"Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint"

2022-08-03 11:08:31
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Egész éves szolgálatáért 25 hajdúdorogi ministráns vehetett részt jutalom táborban július utolsó hetében Mogyoróskán. A Hajdúdorogi Egyházközség második alkalommal megrendezett ministráns táboráról Tóth Lóránt diakónus atya beszámolóját adjuk közre.

Már a nyár derekán vagyunk, hátunk mögött is hagytunk jó néhány tábort, mégis nagy lelkesedéssel várták a gyerekek a következőt: a ministránsoknak szólót, ami már első alkalommal is bővelkedett közös élményekben. A táborban korosztálytól függetlenül mindenki megtalálta a helyét a csapatban. A nagyobbak érezték felelősségük súlyát, példaadó magatartásuk hatott a kicsikre, finomabb és szeretetteljesebb lett a viselkedésük a tábor ideje alatt. A növekedéshez példaképekre van szükségünk, az ember mások mintája által tud fejlődni. Első sorban ezért is nagyon jó volt, hogy vegyes korosztállyal táboroztunk, másodsorban pedig, a lelki nap alkalmat adott a fiataloknak, hogy felfedezzék önmagukban azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten ajándékozott nekik.

Célunk táborozó ministránsaink segítése, erősítése volt, hogy még hűségesebben szolgáljanak, és hogy bátran vállalják fel a hitüket közvetlen családjukban és tágabb környezetükben. Mert ilyen öntudattal rendelkező fiatalokat hív az Egyház, és számít rájuk, hogy valóban tanúságtevők legyenek, és vonzóvá tegyék másoknak is a görögkatolikusságunkat. Mindenre csak akkor vagyunk képesek, ha mi magunk is komolyan vesszük a görögkatolikus identitásunkat. Mert ahogy Szent Ágoston vallomásaiban is olvassuk: „Benned kell égjen, amit másokban akarsz lángra gyújtani!”

A felnőttek összeszokott csapatáról is érdemes szót ejteni, akik már második évben igyekeztek a gyerekek kedvébe járni. Ebben az évben Verdes Miklós atya is csatlakozott a táborozókhoz, hogy – mint lelki atya – segítsen bennünket.

A tábor Szent Liturgiával kezdődött Hajdúdorogon, amelyet Dalanics Zoltán parókus atya végzett, ez indítoott bennünket útnak.

Minden egyes napot frissítő reggeli tornával és Szent Liturgiával kezdtük, mely során Miklós atya lelki táplálékkal gazdagított minket.

Az ötnapos tábor tematikusan volt felépítve. Túranappal kezdtünk, testi határaink feszegetésével. A természetet és a sportot hívtuk segítségül, hogy felkészüljünk az esti, Isten jelenlétében szemlélődő virrasztáshoz, amikor ugyanis a test elfárad, a lélek nyitottabbá tud válni Isten felé. A virrasztás során újra és újra Krisztusra bízzuk egész életünket, minden gondunkat, örömünket, és mások szenvedéseit is. A csöndes időszakot követően több ének hangzott el, miközben lehetőség volt szentgyónásra vagy lelki beszélgetésre, amellyel a gyerekek és kísérőik is éltek. Következett a lelki nap, amely Istennel való kapcsolatunkat erősítette, lelki életünk fejlődésében segített minket. 

A lelki gyümölcsökről beszélgettünk, amelyekért útnak indulunk, hogy megtalálva azokat részesüljünk belőlük. A Szentlélek ajándékaként a Lélek gyümölcse láthatóvá válik az emberben. A gyümölcs egyfelől különböző lelki alkatokban mutatkozik meg, amelyek tartást adnak az embernek, másfelől az értékekben, amelyekre azért van szüksége, hogy élete jó legyen. A lelki nap korosztály szerinti bontásban zajlott, mindenki lelki fejlettségének megfelelően. A kamaszoknak az első elmélkedés a szállásunkon volt, majd ebéd után tíz kilométert zarándokoltak Mogyoróskától Boldogkőváraljáig. A kiskamaszoknak a templomkertben és a templomban voltak a foglalkozások, a rendszeres esti imádság fontosságával, a Bibliaolvasás gyakorlati tudnivalóival, illetve a szentek világával. A következő nap a pihenésről, a kikapcsolódásról szólt a Sárospataki strandon. Felhőtlenül, a közös együttlét örömében osztozva telhetett el ez az idő. A szeretet és öröm, amelyben részünk volt az ötnapos táborban, még azóta is lelki erőforrásként szolgált számunkra.

Az utolsó napon Vizsolyban az 1590-ben készült első magyar Bibliát tekintettük meg. A gyerekek interaktív módon ismerkedhettek a könyvnyomtatással, a Biblia első oldalát elkészítve pedig kézzel fogható emléket is magukkal vihettek.

Nagy örömünkre szolgál, hogy valamennyi táborozó nagyon jól érezte magát. A gyerekek kegyelemben, hitben és élményekben gazdagon térhettek haza, és személyes ajándékot is kaptak: bőrszalagon egy keresztet, mely mindig emlékezteti őket a vasárnapi ministrálásra. 

Köszönjük az anyagi támogatásokat: az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesületnek, a Hajdúdorogi Apák Egyesületének, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménynek, aki a szállást térítésmentesen biztosította.

További támogatónk: Horváth Zoltán Hajdúdorog Város polgármestere, City Pékség, Magyar Pékség, Krup-Hús Kft. Frees-Fruit Kft. valamint Fehérvári György illetve minden jóakaratú ember, aki valamilyen módon hozzájárult a tábor sikeréhez, akárcsak buzgó segítőink, akik kedves szeretettel és segítséggel is elláttak bennünket. 

Hálát adunk az elmúlt napok kegyelmi adományaiért a mi Istenünknek, és reméljük, hogy még számos éven át tudjuk a jövő ministránsnemzedékét táboroztatni.

VEZETŐ HÍREK
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb matekos az országban!

Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban

Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb matekos az országban!

Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban

Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?
 
Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban
Szakmai ankétot rendeztek a Görögkatolikus Múzeumban
 
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb mateko...
Micsoda teljesítmény: dorogi bazilos lett a legjobb mateko...
 
A Szentírás, amelyet most kaptatok, egy életre kötelez b...
A Szentírás, amelyet most kaptatok, egy életre kötelez b...
 
Elhunyt Virányi György atya
Elhunyt Virányi György atya
 
A nők diakónussá szentelése is reflektorfényben van nap...
A nők diakónussá szentelése is reflektorfényben van nap...