Az idei ökumenikus imafüzetet az örmény testvérek állították össze. A füzetben találunk egy rövid ismertetőt az örmény egyházról is, illetve vallási életük sajátosságairól. Letölthető imafüzet. Emellett a görögkatolikus szertartás is megtalálják oldalunkon az érdeklődők. Letölthető görögkatolikus vecsernye füzet.
Ökumenikus imahét: 2026. január 18-25.
Az általuk kiválasztott ige ebben az esztendőben:
Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatásotok is egy reményre szól. (Ef 4,4)
Olvasóinknak elérhetővé tesszük az örmény testérek által összeállított imafüzetet, amelyet Magyarországon a Magyar Ökumenikus Tanács adott ki. Továbbá az ilyen alkalmakra összeállított vecsernyei imádságot az idén kijelölt szentírási szakaszokkal együtt.
Imaest fiataloknak Debrecenben
Tavaly hagyományteremtő szándékkal indult útjára Debrecenben az ifjúsági imaest, melyre felekezettől függetlenül várták a fiatalokat. Ez idén sem marad el, ebben az esztendőben a református testvérek a vendéglátók. Erről itt olvashatnak: Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában
Debreceni helyszínek:
Az országos programok közül pedig összeválogattuk a debreceni helyszíneket, ezekről itt olvashatnak: Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
Az egység megvalósításához mindenki kell. Vegyünk tehát részt minél többen ebben a nagy közös törekvésben, az egység munkálásában, az egységért való imádságban! Szeretettel buzdítunk ezen a héten mindenkit az ökumenikus istentiszteleteken való részvételre, illetve ebből a célból egyénileg vagy családi körben végzett közös imádságokra. Csatlakozzunk Jézus imádságához, amelyet az Atyához intézett:
„Tartsd meg őket nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi egy vagyunk.”