„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

2026-10-12 13:55:43
Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Család
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Közösségi térrel gazdagodott a Nyírábrányi Görögkatolikus Parókia. A Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatása és a közösség kétkezi segítsége jóvoltából filagória épült a parókia és a templom szomszédságában, amelynek családi nappal egybekötött szentelését október 11-én tartották.

Tartalmas hetek állnak a Nyírábrányi Görögkatolikus Parókia közössége mögött. Szeptember közepén kezdték meg egy 8x15 méter alapterületű filagória építését. Az egyházközség ugyanis szeretett volna egy olyan helyiséget, ahol a nyári melegben a gyerektáborokat, esős időben pedig a közösségi programokat is megtarthatják. A közösség megmutatta az összefogás erejét: a hívek a filagória elkészítésében és az udvar elrendezésében is segítettek. S mintha a Jóisten is meg akarta volna mutatni, hogy erre az építményre igenis szükség van, az október 11-én megtartott családi napon is esett az eső – ez viszont kicsit sem zavarta a fedett helyiség alatt összegyűlt nyírábrányiakat.

Találkozás és megerősödés

A családi nap Szent Liturgiával kezdődött a Szent Mihály tiszteletére szentelt görögkatolikus templomban. Az ünnepi szertartást Dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke vezette.

A nap szentírási szakaszában a naimi ifjú története hangzott el. Seszták István atya tanításában a történet egyik kulcsmondatát igyekezett a jelenlévők szívébe vésni: „Meglátogatta Isten az ő népét”. Hangsúlyozta: a családi napon

a nyírábrányi görögkatolikus közösség erejét, összefogását, istenszeretetét és istenkeresését ünnepeljük.

Az ilyen alkalmak mindig „a közösség szívét” jelentő isteni hajlékban kezdődnek. Az Istennel való találkozás elsődleges helyszíne a templom, de ez a nap is jól mutatja, hogy a templom falain kívül is találkozhatunk vele.

Az új közösségi tér lehetőséget biztosít az Istennel való találkozásra és a közösség megerősítésére is – hangsúlyozta a főhelynök. Ez pedig annak a jele, hogy „Isten meglátogatta az ő népét”.

Isten látogatása magában hordozza a megváltás szándékát.

A vele való találkozás „annak a kovásza, hogy az életünk az örök élet része”, Isten pedig rámutat földi életünk értelmére és üdvösségünk titkára – zárta tanítását Seszták István atya.

Az ünnep a közösségi ház udvarán folytatódott, ahol főhelynök atya megszentelte a filagóriát, a nemzeti színű szalag átvágásával pedig jelképesen megnyitotta azt a közösség tagjai előtt.

Kaskötő Miklós nyírábrányi parókus köszönetet mondott mindazoknak, akik felajánlásukkal és áldozatos munkájukkal hozzájárultak a filagória megépítéséhez és a családi nap megszervezéséhez. A támogatók listáját IDE kattintva találják.

A család és a közösség ünnepe

A közösségi ház udvara és a filagória a családi napon megtelt programokkal. A közös ebéd elfogyasztása előtt megérkezett a Debreceni Túramotorosok csapata. A templom udvarán összegyűlt motorokat és lovasaikat Kaskötő Miklós nyírábrányi parókus megáldotta. A motorosok jóvoltából a jelentkezők utasként ki is próbálhatták a járgányokat.

Miklós atya Nyírábrányt és az egyházközséget érintő témákból állított össze kérdéssort. A kvízre több csapat is benevezett. 

A Póni tanya csapata pónikat, nyulakat és törpekecskét is hozott magával. Sok gyerek próbálta ki a pónilovaglást, a kisebb állatok pedig sok-sok simogatást kaptak.

A gyerekeknek szóló programot arcfestés, óriáscsúszda és különböző játékok színesítették.

A szervezők a kulturális műsorról sem feledkeztek meg. A nyírábrányi Nagyberek Néptánccsoport tagjai nemcsak néptáncbemutatót tartottak, de meg is táncoltatták a jelenlévőket.

A Szent Liturgia kántori feladataiban is segédkező Csontos család két tagja, anya és lánya pedig énekkel kísért citerajátékkal örvendeztette meg a közönséget.

A Nyírábrányi Görögkatolikus Parókia családi napját közös éneklés zárta.

VEZETŐ HÍREK
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatkozata az Amoris laetitia 10. évfordulóján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatkozata az Amoris laetitia 10. évfordulóján
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
 
Keresztes Szilárd emlékkonferencia
Keresztes Szilárd emlékkonferencia