Zsid 9,1-7

Testvéreim! Az első szövetségnek is volt istentiszteleti rendje és földi szentélye. Hiszen sátrat építettek, amelynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és az áldozati kenyerek. Ezt nevezték „szent sátor”-nak. A második függönyön túl volt a „szentek szentjé”-nek nevezett sátor. Itt volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt egy aranyedény a mannával és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták a könyörület trónját. De ezekről most nem szükséges részletesen szólni. Amióta ezeket így elrendezték, a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet felajánl önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.

Lk 10,38-42; 11,27-28

Abban az időben Jézus betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki Jézus lábához ülve hallgatta a szavát. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram, nem törődsz-e vele, hogy húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, amely nem is vétetik el tőle.” Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

A legszentebb Istenszülő oltalma

A X. század elején a konstantinápolyi Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért balgatag Szent Andrásnak. A hagyomány szerint ekkor az Istenszülő megszabadította a fővárost az ostromló szaracénoktól. Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telik. Egy virrasztás során hajnal négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Az imája közben a vállkendőjét levette a fejéről és a jelenlévő nép feje fölé terjesztette.

Szent Ananiás apostol

Az Úr 72 tanítványa között tartjuk számon. Sault, aki addig üldözte a keresztényeket, de megtérése után Szent Pálként tevékeny apostollá vált, az ApCsel 9, 10-19 leírása szerint 37. körül Damaszkuszban ő keresztelte meg. Megkövezéssel halt vértanúhalált.

Szentéletű Dallamszerző Rómanosz Melódosz

A szíriai Emesszából származott. Berytusban, a Feltámadásról nevezett templomban szolgált, mint diakónus. Anasztáziosz császár († 518) idejében Konstantinápolyba tért, majd a VI. század elején a legszentebb Istenszülő kyroszi templomában szolgált diakónusként gyöngécske hangjával, mert úgy hírlett, nincs hallása. 518. decemberében, mikor a templomba igyekezett a karácsonyi virrasztás előkészítésére, megjelent neki az Istenszülő egy pergamen tekerccsel, amelyet le kellett nyelnie. Ezután édes mézíz töltötte el a száját, s az ambónra föllépve angyali hangon kezdett el énekelni. A kegyelem a kontákionok (himnuszok) szerzésére irányította, melyek közül a legszebb a „Ma a Szűz a legfelsőbb lényt szüli” (karácsonyi kontákion). Sok himnuszt írt az Úr ünnepeire és a szentek emléknapjaira, ezek között legalább 50 olyan kontákiont (himnuszt) alkotott, amelyben Krisztus földi életének misztériumát énekelte meg. Gyönyörű énekei miatt a „mézénekű” (=melódosz) jelzőt hagyta rá az utókor. Engedelmesen pappá szentelődve részt vett a Ménász pátriárka által a monofizita Anthimosz ellen összehívott zsinaton (536). Békében hunyt el 556. körül.