Dr. Janka Ferenc atya beszéde elején a 4. lateráni zsinat egyik megállapítását hozta nekünk: “A Teremtő és teremtménye között bármekkora legyen is a hasonlóság, a különbség mindig nagyobb.” A níceai zsinat óta merjük azt mondani, hogy Isten esetében valami egészen másról van szó, mint amit mi kigondolhatunk, eltervezhetünk, mert Istennek olyan hatalmas a szeretete, ami minden emberi képzeletet felülmúl. Szent Pál apostol nyomán a 2. vatikáni zsinat egy másik dogmatikus definíciót is megfogalmazott: “Istent, mint minden dolognak a princípiumát, ős- és eredendő elvét, a természetes emberi értelem fényénél biztosan fel lehet ismerni. Azt azonban mindig szem előtt kell tartanunk - emelte ki Janka Ferenc atya - hogy noha tökéletesen nem tudjuk kiismerni az Istent, annyira azonban mégis elégséges bizonyossággal. hogy az életünket rátegyük erre a hitre és erre a szeretetre.
Tudomány és hit csak együtt
Beszéde második felében Ferenc atya a tudomány és a hit viszonya kapcsán elmondta, hogy az ész és a hit, a vallás és a tudomány között nem lehet ellentmondás. Ha ellentmondás van, akkor a mi gondolatainkkal van a baj. A két terület azonban nagyban segítheti egymást.
Mindkét oldalon lehetnek azonban egyoldalúságok: a hit oldaláról ilyen a vallási fanatizmus vagy farizeusság. Az igazi hit alázatos, nem más emberhez hasonlítja magát, hanem az Isten szeretetében tartózkodik. De az emberi észt is fenyegeti a gőg, hiszen hány olyan mellékhatása van a technológiai fejlődésnek, amitől ma szenvedünk. Az istenhit azonban meg tudja világítani az emberi értelmet, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozzon, amik az Isten kinyilatkoztatott szeretetéből következnek. A tudomány pedig meg tudja tisztítani a hitet a vadhajtásoktól és a téves beképzeltségtől.
Tudomány és hit szeretet nélkül mit sem ér
De nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy nemcsak a hit és a tudás, a vallásosság és az igazság fontos, hanem a szeretetet is, amely képes megszelídíteni az igazságot. Ha valaki az igazságot szeretetlenül képviseli, akkor könnyen ön- és közveszélyessé válik.
A szeretetnek is szüksége van rá, hogy az igazság megtisztítsa: sokszor az a bajunk nekünk embereknek, hogy képesek vagyunk esztelenül szeretni, néha a szenvedélyt összekeverjük a szeretettel, például, ha önös vágyainkat szeretetnek gondoljuk. A szeretetnek tehát szüksége van arra, hogy az igazság olykor helyre tegye, megtanítsa türelmesnek lenni, megtanítsa odafigyelni a másik emberre. A hitnek is van szerepe a szeretettel kapcsolatban, hiszen nemcsak a földi szeretetet keressük, hanem az Isten szeretetét is, az örök életet, ami felemeli és megszenteli a szeretet. A hit megtanít bennünket közösségben gondolkozni. Nemcsak az énidő, hanem a “mi idő”, az egymással töltött idő is fontos, legyen időnk a Jóistennel is lenni.
“Ezért örülök mindenkinek, aki itt van, mert időt szánt a Jó Istenre, hogy Isten szeretetébe bekapcsolódva, szeretetéből erőt merítve megújuljon - mondta dr. Janka Ferenc veszprémi esperes.
A hitnek is kell az igazság és a szeretet
A hitnek is szüksége van az akaratra és a szeretetre, mert a szeretet teszi hitelessé a hitünket: mutasd meg nekem a cselekedetidet és én megmutatom neked a hitedet - mondja az apostol. A hitünket nem a beszéd vagy az elméleti megfontolások teszik hitelessé, hanem a szeretet cselekedetei. Ezzel tehetünk mi is tanúságot Isten szeretetéről, ezzel tehetjük hitelessé hitünket a szeretet cselekedetein keresztül: a hétköznapi szolgálattal, hétköznapi odafigyeléssel, a jósággal és a jóságból fakadó áldozattal.
“Ezen a húsvét vasárnapon újuljunk meg hitben, igazságban és szeretetben, hogy örömünk teljes legyen a feltámadó Krisztusban, mert ő nekünk hitet, igazi létet akar adni Atyja országában, Ő megtestesül igazságunkká, utunkká és életünkké, a Szentlélek pedig elvezet bennünket a szeretet teljességébe. Örüljünk és örvendezzünk az egész egyházzal, mert az Isten szeretete sokkal nagyobb, mint amit fel tudunk fogni, az Isten igazsága sokkal több, mint amit meg tudunk belőle érteni, és a hit, az Atyával való kapcsolat sokkal több annál, mint amennyit ebből meg tudunk élni. De ne essünk kétségbe, mert elégségesen biztos ismeretünk lehet arról, hogy az Isten van, az Isten az igazság, az Isten a szeretet. Ez kísérjen minket egész életünkben!”