2Kor 8,16-9,5

Testvéreim! Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét ugyanezzel a buzgósággal töltötte el irántatok! Elfogadta felkérésünket is, de nagy buzgóságában önként ment el hozzátok. Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi egyházat; sőt ezenkívül az egyházak útitársunkká is választották ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére, és hogy nyilvánvaló legyen a mi jó szándékunk is. Óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket az általunk végzett szolgálat bőséges eredményével kapcsolatban. Gondunk van ugyanis a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Elküldtük velük együtt azt a testvérünket, akinek a buzgóságát sokszor és sokféleképpen kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. Ami Tituszt illeti, nekem társam és közöttetek munkatársam; ami pedig a testvéreinket, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége. Adjátok tehát bizonyítékát az egyházak előtt szereteteteknek, és mutassátok meg, hogy méltán dicsekedtünk veletek előttük. A szentek szolgálatáról fölösleges írnom nektek. Hiszen ismerem készségeteket, amelyért dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és a ti buzgóságotok ösztönzőleg hatott legtöbbjükre. Mindazonáltal elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekvésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, és azért, hogy – amint mondtam – készen legyetek; és nehogy ha esetleg velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent valljunk mi – hogy ne mondjam: ti – ebben a vállalkozásban. Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint nagylelkű adomány, és nem mint szűkmarkú hozzájárulás.

Mk 3,13-21

Abban az időben fölment Jézus a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek. Tizenkettőt rendelt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik a betegségek gyógyítására, és hogy kiűzhessék az ördögöket. Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket elnevezett Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak, továbbá Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánai Simont és az iskarióti Júdást, aki később elárulta. Betértek egy házba, és ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy lefogják, mert azt mondták, hogy megháborodott.

Szent Florosz és Laurosz vértanúk

Szent Florosz és Laurosz testvérek voltak, hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni. Bizáncban születtek, de Illíriába mentek, s ott kőfaragóként dolgoztak, a munkájukért kapott bért pedig szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illíria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Floroszt és Lauroszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte Illíria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Ezért kínzások után bedobatta őket egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században történt. Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vitték.