Görögkatolikus Kórusok Nemzetközi Találkozója

Görögkatolikus Kórusok Nemzetközi Találkozója

2023-11-14 13:55:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hekler Melinda
Kultúra
Miskolci Egyházmegye
Budapest
Lélekemelő két órában volt része azoknak, akik november 11-én ellátogattak a Szent István Bazilikában megrendezett Görögkatolikus Kórusok Nemzetközi Találkozójára, ahol természetesen a Metropólia is több, igen színvonalas kórussal képviseltette magát.

Ahogy Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke nyitó beszédében elmondta, ezzel az eseménnyel, egyszersmind imádsággal az Országos Ruszin Önkormányzat 25 éves jubileumára emlékeznek. A Magyarországon élő ruszinok nagy része görögkatolikus, ezért döntöttek úgy, hogy olyan görögkatolikus kórusokkal együtt, akik őrzik az egyházi szláv nyelvet is, szeretnék méltóképp megünnepelni ezt a jeles napot. 

Dr. Orosz Atanáz a Miskolci Egyházmegye püspöke köszöntőjében elmondta: a ruszinokat sokszor gens fidelissima-ként emlegetik, hiszen II. Rákóczi Ferenc óta a leghűségesebb nemzetként tartjuk számon őket. Ez a ruszin közösség, amely a Kárpátok bérceitől egészen a Délvidékig sok helyen megtelepedett, kultúráját és nyelvét a mai napig őrzi. “Van oka annak, hogy éppen én képviselem ma a Görögkatolikus Metropóliát, mert nem csak a városokban vannak magukat ruszinnak valló személyek, hanem ahogy a legutóbbi népszámlálásból is kiderült, azokon a kisebb településeken, ahol görögkatolikus a többség, kimutatható számban jelen vannak ruszinok is. Ezek a falvak, községek főleg Észak- Magyarországon helyezkednek el.” Atanáz atya rámutatott, nem magától értetődő, hogy egy országos önkormányzat templomban ünnepeljen, de az Országos Ruszin Önkormányzat esetében mégis az lehet, hiszen ez a nemzetiség kezdettől fogva a keleti egyházhoz kötődik, és az ungvári unió óta katolikus identitás jellemzi őket. Ráadásul tudvalevő, hogy a történelem viharai során is megtartották a katolikus hitet és keleti rítust. 

“Kívánom, hogy ez a mai együttlétünk fokozza a hűségünket azon Jézus Krisztus irányába, aki a Jelenések könyve szerint a hű tanú, és annyit kér közösségeitől, hogy légy hű mindhalálig. Az egyik Szent Páltól ránk maradt legutolsó levélben, amit Timóteushoz írt, megkapjuk ezt a nagyon fontos biztatást: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk, ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk, ha megtagadjuk őt, Ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Ezt a Megváltó Krisztust köszöntjük itt ma a Szent István Bazilikában”- adta át ezzel a szót a kóruséneklésnek a miskolci püspökatya.

VEZETŐ HÍREK
Jézus-ima Debrecenben

Lakásotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek 

Görögkatolikusok Hajdú-Bihar megyében
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Jézus-ima Debrecenben

Lakásotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek 

Görögkatolikusok Hajdú-Bihar megyében
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikusok Hajdú-Bihar megyében
Görögkatolikusok Hajdú-Bihar megyében
 
Lakásotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek 
Lakásotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek 
 
Jézus-ima Debrecenben
Jézus-ima Debrecenben
 
Újraszentelték a megújult nyíregyházi Szent Miklós-sz...
Újraszentelték a megújult nyíregyházi Szent Miklós-sz...
 
December 9: Szent Anna foganásának ünnepe
December 9: Szent Anna foganásának ünnepe
 
Közoktatási vezető képzés indul a Szent Atanáz Főisko...
Közoktatási vezető képzés indul a Szent Atanáz Főisko...