolta egyfajta fizikai kötöttséget is jelentett, de a Szentlélek által mindig itt van velünk, mindannyiunkkal, és itt hagyta nekünk önmagát az Eucharisztiában is.

„Nem azért ment el, mert nem akar személyesen találkozni veletek, gyerekek, vagy a pedagógusokkal. Jézus azért ment a Mennybe, mert az ő dicsősége ott van fent, és ezt a dicsőségét akarja a Szentlelken keresztül kiárasztani a világra. Mindannyiunknak meg akarja adni ezt a kegyelmet. Ő nem elvenni akarja magát tőlünk, hanem valami még nagyobbat akar adni. Mert az Isten ilyen. Az ő dicsősége pontosan abból származik, hogy nem kiszámolja, mennyi jár az embernek, hanem mindig többet akar adni. Ezért megy fel a Mennybe. A dicsősége ebből a fajta isteni szeretetből fakad, és ebbe tér most vissza.”

„Ne azt gyászoljuk, hogy elment és itt hagyott bennünket, hanem ünnepeljük, hogy felment a dicsőségbe, és a Szentlelken keresztül mindenkivel ott akar lenni” – zárta elmélkedését.

A Szent Liturgia végén sok járult Szentáldozáshoz, hogy az Eucharisztiával magával vegye mindazt, amit Jézus itt hagyott nekünk önmagából.

„Emelkedj föl az egekbe, Isten, és a Te dicsőséged az egész földön!”