„Egy vértanú püspök bőrében” – Interjú Dér Zsolttal, a Romzsa Tódor-film főszereplőjével

Mesélnél arról, miként kerültél a filmbe, és hogyan esett rád a választás?

A nővéremék éppen Tenerifén éltek, és náluk voltam látogatóban, amikor megcsörrent a telefonom, hogy színészt keresnek egy főszerepre. Romzsa Tódor püspököt kellene eljátszani, mert az eredetileg kiszemelt színész kiesett valamilyen okból. A rendező, Bokor Attila azt kérte, hogy küldjek egy rövid videót, amiben bemutatkozom, és beszéljek arról is kicsit, hogy mit gondolok a hitről, a világról. A lapos tetőn, ahol jógázni szoktak a helyiek, felvettem a bemutatkozásomat, elküldtem, és nem sokkal később már jött is a válasz, hogy dolgozzunk együtt.

Ismerted a görögkatolikusságot? Tudtál egyáltalán rólunk valamit?

Vallásos családból származom, római katolikus neveltetést kaptam, a görögkatolikus közösséget sokáig „enyhe gyanakvással figyeltem a távolból”. Aztán egyszer betévedtem egy húsvéti liturgiára. Éppen akkor, amikor Aranyszájú Szent János híres húsvéti köszöntésénél tartott a pap: hogy bármelyik órában érkezel is, mindenkinek ott a helye az asztalnál. Ez a gondolat – a feltétel nélküli befogadás és egyenlőség, ez a mélyen baloldali gondolat – nagyon megérintett.

Hogyan készültél a szerepre?

Elolvastam Puskás László Romzsa Tódor élete és halála című könyvét, és különösen megrázott Teofila nővér visszaemlékezése (Mária-Teofila O.S.B.M. Őexcellenciája Főtisztelendő Romzsa Teodor munkácsi görögkatolikus püspök atya halálának története), aki a püspök mellett volt a halálos ágyánál. Az ő története külön megérne egy nagyjátékfilmet.

Ezekből a visszaemlékezésekből nemcsak a püspök életútját ismertem meg – mert van egy különleges mágneses ereje az ő történetének –, hanem közben nagyon elkezdett érdekelni maga az ember is. Főleg az ellentmondásai, a küzdelmei, a szorongásai és a nehézségei, azok, amiken keresztül szerintem a legjobban meg lehet érteni és meg lehet közelíteni egy szentéletű embert, mert egy ikonnal nehezebb mit kezdeni, hiszen az inkább egy szoborba fagyott, idealizált kép.

Nem volt benned félelem, hogy egy vértanút kell alakítanod?

A nagyon nagy elhivatottsággal rendelkező emberek élete mindig feltérképezésre érdemes. A rendező, Bokor Attila pedig azt hangsúlyozta, hogy nemcsak jó színészt keres, hanem olyan személyiségű embert, akivel jól tud együtt dolgozni. A forgatókönyv az előkészítés közben is sokat alakult, és Attila engedte, hogy itt-ott hozzászóljak a könyvhöz, ami nekem nagyon fontos, mert szeretek belekontárkodni mindenbe.

Mi fogott meg leginkább Romzsa püspök életében?

Az a hihetetlen felelősség, amit hordozott. Nemcsak a saját életéért, hanem minden papjáért és hívéért. Amikor kinevezett valakit egy faluba, tudta, hogy az illetőt elhurcolják, megölik. Minden döntése mögött ott volt a halál lehetősége. És mégis vállalta. Ez szerintem döbbenetes.

A forgatás adott neked valami személyes lelki élményt?

Minden munka során meg kell, hogy mozgasson valamit ott belül egy szerep. Már csak azért is, mert egy forgatáson a színész rengeteget ül, vár és nem csinál semmit. Egy munkát úgy jó végezni, ha az ember közben körbejárja magát, körbejárja a világot, gondolkozik, hogyan kapcsolódik a világképéhez, megismer valami újat.

Ebben a munkafolyamatban sokat kaptam Makláry Ákos atyától. Amellett, hogy szakértőként nagyon precízen felkészített a liturgikus témákkal kapcsolatban, a vele való őszinte beszélgetések, a lelkisége és emellett a lazasága is sokat jelentett nekem.

Makláry Ákos atya Jevreinov püspök szerepében is feltűnt a filmben amellett, hogy szakértőként is végigkísérte az alkotást.

A stábtagokkal is jó kapcsolat alakult ki?

Persze. A díszlettervezőtől a maszkmesterekig mindenki úgy segítette a munkát, hogy nekem már csak oda kellett állnom a kamera elé.

A film képi világának megteremtésén a filmvilág aranycsapatának nagy hármasa dolgozott. Máthé Tibor (Kossuth-díjas) operatőr mellett Rommwalter Richárd volt a fővilágosító, és az a Decsi István volt a focus puller, akinek a neve konkrétan beépült a szakzsargonba. Ő nem mérőeszközzel, hanem a kezével méri ki az optika és a színész közti távolságot, amikor élességet mér. Ezt hívják egy „decsiméternek”.  Nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni ilyen szakemberekkel.

Volt különösen emlékezetes jelenet?

Igen, halottat játszani. Sajnos én nagyon nevetős vagyok. Ez van. Az egyik kollégám pedig szeretett improvizálni. Nagyon hülyén nézett ki, ahogy egy halott remeg a visszafojtott röhögéstől.

Milyen érzés, hogy Romzsa Tódor 33 évesen lett püspök, 37 évesen vértanú, nagyjából annyi idősen, mint te most? S volt e benned olyan gondolat, hogy ehhez képest hol tart a mostani harmincas generáció?

Ez nagyon fontos kérdés. A mi generációnk (az Y-generáció vagy milleniálok) egy küzdős, sokszor bizonytalan, halogató, önmagát kereső generáció. Nálunk, az utánunk jövő Z-generáció sokkal tudatosabb és bátrabb.

Ehhez képest Romzsa Tódor története különösen kontrasztos.

Mit gondolsz, megszólíthatja ez a típusú történelmi/vallásos témájú film a mai fiatalokat is?

Ez mindig az adott alkotástól függ. Ha ritmusában, képi világában is jól működik, akkor elérhet bárkit. Önmagában pusztán nem elég egy jó filmhez egy számunkra fontos téma feldolgozása a sikerhez. Műalkotásként vagy termékként is működnie kell és ehhez széles perspektívájú alkotásokat kell létrehozni. Jó példa erre a lengyel rendező Jan Komasa, Corpus Christi című filmje vagy Paolo Sorrentino Az ifjú pápa című sorozata. Nehéz kitörni a buborékból és nehéz jó filmet csinálni.

A filmezés és a színház mellett marad még valamire időd?

Igen, fontos ügyem a Mindenki Mozija „szociokulturális vándormozi”, amelynek egyik alapítója vagyok. Az volt az álmunk, hogy elvigyük a moziélményt azokhoz, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük. Olyan közösségekhez megyünk el vetítésekkel és beszélgetésekkel, akik nem engedhetik meg maguknak a mozi luxusát. Bepakoljuk a kisbuszba a mozigépet, hangfalakat és megyünk, ahova hívnak. Ez egyben egy filmedukációs program is, amelyet teljesen önkéntes alapon és saját pénzünkből csinálunk, s amelyhez minden támogatást szívesen fogadunk. 

Dér Zsolt (1989.) színművész, Junior Prima díjas. Filmes család sarja. Édesapja a Balázs Béla-díjas filmrendező Dér András. Édesanyja Dér Denisa, színésznő. 13 éves kora óta dolgozik színházban színészként. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumában végezte. Az érettségi után előbb az ELTE-re, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára járt, ahol 2017-ben diplomázott. 2017-2020 között a Katona József Színház tagja. Jelenleg szabadúszó filmszínész, rendező és kulturális projektmenedzser.

Fontosabb színházi szerepei:

Ottlik Géza: Iskola a határon (Medve)

Golding: Legyek ura (Jack)
Aiszkhülosz: Leláncolt Prometheusz (Prometheusz)
A.P. Csehov: Sirály (Trigorin)

Fontosabb filmes és televíziós szerepek:
Nyersanyag (magyar játékfilm)
Így vagy tökéletes (magyar filmvígjáték)
A Pokol élővilága (magyar filmhorror, gyártás alatt)

Sorstalanság (magyar filmdráma)

Oltári csajok (sorozat)

Golden Age (sorozat, gyártás alatt)