„Szenteiddel nyugtasd meg…”

Miről is szól a Halottak napja, mi az értelme? Rendezni emlékeinket, megélni érzéseinket, engedni kérdéseinket. Mi fűz elhunyt szeretteimhez? Melyek a hozzájuk fűződő legfontosabb emlékeim? Szép, gazdagító, vagy éppen nehéz és megterhelő mozzanatok? Mit viszek magammal tőlük? Mit tanultam tőlük, mire tanítanak, figyelmeztetnek most? Milyen érzések voltak/vannak bennem velük kapcsolatban? Milyen érzéseket váltott/vált ki belőlem a hiányuk?

Minden gesztus, minden temető-látogatás, minden meggyújtott mécses segíthet. Segíthet rendezni emlékeinket, megélni érzéseinket és engedni kérdéseinket. Ezért fontos, hogy gyermekkortól kezdve legyen lehetőségünk és segítségünk megélni mindezt.

Ugyanakkor a keresztény ember számára mindez nem csupán belső folyamat, nem csupán saját emlékeink és érzéseink rendezgetése, nem csupán keserő vagy éppen felemelő nosztalgia, hanem Istenben megélt, Isten előtt tovább élő kapcsolat, melynek az örök élet adja végső távlatát. Éppen ezért jelent különleges ajándékot és lehetőséget bizánci hagyományunk, melyet megélve nem csupán évente egyszer, egy novemberi napon nyílik lehetőségünk elhunyt szeretteinkhez fűződő kapcsolatunk imádságban történő elevenné és élővé tételére, hanem a Halottak szombatjának szokása révén 5 alkalommal is, még hangsúlyosabban a Feltámadás távlatába helyezve elhunytaink emlékét és hozzájuk fűződő kapcsolatunkat.

Bátran és őszintén engedjük tehát, hogy megszólítson bennünket az emlékezés mélysége, a hiány valósága, a kérdések súlya, az érzések összetettsége, de a Jóistenben megélt remény ereje, az örök élet távlata is.