Szentírási szakasz: Lukács evangéliuma 8,19–21

"Odajöttek anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Erre akkor hírül adták neki: „Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban így felelt nekik: „Az az én anyám és azok a testvéreim, akik az Isten igéjét hallgatják és tettre váltják.”"

Elmélkedés:

Sokszor megdöbbent minket Jézus. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a kinyilatkoztatás beteljesítése a feladata: Isten beszél magáról, a Teremtő a teremtménynek. A zsidó hagyományban is élt az a szokás, hogyha valaki „furcsán” viselkedik, akkor elsőnek a családjának szóltak, hogy vigyék haza, figyeljenek rá. Jézus válasza is erre utal a fenti szakaszban. Mi vagyunk az ő rokonai, akik hallgatjuk, így mi mondjuk ki rá az „ítéletet”, hogy „megzavarodott”-e (vö. Márk 3,21) vagy tényleg igaz a beszéde.

Ma már egyre inkább felbomlik a tekintély alapú társadalom, igényünk van arra, hogy bizonyítson az, akit tisztelünk, hogy belássuk, miért jó az nekünk, hogy lemondunk bizonyos dolgokról. Egy újabb nehézség a hitünkben, hogy nem kapunk „visszajelzést”. Nem lehet úgy hinni, hogy „hiszem, ha látom”, mert akkor fogom „látni”, ha van hitem. Az mindenképpen egy jó visszajelzés, hogy „nem evilág fiai” vagyunk már. Sokszor fognak „zavarodottnak” tekinteni, de kezet nem fognak ránk emelni, mint ahogy Jézusra sem, hiszen a jónak a magja ott van mindenki szívében, és tudják, hogy valahogy nekik is így kellene tenniük, élniük.

Kérdések, feladatok a napra:

1. Milyen helyzetekben érzem, hogy a hitem miatt "furcsán" tekintenek rám, és hogyan kezelem ezt?

2. Hogyan tudok ma Isten igéjére figyelni és azt tettekre váltani, hogy Jézus "testvére" legyek?

3. Mit jelent számomra nem "evilág fiának" lenni, és hogyan mutatkozhat ez meg a mai napom során?