A Bizánci Egyházban a vízszentelésnek többféle alkalma is van. Január 6-án, Krisztus megkeresztelkedésének ünnepén a víz megszentelése a megtestesülés titkához kapcsolódik: Krisztus belép a világba, belép az anyagi valóságba, és isteni érintése által megszenteli azt. Az augusztus 2-ához kötődő, úgynevezett makkabeusi vízszentelés más jellegű. A hagyomány szerint ezt a szertartást elsősorban a szenteltvíz pótlásának szükségessége hívhatta életre: a téli vízszentelést követően fél évvel már megfogyatkozhatott a templomokban és az otthonokban őrzött szenteltvíz. Ezen a napon egy, a januári szertartástól eltérő könyörgéssorral szentelik meg a vizet, amelyet ezt követően a hívek templomaikban és otthonaikban is őrizhetnek, és megszentelődésükre használhatnak.
A szertartás nevét az augusztus 2-án ünnepelt Makkabeus vértanúkról kapta. Az ószövetségi Szentírásban, a Makkabeusok második könyvének 7. fejezetében olvashatunk arról a zsidó családról, amelynek hét fia és édesanyjuk a hitükhöz való ragaszkodásuk miatt szenvedett vértanúságot. Antiochus Epifánesz király uralma idején nem voltak hajlandók megtagadni Isten törvényét, és a rájuk váró kínzások és halál ellenére is állhatatosan megvallották hitüket. A Makkabeus vértanúk példája ma is a hithez való hűség és a bátorság tanúsága.

A tavalyi különleges balatoni vízszentelés nagy érdeklődés mellett zajlott. Idén ismét a Balaton partján találkozhatunk ezzel a ritka és különleges szertartással, amelyet Fülöp metropolita Borza Miklós helyi plébános atyával, valamint a balatonszemesi Páduai Szent Antal Plébánia munkatársaival közösen szervez.
Időpont: 2026. augusztus 2., vasárnap, 10.00 óra
Helyszín: Balatonszemes, Vigadó strand
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a vízszentelésre!
A szertartás leírását és a hozzá kapcsolódó hanganyagokat az alábbiakban találják.