„A te jó Lelked vezessen engem egyenes úton” – áldozópappá szentelték Tóth Lórántot

Az ünnep középpontjában a Szent Kereszt állt. A metropolita prédikációjában felidézte a kereszt körülhordozásának ősi hagyományát, amely Konstantinápolyban, a IX. század táján alakult ki. A Szent Kereszt ereklyéjét a városban hordozták körbe, imádkozva a betegségek, járványok és a szenvedések elmúlásáért. A kereszt azonban ma is ugyanarra hívja az embert: hogy hittel tekintsen Krisztusra, és benne keresse a gyógyulást. „A legfőbb betegségéből, a bűnéből” – fogalmazott Kocsis Fülöp.

A Szent Kereszt ünnepe és a Nagyboldogasszony böjtjének kezdete így különös jelentőséget kapott Lóránt atya papszentelésének napján is. A metropolita arról beszélt, hogy az embernek, különösen pedig a papnak, meg kell tanulnia Isten idejéhez igazítani az életét. Egy személyes, szeretetteljes történettel is megszólította az újszenteltet, akivel az elmúlt években sok közös szolgálati élmény kötötte össze. A tréfás történetből azonban mély lelki üzenet bontakozott ki: nem mindig akkor történnek meg életünk fontos eseményei, amikor mi szeretnénk. Isten azonban nem késik. „Valószínű nem az Isten órája késik, a mienk siet vagy szeretnénk siettetni. Érdemes kivárni az Isten óráját, mert akkor van pontosan az az esemény, aminek lennie kell” – hangzott el a prédikációban. Ez a gondolat különösen személyessé vált Lóránt atya életében. Hosszú út vezetett ugyanis addig a napig, amikor a hajdúdorogi székesegyház oltáránál pappá szentelték. A metropolita arra kérte, hogy most kezdődő papi szolgálatát is Isten akaratához és az Ő idejéhez igazítsa. „Nagyon fontos tehát, kedves Lóri atya, hogy te is a ma kezdődő papságodat ehhöz az isteni időhöz igazítsd” – mondta. „A papé az, hogy az Istenre figyeljen. Minél inkább tud a pap Istenre figyelni, annál inkább tudja a tetteit is az Isten akaratához igazítani.”

A prédikáció egyik legmélyebb és legmeghatóbb része a papszentelés különleges pillanatára irányította a figyelmet. Arra a pillanatra, amikor az újonnan felszentelt pap tenyerébe kerül az Eucharisztiában jelen lévő Bárány. A metropolita így fogalmazott: „Vedd és őrizd meg, mert számon kéri tőled az Isten.” Ez a mondat egész papi életre szóló küldetést fogalmaz meg: Krisztust őrizni, rá szegezni a tekintetet, és őt továbbadni az embereknek. „Eddig is volt már, hogy a tenyeredbe kaptad Krisztust, azért, hogy te magad megáldozz. De ma azért kapod a tenyeredbe, hogy kioszd, hogy másoknak add tovább” – mondta Kocsis Fülöp. Majd arra figyelmeztette Lóránt atyát, hogy papi szolgálatának legfontosabb feladata nem saját gondolatainak, terveinek vagy elképzeléseinek továbbadása lesz, hanem Krisztusé. „Valóban Krisztust tudod-e adni az embereknek, és nem önmagadat, gondolataidat, terveidet, javaslataidat.”

A szentelés pillanatai mélyen megérintették a jelenlévőket. Szem nem maradt szárazon, amikor Lóránt atya családja, felesége, gyermekei, szülei, rokonai és barátai tanúi lehettek annak, hogy a hosszú éveken át érlelődő hivatás most beteljesedik. A metropolita egymás után adta át az újszenteltnek a papi öltözet darabjait: az epitracheliont, az övet, a kézelőt, a felont és a liturgikont. Ettől a pillanattól kezdve Lóránt atya már maga is bekapcsolódott a Szent Liturgia végzésébe. Kezébe vette Krisztus testét, a Bárányt, és első papi szolgálataként már ő maga is áldoztatott. A szertartás végén pedig az újonnan szentelt pap első, miroválással adott áldásával zárult az ünnepi Szent Liturgia.

A megható ünnepet követően Lóri atya szívből jövő szavakkal mondott köszönetet mindazoknak, akik hivatásának útján mellette álltak. „Elsősorban az Istennek szeretnék hálát adni, hogy görbéből is tudott egyenes utat csinálni, és nem az én érdemem, hanem az ő kegyelme” – utalva arra, hogy az elmúlt évek minden nehézsége, kanyarja és várakozása mögött is ott volt az isteni gondviselés. Hálával emlékezett vissza arra a hét és fél évre is, amelyet Kocsis Fülöp metropolita mellett töltött szolgálatban. Bár nem klasszikus értelemben vett szemináriumi évek voltak ezek, számára mégis valódi, gyakorlati iskolát jelentettek. Különösen sokat jelentett neki, hogy megtapasztalhatta az imádság szeretetét a mindennapokban is. „Nagyon köszönöm, hogy megmutatta az imádság szeretetét, hogy mentünk az autópályán, akkor is mondtuk a kisestit meg a nagyestit” – emlékezett vissza mosolyogva.

Köszönetet mondott paptestvéreinek is, akik befogadták, támogatták és példát mutattak neki. Hálával szólt a hajdúdorogi közösségről, amely immár nyolc éve az otthona, és amelynek tagjai nemcsak szolgálatának, hanem személyiségének és hivatásának is formálói lettek. Megható szavakkal beszélt a ministránsokról, a hittanosokról és a közösség tagjairól, akiknek hite és imádsága számára is példát jelent. Külön szeretettel szólt az apák közösségéről is, amely az évek során számára valódi görögkatolikus családdá vált. „Nem csak egy csoportot kaptam a Jóistentől, hanem egy görögkatolikus családot is, mert ha éjszaka hívjuk egymást, akkor is számíthatunk egymásra, és bármiben támaszkodhatunk a másikra” – fogalmazott.

A legszemélyesebb pillanatok azonban akkor következtek, amikor Lóri atya családjáról beszélt. Köszönetet mondott édesanyjának, aki hosszú éveken át imádkozott azért, hogy fia pap lehessen. „Beteljesült édesanyám. Az Isten megadta az ajándékot” – mondta meghatottan. Feleségéhez, Verához is szeretettel fordult. Házasságuk, családjuk és közös életük hosszú évei alatt együtt hordozhatták a hivatás örömeit és nehézségeit. Elismerte: a papi szolgálat mögött ott van az a háttér is, amelyet a család és a házastárs szeretete biztosít. „Köszönöm, hogy vagy nekem, hisz egy jó feleség nélkül, a támogató háttér nélkül nem működhet jól a szolgálat.”

Tóth Lóránt életútja valóban egy hosszú, sokszínű és különleges út, amelyen a papi hivatás gondolata már gyermekkorában megjelent. 1979-ben született Sajószentpéteren, Rakacaszenden nevelkedett hagyományos, vallásos családban. Már ministráns fiúként közel került az oltárhoz és az Egyház közösségéhez. Később a hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnáziumban tanult, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán szerzett teológiai végzettséget és hittanár–nevelőtanár mesterdiplomát. Életében a munka, a család, a házasság és az apaság tapasztalata ugyanúgy formáló erővé vált, mint az Egyházban végzett szolgálat. Feleségével, Orosz Veronikával 2005-ben kötött házasságot, három gyermekük született: Máté, Gábor és Borbála. Magyarországon és Görögországban is dolgozott, majd 2011-ben a Hajdúdorogi Egyházmegye szolgálatába állt. 2018-ig Kocsis Fülöp érsek-metropolita személyi sofőrjeként szolgált, majd 2018. február 2-án diakónussá szentelték. Azóta Hajdúdorogon teljesített diakónusi szolgálatot, miközben a gyermekvédelem területén is dolgozott, ahol lelki vezetőként a rábízott gyermekek, fiatalok, családok és munkatársak lelki kísérését végezte. A papi hivatásra vezető út így nem egyetlen pillanatban kezdődött és nem is egyetlen döntéssel teljesedett be. Gyermekkor, család, házasság, apaság, munka, diakónusi szolgálat, gyermekvédelem, imádság és hosszú várakozás formálta azt az embert, aki augusztus 1-jén a hajdúdorogi székesegyházban Krisztus szolgálatára kapott küldetést. Első szolgálati éveit is itt kezdi meg papként. 

Az ünnepi nap végén már nemcsak egy diakónust köszönthetett a közösség, hanem egy újonnan felszentelt áldozópapot, aki mostantól Krisztust hivatott hordozni és továbbadni azoknak, akikhez az Egyház küldi őt. Egy olyan ember állt az oltárnál, akinek életében sok minden vezetett ehhez a pillanathoz, és aki most, a papszentelés kegyelmében, egy új útra lépett. Lóri atya jelmondata – „A te jó Lelked vezessen engem egyenes úton” – egyszerre imádság és küldetés. Annak kifejezése, hogy az út, amely idáig vezetett, nem mindig volt egyenes, de Isten kegyelme minden kanyaron, várakozáson és nehézségen át vezette őt. Most pedig, amikor tenyerében először tarthatta úgy Krisztust, hogy ő adhatja tovább másoknak, egy új élet kezdődött.

Kívánjuk, hogy papi szolgálatának minden napján Krisztusra szegezett tekintettel, Isten idejére figyelve és a Szentlélek vezetésére hagyatkozva szolgáljon. Adjon erőt számára családja szeretete, a közösség imádsága és az Egyház megtartó kegyelme. Életére, családjára és papi szolgálatára Isten gazdag áldását kérjük!