Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

2025-11-15 09:00:29
Szerző: Komádiné Katona Krisztina/Budapest-Kispesti Görögkatolikus Parókia
Budapest
Búcsú
Minden ősszel, a tanév és egyházi évünk elején azzal a szándékkal indulunk el, hogy kicsit megújulva, megerősödve, s egymáshoz még inkább ragaszkodva érkezhessünk el templomunk búcsú ünnepéhez, amelyet idén november 9-én tartottunk.

Vendég papunk idén nem volt, hiszen Dr. Jaczkó Sándor atya maga is kifejezte, hogy igazán örömmel jött haza Kispestre, s mi is azon fáradoztunk, hogy ismét otthon érezhessék magukat kedves családjával.

Az ünnepi Szent Liturgiát új liturgikus eszközeink megáldásával kezdtük, hiszen új böjti papi és ministráns ruhákat, keresztelő medencét, tömjénezőt és annak állványát áldotta meg számunkra Sándor atya híveink jótékony szeretetének köszönhetően.

Az ünnepi szentbeszédben volt parókusunk Aranyszájú Szent János imádságain keresztül hívta fel a figyelmünket az Istenhez vezető út szépségére, amelyet mi itt Kispesten nemcsak hallhatunk az imádságokban, hanem láthatunk is ikonosztázionunkon.

A liturgia után átadtuk az Aranyszájú Szent János díjakat. A kuratórium döntése alapján idén Ujhelyi István, a posztumusz díjat pedig az idén elhunyt kántorunk, Kuzder Gellért kapta ezt az elismerést. Idén rendhagyó módon még egy díjat adtunk át alapítványunk elnökének, Tatár Jánosnak, aki semmit sem tudott társai háttérszervezéséről, így meghatódva köszönthettük őt is.

Hosszú évek munkája, hogy parókiánk udvara megújulhatott (bár egy udvaron mindig lehet dolgozni), így annak megáldására is sort kerítettünk. Kispesten a legnagyobb hangsúlyt a gyermekek kapják, így mindig öröm, amikor betöltik hangjukkal udvarunkat. Nekünk egy szép udvarunk van, így azt neveztük el a gyermekek kedves szentjéről: Szent Miklósról. Egy gyermekeket megszólító díjat is alapítottunk ebben az esztendőben, így első alkalommal Hornyák Hanna vehette át a Szent Miklósról nevezett ifjú reménység díjat.

Az ünnepi pillanatok után kötetlenül folytattuk az ünnepet egy-egy tál ízletes marha babgulyás, s finom sütemények elfogyasztása mellett.

Méltó zárása volt templombúcsúnk ünnepe a hosszú ősznek, ami oly sok közösségi alkalommal ajándékozott meg bennünket.

Szeptember 7-én tanévkezdő családnapot tartottunk a gyermekek megáldásával a Szent Liturgiában. Utána Mohai Gábor művész úr tett egészen személyes tanúságot istenes versek olvasása közben, sokak szemébe könnyeket csalva. Közben az udvart gyermekek sokaságának jókedvű hangja töltötte meg. Nagy örömüket lelték kicsik és nagyobbak is az ugráló várban, a fociban, a csocsóban és pingpong asztalban. Sokak örömére a gimnazista gyermekeink csillámtetkót is készítettek a kisebbeknek. A hagyományainkhoz hűen must is felkerült az asztalra, amelyet gyermekeink készítettek el Ujhelyi Pista bácsi vezetésével.

Szeptember 13-án utcabált szerveztünk az Önkormányzattal együtt, hogy a környezetünk lakói megismerhessék egymást.

Majd Máriapócsra mentünk szokásos évi zarándoklatunkra szeptember 19. és 21. között. Idén 60-an töltekezhettünk lelkileg-testileg Szűz Anyánk oltalmazó szeretetében. Különlegesen megható volt Parakliszt imádkoznunk Szilárd püspök atya sírjánál. Kocsis Dániel atya lelkünket gazdagította a kereszthordozás ajándékán keresztül, s Vásárosnaményban is örömteli pillanatokat élhettünk át mind a parókián, mind a kastély épületében.

Október 22-én szüreti bálunkat tartottuk. A tervünk az volt, hogy kevesebben legyünk a tavalyihoz képest a nagyobb tánctér miatt, de rádöbbentünk, hogy nem minden elképzelésünket tudjuk megvalósítani. Így inkább egy újabb termet nyitottunk meg, amelyet a gyermekek vettek bírtokukba. A finom vacsora, a tánc, a sok-sok beszélgetés, nevetés mindig része ennek a bálnak.

S közben nem feledkezhetünk meg a szorgos őszi időszakról sem. Az őszi jó idő lehetőséget adott, hogy templomunk udvarát, környezetét egy kicsit felfrissítsük. 70 nm részen kapott új füvet a parókia, illetve folyamatban van a kerítés cseréje. Természetesen mindent saját erőből! Anyagköltség a hívek és barátok támogatásával! A kivitelezés pedig... Nálunk természetes, hogy magunknak csináljuk! A sok-sok virág nemcsak a parókia udvarát szépíti, hanem a környéken lakóknak is segítettünk a beszerzésben!

Szép és áldott volt az ősz Kispesten, amelyben megtapasztalhattunk Istenünk gondviselő szeretetét, Szűz Anyánk oltalmát, egymásban pedig azt, hogy együtt haladunk a szeretet útján cselekedeteinkben, de leginkább imádságainkban!

 

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
 
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán