Szent Annára emlékeztek az Efrémes gyerekek Debrecenben

Szent Annára emlékeztek az Efrémes gyerekek Debrecenben

2024-12-11 13:23:54
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Ifjúsági
Debrecen
Ünnep
Az ünnep alkalmából óvodásaink és iskolásaink töltötték meg a debreceni Szent Anna római katolikus székesegyházat.

December 9: Szent Anna foganásának ünnepe

Ennek az ünnepnek első tanúságtételei 720 körüli évekből származik. Ekkoriban Eubea-i János egyik szentbeszédében megemlíti, hogy még nem mindenütt ünneplik ezt. Az ünnep alapja egy apokrif, de tiszteletreméltó és hitbeli tévedést nem tartalmazó elbeszélés. A szentatyák átadott hagyománya szerint a Szent Istenszülő születése előtt 9 hónappal Isten elküldte angyalát Joakimhoz és meddő feleségéhez, Annához. Mint az ószövetség többi nagy alakja, Mária is az ígéret gyermekeként születik. Isten közbelépése folytán jön e világra a „Legtisztább”, aki e földi életre hozza majd az Életadót.

A Szent Liturgiát Sivadó Miklós és Szaplonczay Márk atya vezette a róma katolikus székesegyházban. Az óvodalelkész arra igyekezett felhívni a figyelmet prédikációjában, hogy micsoda tervező az Úr.  Hiszen már előre megtervezte azt is, hogy az üdvözítő Jézus Krisztus ettől a szeplőtelen Istenanyától fog születni. „Nagyon sok évezredekre előre tervez az Isten. És a mi életünket is eltervezte” – fogalmazott Márk atya.

Éppen ebből kiindulva mi is megpróbálhatjuk a saját életünket eltervezni. És ha valamit kitűzhetünk célul, akkor az egyértelműen az üdvösségünk. Azt, hogy szeretnénk a mennyországba kerülni, szeretnénk örökké boldogok lenni. „Azt kívánom, hogy legyetek örökké boldogok. Kezdjétek már el itt a földön, ugyanúgy, ahogy Mária elkezdte csecsemő korától a szentségben való életet. Ugyanúgy ti is kezdjétek el a szentségben való életet. Tervezzétek az életeteket úgy, hogy abban ne legyen bűn, hanem mindenkor az Isten kegyelmében tudjatok élni. És hogyha így terveztek, akkor az örök boldogság lesz a részetek. És kérjük Szent Annának, az Istenszülő édesanyjának a közbenjárását, hogy mint egy jó nagymama, onnan a mennyországból segítsen elérni ezt a célunkat.”

„Ujjongjatok emberek és vigadjatok, mert ma a Nap titokzatos hajnalcsillaga, az áldásteljes Szűz Mária jelent meg nekünk, ki a csodálatos Anna testében szeplőtelenül fogantatott.
Boruljunk le előtte alázattal a mennyei karokkal együtt és fennszóval kiáltsuk: Üdvözlégy alkony nélkül való világosság anyja,
ki nekünk sötétségben és a halál árnyékában ülőknek a magasságbeli napkeletet, Krisztus Istenünket sugároztad ki és lépéseinket a békesség útjára irányítottad.”

(ünnepi tropár, 6. hang)

Az ünnepi elmélkedést idén Laczkó Zsolt atya írta, ezt itt olvashatják el: Elmélkedés - Szent Anna csodálatos foganása

VEZETŐ HÍREK
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!

Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!

Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...