Tiszaújváros: a hit eleven valósága

A bizánci stílusú templom felszentelésének harmincadik évfordulóján püspöki liturgián adott hálát az elmúlt évtizedek kegyelmeiért a tiszaújvárosi parókia közössége, az esperesi kerület valamint a korábban itt szolgált papság és az egyházmegye Keresztelő Szent János kórusának énekes szolgálatával augusztus 9-én.

A szervezőlelkészség 1991-ben alakult meg, négy évvel később kezdődött a bizánci stílusú, kereszt alaprajzú, kupolás templom építése Nagy József András tervei alapján. Az új templomot Keresztes Szilárd püspök 1996. augusztus 11-én szentelte fel Urunk színeváltozásának tiszteletére.

Orosz Atanáz püspök a kerek évfordulón mondott homíliájában az egy évvel ezelőtt elhunyt Szilárd püspök templomszentelési beszédét is felidézte. Szilárd püspök Péter apostol szavaival összefüggésben (2Pét 1,16: „nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének”) örömét fejezte ki, „mert e város és egyházunk egy új épülettel gazdagodott, és ez nem mese, hanem valóság, élet és igazság. Ez az evangélium, ez az örömhírünk, ez a kereszténység jelene és jövője.”

Tiszaújváros (régi nevén Leninváros) története egy mesterségesen felépített szocialista városként kezdődött az 1950-es években. A templom építésének idején még elevenen élt az a szemlélet, amely a vallást hamis vigasztalásnak tekintette, a kereszténységet pedig népámításnak, emlékezett vissza Atanáz püspök és hozzátette, hogy a keresztény ember feladata azonban nem a sértett visszahúzódás, hanem a hiteles cáfolat: életünkkel kell megmutatni, hogy Krisztus örömhíre valóság.

A város első lakói a vegyi üzem dolgozóiból került ki, akik több mint kétszáz különböző településről költöztek ide. Krisztus örömhíréréről tettek igaz tanúságot, a hithez való ragaszkodásukat is kifejezték, akik harminc évvel ezelőtt minden lehetőséget megragadtak a templom felépítésére. „Színtiszta igazságnak tartották azt, amit szüleiktől, őseiktől száz különböző településen hallhattak”, és ezt az örökséget új lakóhelyükön is úgy akarták megélni, ahogyan átvették” – fogalmazott Atanáz püspök, majd az elmúlt évtizedek tapasztalatára is rámutatott, mely megmutatta, hogy sokan rátaláltak vagy visszataláltak hitükhöz, több százan megkeresztelkedtek és kapcsolódtak be a közösség életébe. A templom története így nem pusztán műemlék, hanem emberi sorsok története.

A közösség tanúságtétele a felekezeti határokon is túlmutatott: a templom az egész város megújulásához is hozzájárult, ezt a templomot szentelő püspök szavait idéző Atanáz püspök valóságos színeváltozásként fogalmazta meg: „Ebben a városban megtörténik a színeváltozás. Megértő jóakarattá változott a vallásellenes erőszak.” Majd az evangéliumi szózatra utalva hozzátette, hogy ma sincs más teendőnk, mint Jézus Krisztusra hallgatni, egyedül őt hallgatni, mert sokkal többet ér az ő beteljesült igazsága a többség hangjánál, mert az ember sorsának és üdvösségének kulcsát isteni kinyilatkoztatás adja.

A templomépítést előkészítő bizottság még élő tagjait és leszármazottaikat Páll Miklós jelenlegi parókus köszöntötte. Miklós atya köszönetét fejezte ki a közösség egykori szervezőlelkészének, Vatamány Sándor atyának, az első parókusnak, Kicsák György atyának, hiszen az ő tiszaújvárosi szolgálata idején fejeződött be a templom építése, valamint Farkas Zoltánnak, a város első polgármesterének is.

Az eltelt három évtized alatt a város arculata teljesen átalakult, és a templom is tovább épült és szépült. Az ezredfordulón Makláry Zsolt festette meg a templom falain látható freskókat, az ikonosztáziont pedig mintegy húsz éve, a kárpátaljai Karácsfalva görögkatolikus líceumának tanárai faragták.

Idén egy újabb ikonnal gazdagodott a templom. A templomkerítés sarkában felállított Istenszülő ikon szintén Kárpátaljáról került ide. Az ikont az 24. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatot megnyitó vecsernyén, mintegy háromszáz fiatal jelenlétében áldották meg a Metropólia főpásztorai, Kocsis Fülöp, Szocska A. Ábel és Orosz Atanáz püspökök.

A tiszaújvárosi parókia történetében immár negyedszer indult ifjúsági zarándoklat Máriapócsra, ahogyan az új ikon mellett állva Miklós parókus atya fogalmazott: most már tényleg Máriától Máriáig vezet az ifjúság útja.