„Kereszteltetik Isten szolgája…” – A keresztelés története a katekumenátustól a gyermekkeresztségig

Több évszázadon át a katekumenátus intézménye adott lehetőséget a zsidóságból vagy a pogányságból megtérő felnőtteknek a keresztség felvételére. Bár a felkészülésnek ezt a formáját lassan felváltotta a gyermekkeresztség, ma is vannak, akik felnőttként szeretnének csatlakozni a keresztény közösséghez. Az elmúlt években Kocsis Fülöp érsek-metropolita az ősi hagyománynak megfelelően húsvét vigíliáján végzett felnőttkeresztelést. 

A katekumenátus kialakulásáról és a gyermekkeresztség kérdéseiről Nyirán Jánost, a Görögkatolikus Metropólia fődiakónusát, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanárát kérdeztem.
 

Az Evangéliumokból tudjuk, miként keresztelkedett meg Jézus a Jordán folyóban. Hogyan alakult ki később a keresztelés szertartása, és egyáltalán ki részesülhetett benne?

Jézus, feltámadását követően e szavakkal fordul tanítványaihoz: „Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” (Mt 28,19). Ezt a missziós parancsként ismert útmutatást az egyház mindmáig követi. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, ahogy Fülöp apostol megkereszteli Kandaké szolgáját. Találkozásukkor az etióp tisztviselő Izajás próféta könyvébe mélyed, míg Fülöp elmagyarázza neki az írás jelentését, és „valamilyen” vízhez érve megkereszteli őt (vö.: ApCsel 8,36–39).

Az első századok keresztény életéről szóló feljegyzések száma eléggé csekély, de azt biztosan tudjuk, hogy a 2–3. század során heves üldöztetések sújtották a híveket. Azok, akik vágytak a keresztségre, titokban tartották szándékukat, hiszen felfedésük esetén vértanúságra számíthattak. Néhány fennmaradt irat tanúsága szerint az első keresztények böjttel és imádsággal készültek a keresztség felvételére, mígnem lassan kialakult a katekumenátus „intézménye”. A katekumenek, azaz hitjelöltek, a közösség elöljárója vagy egy tapasztalt hívő vezetése alatt készültek fel a keresztelésre. Arra vonatkozóan, hogy ki végezte a keresztelést, Jusztinosz 2. századi apológiájából nyerhetünk némi információt, mivel egy keresztelési liturgiát is leír, ahol – még szó szerint – nem pap, hanem a közösség elöljárója végzi a szertartást.

Miből állt ez a felkészülés?

A katekumenátus időszaka hozzávetőleg három évig tartott (1. katekumenátus), és több szakaszra tagolódott. A beavató szentségekre való közvetlen felkészülés az adott nagyböjti időszakhoz kapcsolódott (2. katekumenátus), melynek végén a jelöltek részesültek a beavató szentségekben. Ez idő alatt a Teremtés és a Példabeszédek könyvéből vett olvasmányok segítették a jelöltek felkészülését, melyeket a közösség elöljárója részletesen elmagyarázott számukra. A Teremtés könyvéből az ember teremtésének történetével és a legalapvetőbb teológiai fogalmakkal ismerkedtek meg, míg a Példabeszédek könyvének erkölcsi tanítása útmutatást adott a keresztény életvitelhez. A felkészülés harmadik hetében kezdték el az ördögűző imádságokat, jelezve, hogy a keresztelés külön mozzanatai esetenként önálló szertartásként vagy más liturgiákhoz kapcsolódva történtek. Továbbá, bizonyos források szerint nagypénteken a pátriárka vagy a püspök buzdította a keresztelendőket, erősítve őket a készület időszakában. A 3. századtól egyértelműen tudjuk, hogy a keresztelés legkiválóbb időpontjának húsvét éjszakáját tartották, és a jelölteket Nagy Szent Bazil liturgiáján keresztelték meg.

Ha fellapozunk egy imakönyvet, nem sokkal a kerubének előtt elhangzik a felszólítás: „Jelöltek, mindnyájan távozzatok!”. Itt a hitjelöltek liturgiáját a hívők liturgiája váltja fel. Ez azt jelenti, hogy a kereszteletlenek, a katekumenek nem lehettek jelen a teljes Szent Liturgián?

A hitjelöltek egykor nem vehettek részt az Eucharisztikus Liturgia szent cselekményein, hanem elbocsátották őket a szertartásról. „Az ajtókat! Az ajtókat!” felszólítás (a „Senki a jelöltek közül ne maradjon!” mellett) eredetileg azt is szolgálta, hogy kizárja a hitjelölteket a szertartás további részéről. Ettől a ponttól kezdve csak azok maradhattak a templomban, akik részesültek a beavató szentségekben: keresztelésben, bérmálásban és szentáldozásban. Az ajtók bezárásáról a kisebb rendek tagjai gondoskodtak, biztosítva, hogy a jelöltek távozása után senki illetéktelen ne maradjon a templomban.

Napjainkban püspökeink döntése értelmében ezt a gyakorlatot már mellőzzük, vagyis már nem küldjük ki a hitjelölteket, de továbbra is hordozzuk őket imádságainkban.

Napjainkban is hallunk felnőtt keresztségről, a katekumenátus intézménye viszont kezdeti formájában már nem létezik. Mi okozta a változást?

A 4. században Nagy Konstantin császár keletre helyezte át birodalma központját, így Konstantinápoly vált a fővárossá, és az uralkodónak köszönhetően a vallásszabadság is beköszöntött. Már nem kellett titokban tartani a keresztségre vagy a beavató szentségek felvételére irányuló szándékot. Ezzel együtt járt bizonyos mértékű „felhígulás” is, hiszen míg az üldöztetések idején csak a mélyen elkötelezett hívők vállalták a keresztelkedést, most már szélesebb körben terjedt a hit. Ennek következtében nőtt a keresztények száma, és megjelent a gyermekkeresztség gyakorlata is, bár ekkor még nem feltétlenül csecsemőkre, hanem idősebb gyerekekre kell gondolnunk. Gyakori volt az is, hogy egész családok tértek meg és vették fel a keresztséget. Néhány liturgiatudós szerint a gyermekkereszteléssel kapcsolatban az is feltételezhető, hogy a kereszteletlen gyermekek is jelen voltak a templomi szertartásokon, mivel, ha egy kisgyermeket kiküldenek, az édesanyja is távozni kényszerülne vele.

A 4. és 7. század között párhuzamosan volt jelen a gyermek- és felnőttkeresztelési gyakorlat. A hitjelöltség intézményes formája a 7. században szűnt meg, mivel egyre kevesebb lett a felnőtt korú keresztelendő. A csecsemőkeresztelés első írásos említésére a 12. századból maradtak fenn utalások.

Az Egyházi Törvénykönyv szerint a keresztelésen lennie kell legalább egy keresztszülőnek. A katekumeneket is kísérte valaki a kereszténnyé válás útján?

Ahhoz, hogy valakit felvegyenek a katekumenek közé, elengedhetetlen volt egy megbízható személy ajánlása. Ez különösen fontosnak bizonyult a keresztényüldözés idején. Az első évszázadokban bizonyos foglalkozásokat kizáró oknak tartottak a keresztény hitté válás szempontjából. A színészek, táncosok, katonák, vagy azok, akik gyakran ontottak vért, nem kerülhettek be a katekumenek sorába. Emiatt is szükség volt valakire, aki kezeskedik a jelöltért és később is szemmel tartja életútját. Így alakult ki a keresztszülőség intézménye, amelyet egyházunk a mai napig nagy jelentőséggel kezel, és előírja, hogy a keresztelendőnek legyen legalább egy katolikus (CCEO 685. kánon 1.§ 2.) keresztszülője (CCEO 684. kánon 1.§). Célszerűbb nyilvánvalóan, ha ez a keresztszülő görögkatolikus, hiszen az ő feladata, hogy kísérje a gyermek keresztény életének és hitbeli fejlődésének útját (CCEO 684. kánon 2.§). Számos eset bizonyítja, hogy a keresztszülő valóban biztosíték lehet arra, hogy a gyermek megőrizze a hitét.

Az evangélium pontosan leírja, hogyan keresztelkedett meg Jézus: alámerült a Jordán folyóban. Napjainkban viszont leöntéssel keresztelnek. A szertartás hogyan alakult át?

Az alámerülés a keresztelés szimbólumaként azt jelképezi, hogy az ember meghal a világi élet számára, és igyekszik levetkőzni minden bűnét. Amikor Jézus, a Fiú alámerült a Jordán vizében, az Atya szózata hangzott el, és a Szentlélek galamb képében szállt alá. Jézus megkeresztelkedése tele van mély jelentéssel és szimbólummal. Az alámerítés azonban később problémássá vált, főként azokon a helyeken, ahol a templom közelében nem állt rendelkezésre természetes vízforrás, mint folyó vagy tenger, vagy az egyházközség nem tudott külön keresztelőmedencét építtetni, illetve kisebb templomokban nem volt lehetőség a megfelelő tér kialakítására.

Ennek következtében a keresztelés ezen formája az idők során háttérbe szorult, ám mind a mai napig létezik példa erre az ősi gyakorlatra. Nagyobb székesegyházak (mint például a lateráni bazilika) gyakran rendelkeznek keresztelőmedencével vagy kápolnával, ahol még mindig alkalmazzák az alámerítést. A mi egyházunk is ezen az úton jár: Fülöp metropolita atya kezdeményezésére a debreceni főszékesegyház felújítása során egy keresztelőmedence kialakításán is dolgoznak a kivitelezők.

Az alámerítés tele van gazdag szimbolikával. Igaz, hogy a keresztelést követően a gyermek meg kell, hogy száradjon, és a szülők talán aggódnak a megfázás miatt, mégis, aki ezt a formát választja, az mind a szülők, mind a keresztelendő, mind a közösség lelki épülését szolgálja.

Görögkatolikus keresztelőn csak az lehet keresztszülő, aki maga is görögkatolikus? Nem, az a követelmény, hogy legyen legalább egy keresztszülő, aki katolikus felekezetű.

Ki nem lehet keresztszülő? Vagy, lehet-e keresztszülő az, aki nincs megkeresztelve?

Kereszteletlen vagy nem katolikus krisztushívő természetesen jelen lehet a szertartáson, de csak keresztelési tanúként. Ez alól az ortodox keresztények kivételek, hiszen ők vállalhatják a keresztszülői feladatokat, ám mindig egy katolikus keresztszülővel együtt. (685. kánon 3.§)

Hogyan készüljünk a keresztszülővé válásra? Ima, gyónás stb.

A böjt és az ima mindig nagy segítség, és a lelki megtisztulás is fontos, mivel a keresztszülőnek a saját keresztény életével is példát kell mutatnia a keresztelendőnek.

Hány keresztszülőre van szükség (csecsemő és felnőtt vonatkozásában is)? Lehet-e több keresztszülő? Feltétlenül páros számú keresztszülő kell-e?

Nincs maximalizálva a keresztszülők neme és száma, optimális, ha egy férfi és nő vállalja a keresztszülői feladatokat, akik közül az egyik (görög)katolikus.

Kinél jelentkezhet, milyen felkészítésben részesül az, aki felnőttként szeretne megkeresztelkedni?

A keresztelkedésre a helyi parókusnál kell jelentkezni, aki maga vagy általa kijelölt személy végzi a felkészítést. Ez a felkészülés hosszabb időszakot is felölelhet. A debreceni főszékesegyház gyakorlata szerint a felkészülési időszak szeptemberben kezdődik, és a húsvéti virrasztásban éri el csúcspontját. Ekkor Fülöp metropolita atya az előesti vecsernye keretében alámerítéssel megkereszteli a jelölteket, majd a Szent Bazil Liturgián megkeni őket a szent műróval, és részesíti őket a Szent Eucharisztiában.