A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jelképe érkezett szombaton Debrecenbe

A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jelképe érkezett szombaton Debrecenbe

2025-12-21 23:52:03
Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Pécs
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szentév 2025
December 20-án visszatért Debrecenbe a Szentháromság-ikon. A Pécsről érkező képet a Szent Anna Székesegyházban fogadta szombat délután a Debreceni Görögkatolikus Parókia közössége, ahonnan – a betlehemi lánggal együtt – gyalogosan vitték át az Attila téri Istenszülő Oltalma főszékesegyházba.

A Szentháromság-ikon a 2025-ös Szentévhez kapcsolódóan tavaly decemberben indult útjára Hajdúdorogról, és az azóta eltelt közel egy év alatt 51 templomban kapott „szállást” egy-egy hétre. Ez év elején három debreceni parókia közössége is befogadta, most pedig, több mint tíz hónap elteltével visszatért a városba. Zajácz Gábor pécsi parókus személyesen adta át a képet a Szent Anna Székesegyház előtt Sivadó Miklós atyának.

A székesegyházban dr. Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke köszöntötte a görögkatolikus parókia szolgálattevőit és híveit. A Szentháromságban egy Istentől kaptuk az életünket, benne születünk újjá, és az ő közössége felé tart az életünk – hangsúlyozta. Ennek a jelképe az ikon és a Betlehemből hozott békeláng is. Jézus azt vallotta önmagáról: „Én vagyok a világ világossága”. A betlehemi láng a Mester mellett a tanítványt is jelképezi, aki „tanítványságán keresztül átveszi, elsajátítja, őrzi” és mindenkire kiárasztja mesterének világosságát. Ez a mi hivatásunk.

„Egyházközségünk ma két ajándékot is kap” – kezdte köszöntőjét Sivadó Miklós, a görögkatolikus főszékesegyház parókusa. A Szentháromság-ikon és a betlehemi láng is nagy utat tett meg azért, hogy közelebb hozza hozzánk az isteni misztériumot. Az ikon Krisztus felé akar vezetni bennünket, a láng pedig elvisz arra a helyre, ahol Krisztus emberré lett. Ő tette meg a legnagyobb utat. Isteni dicsőségét hátrahagyva eljött közénk, és útja során felvállalta a legszegényebb zarándok és a halálra ítélt szerepét is, mindezt azért, hogy bármilyen élethelyzetben is vagyunk, őrá tekinthessünk.

Zajácz Gábor atya több mint 400 kilométert utazott azért, hogy személyesen vigye el Debrecenbe a Szentháromság-ikont. „SZÖSZöljünk kicsit!” – ezzel a gondolattal adta át neki a képet egy héttel korábban Tasi Tamás győri parókus. Mi is a szösz? Vagyis a SZÖSZ? Szabadon, Örömmel, Szeretettel – így kell az isteni közösséget megélni. Gábor atya kiemelte: bár sok teendő vár ránk karácsonyig, el ne felejtsük közben egyre mélyebben megélni ezt a közösséget.

A köszöntők után a jelenlévő „tanítványok” átvették a betlehemi lángot, s együtt, gyalogosan kísérték el a Szentháromság-ikont az Attila térre. A lelkigyakorlattal egybekötött Szent Liturgiát és a vecsernyét már az ikon jelenlétében végezték el.

Az Attila tér nem az utolsó állomása az ikon útjának: december 27-én 17:00 órakor gyalogosan viszik át a főszékesegyházból a Petőfi téri Szent István kápolnába. 

Az ikon fogadását a Debreceni Görögkatolikus Parókia Facebook-oldalán élőben is közvetítették. Aki lemaradt, ott újranézheti. 

VEZETŐ HÍREK
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki hivatalban

Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a Szent László gimnáziumban

Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fülöp metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
A Szentháromság-ikon visszatérése Debrecenbe
VEZETŐ HÍREK
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki hivatalban

Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a Szent László gimnáziumban

Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fülöp metropolita
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
 
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
 
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
 
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet
 
Közös várakozás – zene, irodalom és képzőművészet...
Közös várakozás – zene, irodalom és képzőművészet...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin téli száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin téli száma