Szélsebessé teszi angyalait az Úristen, hogy siessenek örömöt hirdetni a világban. Nemsokára hangosan zengik majd Krisztus születésének hírét, de már a mai ünnepünkön is felhangzik örömteli üzenetük. Ahogy Örömhírvételkor az Istenszülőnek, úgy Szent Annának is égi küldött viszi az isteni ajándék hírét, melyet liturgikus szövegünk így fogalmaz meg:
„Imádságod eljutott az Úrhoz, ne remegj, és hagyj fel a könnyekkel, mert bőven termő olajfává leszel, mely ág gyanánt a szép Szüzet sarjaddza,
ki virágként rügyezi testileg Krisztust, aki a világnak dús kegyelmet ad”
(Vecsernyei sztichira)
Szent Anna csodálatos foganásának ünnepe olyan, mint a hajnali fény, amely lassan, szelíden oszlatja el az éjszaka sötétjét. A keleti egyház liturgiája ma is annak szemlélésére hív, Isten hogyan készíti elő üdvösségünk nagy titkait a csendben, a kicsinyben, az emberi tekintet számára gyakran jelentéktelennek tűnő helyzetekben. Emlékeztet, hogy vegyük észre: ahol az ember néha már csak elmúlást lát, Isten ott is új kezdetet adhat.
Anna és Joakim hosszú évek fájdalmát hordozták magukban. A meddőség terhe nem csupán fizikai hiány, hanem lelki seb is: a beteljesületlenség érzése, az elutasítottság tapasztalata, a kétely nyomasztósága, hogy vajon Isten meghallgat-e minket egyáltalán. Az ő történetük is lehetne kilátástalan – mégis, ebben a sötétségben is élt bennük az a hit és Istenbe vetett bizalom. Erős reményük volt, hogy Isten nem felejti el a hozzá kiáltókat, csak olykor esetleg hosszúra nyújtja a várakozás idejét, hogy szívünk készen álljon az ajándékra. A hagyomány szerint hosszú imádság és böjt után, amikor már minden remény kialudni látszott, Isten megnyitotta Anna méhét, és ajándékként adta Máriát – az „öröm hajnalát”.

A mai ünnep nem csak a terméketlenség csodálatos feloldását akarja megmutatni, hanem azt is, hogy Isten képes új életet fakasztani a megtört szívben, kétségbeesésben, belső ürességben is. Az Istenszülő fogantatása ezért válik a remény ikonjává. Mária már fogantatásának pillanatában az isteni terv hordozója. Az ünnep emlékeztet minket: Isten a reménytelenségben is életet adhat. Bármilyen kiszáradtnak tűnik is szívünk talaja, Isten képes rá, hogy új kezdetet ajándékozzon. A meddőség – legyen az testi, lelki vagy szellemi – nem végállomás, hanem olyan tér, amelyet Isten be tud tölteni önmagával. Ahol mi már azt mondjuk: „nincs tovább”, a nagy Isten szól: „íme, újat cselekszem”.
Szent Anna foganásának ünnepe tehát nem csupán az Istenszülő születésének előzménye, hanem a remény ünnepe. Isten belép az emberi történetbe: a fájdalomból élet, a reménytelenségből öröm, a csendből üdvösség sarjad.
Karácsonyra készülve imádkozzunk az isteni nagyszülők, Szent Anna és Szent Joákim közbenjárásáért, hogy mi is képesek legyünk befogadni Isten váratlan és csodálatos kezdeményezéseit!